FFT: el lehetne törölni az idegenbeli gól szabályát?

FFT/B. Z.FFT/B. Z.
Vágólapra másolva!
2021.02.04. 14:56
null
Iniesta sokkolta a Chelsea-t 2009-ben
Azért vezették be több mint fél évszázaddal ezelőtt, hogy támadásra ösztönözzék a vendégegyüttest, erre most a hazai csapatok állnak be védekezni a szabály miatt. A FourFourTwo feltárja, miért.

 

Az európai kupasorozatokban 1965 előtt, ha a két meccs után ugyanannyi gólja volt a két csapatnak, akkor harmadik meccs következett, általában semleges pályán. Ha ott sem dőlt el semmi, még hosszabbítás után sem, akkor pénzfeldobás döntött a továbbjutásról. Kegyetlen mód volt ez, háromszáz percnyi futball után.

A változtatásokra az 1964–1965-ös idény után támadt igény. Abban a sorozatban a Liverpool úgy jutott be a BEK elődöntőjébe, hogy megnyerte a pénzfeldobást a Köln ellen. „A játékvezető elővett egy vékony műanyag korongot, az egyik oldala piros volt, a másik fehér” – írta Horace Yates a Liverpool Echóban. A Liverpool csapatkapitánya, Ron Yates nyerte meg az érmefeldobást, de az egész művelet egy bohózatra hasonlított. Az első feldobás után az érme egyik oldalán sem landolt, hanem belefúródott a Feyenoord stadionjának, a De Kuipnak a puha, sáros gyepébe. Meg kellett ismételni.

A következő idénytől bevezették a több idegenbeli gól szabályát. A Honvéd volt az első kedvezményezettje az új módszernek, a Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) nyolcaddöntőjéből a Dukla Prága ellen 4:4-es összesítés után így jutott be a legjobb nyolc közé. Hasznos ötletnek bizonyult a módosítás. Európát széltében-hosszában beutazni költséges mulatság volt, a vendégcsapatok jelentős hátrányban voltak. Egy példa arra, hogy mennyire: a Manchester United, amely az 1967–1968-as kiírásban megnyerte a BEK-et, a trófeáig vezető útja során nem tudott idegenbeli meccset nyerni.

Az utóbbi időben egyre gyakrabban felvetődik: vajon ez a szabály nem támogatja túlságosan az idegenbeli csapatot, és nem készteti a hazaiakat óvatosabb játékra? 2014 szeptemberben kétnapos UEFA-konferencián vitatták meg a kérdést Nyonban.

„Az idegenbeli gól súlya túlságosan nagy, olyan nagy, hogy azt nem is lehet többé megindokolni” – érvelt a konferencián Arséne Wenger, míg Ferguson, aki az UEFA nagyköveteként elnökölt az ülésen, azt mondta: „Nincs ennek olyan nagy jelentősége, amennyit tulajdonítunk neki… Amelyik csapat támadófocit játszik, az akár otthon van, akár idegenben, sok gólt fog szerezni.”

A vita azóta is tart, az idegenbeli gólok száma és a visszavágók gólátlaga folyamatosan nő. Az FFT alaposan körbejárja a témát.

A teljes cikk elolvashatóIDE KATTINTVA!

Legfrissebb hírek

FFT: Lionel Messi a 21. század legjobbja

Minden más foci
2023.11.29. 14:31

FFT: amikor felcsillant a remény – ifi Eb-arany Bicskeivel

Minden más foci
2022.04.11. 17:40

FFT: Megjelent a FourFourTwo magazin magyar kiadásának búcsúszáma!

Angol labdarúgás
2022.04.08. 08:34

FFT: A futball legnagyobb kóklere – Carlos Henrique, a Császár

Minden más foci
2022.04.07. 17:04

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 2. rész

Angol labdarúgás
2022.04.05. 20:25

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 1. rész

Angol labdarúgás
2022.04.04. 19:19

FFT: Futballista a szomszédod? Véged van!

Minden más foci
2022.04.03. 11:06

FFT: Nekünk kellett volna a döntőt játszanunk Franciaországban! – Pierre van Hooijdonk

Minden más foci
2022.04.01. 13:56
Ezek is érdekelhetik