Labdarúgás: „A zene és a futball örök” – interjú Gaizka Mendietával

– Keveri még a zenét?
– Labdarúgóként is imádtam a zenét – felelte a Nemzeti Sport kérdésére a 46 esztendős Gaizka Mendieta, aki pályafutása nagy részét a Valencia együttesében töltötte, megfordult a Lazióban és a Barcelonában, majd 2008-ban az angol Middlesbrough együtteséből vonult vissza. – Sajnos sokkal kevesebb időm van a lemezek forgatására, mint amennyit szeretnék. A járvány előtti időszakban sok születésnapi vagy családi eseményen kevertem a zenét, sőt klubokban és fesztiválokon is felléptem.

– DJ-ként is ismerik már?
– Elfogadtam, hogy az embereknek rólam továbbra is a labdarúgás jut először az eszükbe. Nekik mindig is Gaizka Mendieta maradok, a futballista, de boldog vagyok, hogy a két hobbimat össze tudtam hozni, a zene és a futball örök.

– Hogyan telnek egy korábbi valenciai sztár hétköznapjai?
– Korábban sok utazással, repüléssel... A munkám és a magánéletem miatt is sokat vagyok úton, amikor még minden a normális kerékvágásban zajlott, rengeteg találkozóm, megbeszélésem volt. De azért próbáltam tartani a megfelelő egyensúlyt a családom és a teendőim között. A televízió képernyőjén is gyakran feltűnök, a La Liga népszerűsítésében ugyancsak szerepem van, néhány hónapja pedig új projektet karoltam fel, segítünk a régi nagy játékosokon, akik pályafutásuk után nehéz helyzetbe kerültek. És akkor még ott vannak a saját üzleti érdekeltségeim Spanyolországban és Angliában egyaránt. Pályafutásom befejeztével egyvalami nem változott, a sok repülés.

– Valenciában vagy Londonban érzi otthon magát?
– Londonban élek, most is itt vagyok a lakásomban. Sok minden ide köt, éttermeim vannak, azokat is menedzselni kell. Kedvelem Londont, minden velejárójával együtt. Az angol főváros szerintem egyedülálló a világon, talán New York és Párizs említhető még vele egy lapon. Valencia más, odahaza kerékpárra pattanok, és bárhol ott vagyok negyedóra alatt. Gyakran járok haza, a nagyvárosi élet után jólesik ott pihenni.

– A La Ligában a legtöbb időt Valenciában töltötte, majd játszott a Barcelonában. Mekkora volt a különbség a két együttest körülvevő atmoszféra között?
– Barcelonában időnként meccs közben is felnéztem a lelátóra, és nem hittem a szememnek. Hetven-, nyolcvanezer ember ült ott, leste minden mozdulatunkat. A Valenciánál sokkal családiasabb volt a hangulat, a Barcánál mindig trófeáért kellett harcolnunk, ott más nem jöhetett szóba, csakis a győzelem.

– Valencia közelebb áll a szívéhez?
– Ez nem kérdés! Csodás időszakot töltöttem ott. Rossz emlékem szinte nincs is. Talán még több trófeát kellett volna nyernünk. A mai napig emlékszem, amikor tizennyolc évesen a felnőttkerethez kerültem. Tíz évet töltöttem ott, te jó ég! Persze nem volt mindig könnyű, voltak mélypontok. De kinek az életében, karrierjében nincsenek? Számtalan életre szóló barátságot kötöttem, sohasem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy abban a csapatban futballozhattam.

– A mostani együttesből kit hasonlítana leginkább önmagához?
– Nehéz kérdés. Talán Carlos Soler játéka áll az én stílusomhoz legközelebb. Ő is a középpálya belső részén játszik, a legjobb korban van, huszonnégy éves múlt, nagyon tetszik a játéka.

– Milyen a bajnokság Cristiano Ronaldo nélkül?
– Szerencsére maradt elég sok jó játékos. El kell ismerni, Cristiano Ronaldo
a legjobbak egyike, büszkék lehetünk rá, hogy olyan sokáig nálunk futballozott. De ott van Lionel Messi, és tele vagyunk fiatalokkal. A kluboknál folyamatosan utat törnek maguknak, tehetségesek, duzzadnak az erőtől. Szóval, nem aggódom.

– Spanyolország mellett Angliában is futballozott. Mi a legnagyobb különbség a két liga között?
– Ég és föld. Mindkettő sokat változott a mi időnk óta. Az angol futball talán kicsit gyorsabb és keményebb, mint a spanyol, de én még manapság is sokkal szívesebben nézem a La Liga mérkőzéseit. Sokkal több az egyéniség.

– Kit tart minden idők legjobb kapusának?
– Andoni Zubizarretát és Iker Casillast.

– Védőjének?
– A ballábasok közül Roberto Carlost, középen Fernando Hierrót.

– A középpályán?
– Itt nehezebb választani. Első gyerekkori élményeim a Real Madridhoz és Míchelhez köthetők. Nekem ő volt akkor a király. Aztán később Josep Guardiola, Fernando Redondo vagy éppen Brian Laudrup.

– No és a csatárok közül?
– Hármat kell kiemelnem, Emilio Butraguenót, Hugo Sánchezt és Romáriót. Istenadta tehetségek voltak!