Amikor a Bayern-Mönchengladbach „vegyes” hozta a németek első Eb-címét

Az NSZK szövetségi kapitánya, Helmut Schön, aki 1966-ban világbajnoki ezüstig, 1970-ben vb-bronzig vezette együttesét, tisztában volt vele, hogy a hazai rendezésű, 1974-es vb-ig részben a fiatalítás miatt át kell alakítania csapatát. Rendezőként az NSZK-nak nem kellett vb-selejtezőt játszania, ez is a felkészülést segítette, de Schön úgy látta jónak, ha már az 1972-es Európa-bajnokságon is jórészt azokkal áll ki, akikre a vb-n is számítana. Az 1970-ben vb-bronzérmes válogatottból kimaradt Klaus Fichtel, Sigfried Held, Uwe Seeler – a csatárlegenda éppen a magyarok ellen 1970 szeptemberében lejátszott, 3–1-es nyugatnémet győzelemmel végződő meccsen búcsúzott a Nationalelftől –, Helmut Haller, Karl-Heinz Schnellinger, Klaus-Dieter Sieloff, Bernd Patzke, Willi Schulz és Wolfgang Weber.

De akár meg is fordíthatjuk: az 1972-es Eb-re Sepp Maier, Berti Vogts, Horst-Dieter Höttges, Franz Beckenbauer, Gerd Müller, Jürgen Grabowski és Hannes Löhr maradt a vb-harmadikok közül.

Ugyanakkor megérkeztek Maier, Ferenc császár és Müller bayernes csapattársai, Hans-Georg Schwarzenbeck, Uli Hoeness és Paul Breitner, a Mönchen­gladbachból pedig Jupp Heynckes és Günter Netzer. Az 1970-es vb utáni és az azt követő BEK-kiírásban a Mönchengladbach nem jutott a nyolc közé, az 1972–1973-as sorozatban a Bayernt a végső győztes Ajax verte ki a legjobb négybe kerülésért, 1974-ben már a Bayern nyerte meg a trófeát (ahogyan 1975-ben és 1976-ban is). A müncheniek 1972-ben a KEK-ben a négy között voltak, rá egy évre a Schalke ugyancsak a négy között, akárcsak a Gladbach 1974-ben. Az EVK-ban a Köln 1971-ben elődöntőt játszott, a következő kiírásban az UEFA-kupában az Eintracht Braunschweiget az FTC verte ki a nyolc közé jutásért, 1973-ban a Mönchengladbach a döntőig menetelt, 1974-ben a Stuttgart elődöntős volt. A taglalt időszakban, 1970-ben Gerd Müller, 1972-ben – már a megnyert Eb után – Beckenbauer kapta az Aranylabdát (Müller második, Netzer harmadik lett), Müller 1970-ben és 1972-ben aranycipős volt.

A válogatott a müncheniekre épült, mégis, a selejtezőt a törökök elleni 1–1-gyel nyitotta. A kulcs a lengyelek elleni idegenbeli 3–1 volt, főleg hogy a hazaiak 1–0-ra vezettek, de jött – ki más? – Müller. A negyeddöntő (akárcsak a mexikói vb-n) nyugatnémet–angol találkozót hozott. A britek vissza akartak vágni a leóni 3–2-es vereségért, de már az első, londoni találkozót elbukták 3–1-re, és a visszavágón az NSZK-nak a 0–0 is elég volt.

Az 1971-ben és 1972-ben BEK-győztes Ajaxra épülő holland válogatott nemhogy a négyes döntőbe nem jutott, a csoportjából sem lépett tovább... A belgiumi torna első meccsén a Bayern-Mönchengladbach vegyessel felálló (Maier, Beckenbauer, Schwarzenbeck, Breitner, Hoeness, Müller, illetve Herbert Wimmer, Netzer, Heynckes) NSZK, ha nem is leckéztette meg Antwerpenben a belgákat, de simán nyert (2–1), míg a szovjetek – az elődöntőben a magyarokat győzték le 1–0-ra – elleni fináléban erődemonstrációt tartott (3–0). Müller mindkét győzelemből két-két góllal vette ki a részét.
A nyugatnémetek egy hónapon belül kétszer is fölényesen megverték a szovjeteket, mert az új müncheni Olimpiai Stadion avatóján májusban 4–1-re nyertek. Ha azt vesszük, hogy az NSZK első világbajnoki győzelme 1954-ben a háború után a nyugatnémetek talpra állását is jelentette, Konrad Adenauer kancellár irányításával az ország Európa egyre meghatározóbb térsége lett, akkor Helmut Schön tevékenységére úgy tekinthetünk, mint aki a hetvenes évek elején a futballban elérte, amit Willy Brandt a politikában: az NSZK a kontinens egyik vezető államává vált.

Még szép!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. május 29-i lapszámában jelent meg.)