Afrika: lebukott a gaboni, 5 évvel idősebb, mint mondta

KOVÁCS SÁRIKOVÁCS SÁRI
Vágólapra másolva!
2021.04.27. 19:06
A gaboni Guélor Kanga öt évet biztosan letagadhatna a korából. Erre már bizonyítéka is van, hiszen eddig senkinek sem tűnt fel, hogy a szerb élvonalbeli Crvena zvezda középpályása valójában öt évvel idősebb, mint ahogyan azt eddig állította.

 

Évek óta hamis iratokkal játszott, most kiderült, valójában öt évvel idősebb (Forrás: AFP)
Évek óta hamis iratokkal játszott, most kiderült, valójában öt évvel idősebb (Forrás: AFP)


Az afrikai labdarúgással foglalkozó, többek közt a The Guardiannek és a goal.com-nak is író újságíró, Micky Jnr Twitter-oldalán mutatta meg a képeket, amelyek alapján Kanga hamis igazolvánnyal és születési anyakönyvi kivonattal rendelkezik.Felfedve az eredeti iratokat, kiderült, hogy Kanga valójában öt évvel idősebb mint, ahogyan azt eddig állította.

Az ügyet a kongói szövetség jelentette a CAF-nek (Afrikai Labdarúgó-szövetség), és minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy a gaboni középpályás 1985-ben (és nem 1990-ben), a kongói Kinshasában született. Tehát nem 30, hanem 35 éves.

Ezzel a gaboni válogatott akár kizárásra is kerülhet a 2021-es Afrikai Nemzetek Kupájából csalás miatt.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Uganda legyőzésével menetel a történelmi kijutás felé Mozambik válogatottja

Foci vb 2026
2025.03.20. 16:18

Videó: tömegverekedés az U14-es hokimeccsen, közel 500 kiállításpercet osztottak ki a játékvezetők

Jégkorong
2025.02.25. 11:28

A Topolya kikapott odahaza a Crvena zvezdától, de hogyan?!

Minden más foci
2025.02.02. 18:00

Kikapott a Real Madrid Monacóban, a vendég Zvezda nyerte meg a forró hangulatú belgrádi derbit – videók

Kosárlabda
2025.01.31. 23:48

Az Atlético a Leverkusen, a Bologna a Dortmund ellen fordított a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.01.21. 23:16

Férfi kosárlabda Euroliga: nyert az éllovas Monaco és az Olympiakosz is

Kosárlabda
2025.01.02. 23:51

A Milan szenvedve nyert a Zvezda ellen, az Arsenal végül könnyed sikert aratott

Bajnokok Ligája
2024.12.11. 23:06

A Topolya kétgólos vereséget szenvedett a Crvena zvezda otthonában

Minden más foci
2024.12.04. 20:22
Ezek is érdekelhetik