Kik voltak több mint száz évvel ezelőtt a legjobb sportújságírók?

A Sporthírlap 1913 legvégére népszerűségben, olvasottságban, szakmaiságban kenterben verte vetélytársait (értsd: az ún. embersportok egyszerre több ágával foglalkozó sportlapokat), a „kicsiket”, a Legújabb Sporthíreket, az A Sportot, a Sport Curiert, a Sportéletet, a Sport Eredményeket, a Sportfutárt meg a Vasárnapi Sportot, valamint a nagy múltú, tekintélyes sportorgánumokat is, a Herkulest és a Sportvilágot. (A szép reményekkel induló Nemzeti Sport addigra megszűnt – hogy a világháború után feltámadjon poraiból.)

Ebből adódóan olyan karácsonyi számmal rukkolt ki 1913. december 22-én, hogy a legnagyobb ínyencek, sőt a legnagyobb kritikusok is elismerően csettinthettek.

A karácsony tündére – ahogy a címoldalon írták –  „egyre szaporábban rótta az utcákat. Rohamosan fogyott a cókmókja, de fogyott az utcanépe is. (...) A karácsony tündére egyedül maradt. Elfogytak mellőle az ünneplő emberek, elült az utca kedves lármája s a csöndességben és magányban eszébe jutott a másik árva és elhagyatott, az egész világból elszigetelt magyar sport. De már fogytán voltak az ajándékai, sietnie kellett.” A tündér sok-sok ajándéka között békét és szeretetet is hozott a magyar sportnak, melynek történéseiről a honi sportirodalom „tábornokai, káplárai és közlegényei”  számoltak be. De alig ismerte őket a közönség.

A Sporthírlap ezért úgy döntött, pótolja a hiányt, írásban és képben is bemutatja a magyar sportújságírás jeleseit és – az anyag végén, legalább a nevük felsorolásával – „azt a derék hangyaszorgalmú sereget is, a mely alapfeltétele a sportirodalom fejlődésének”.

„A sportrovatoknak is van egyéniségük. Mindegyiknek más a nézőpontja, a stílusa, a rendszere, sőt a nívója is, csak egy dologban találkozik valamennyi – végcélban, a mely a magyar sport üdve és zavartalan fejlődése” – kezdődik az   A kik a sportról írnak című összeállítás. Hisszük vagy sem, már száz évvel ezelőtt is fontos volt a magyar sportbarátoknak a külföld: az idegenben történtek „Amerikától a Fokföldig, amelyen kedvükre cserkésznek a kalandos természetű rovatvezetők, a kiknek olyan szűk a világ, hogy gyakran kifelejtik Magyarországot”, s az olvasóközönség bizony „örül(t) azoknak a rekordoknak, a melyeket a külföld nagyságai teremtettek”.

A lap két csoportra osztotta a sportrovatokat/sportszerkesztőségeket: a bulvárlapok sportrovatára (amelyek akár a kafferek földjéről szereznek szenzációt) és  „a mély járatú rovatokra”,  szerkesztőségekre (amelyeknek „semmi sem fölösleges, a mit a magyar sport produkál”). Ezzel folytatja: „A sportírás szervesen belekapcsolódott a sportba. Egy napon született meg vele, de hamarabb kapott lábra s már mértföldekkel jár előtte. A stockholmi olimpiád alatt tűnt ez ki a legkirívóbban, a mikor a magyar hírszolgálattal csak az amerikai vetekedett. (...) A német és az osztrák lapok egyenesen a magyar sportrovatokból éltek akkor.”

Természetesen szóba került a labdarúgás és a sportújságírás kapcsolata is – jegyben jártak az első évtizedekben. „A magyar sportirodalomnak hervadhatatlan érdeme, hogy már akkor érdeklődést keltett a sport iránt, a mikor még a kezdet stádiumában volt. A mikor tehát a sportok hódító nagyhatalma, a football Magyarországot is útjába ejtette, már pompásan előkészített talajt talált, a melyben hamar sudaras törzsökű fává erősödött. (...) A football hódította meg a lapokat a sportnak azzal, hogy előbb a közönséget hódította meg. A lapok a közönség ütőerén tartják a kezüket, ismerik az ízlését, a kívánságát, a vágyait. Hamarosan észrevették tehát a football páratlan népszerűségét és a fölismeréssel együtt járt a sportrovatok hatalmas térfoglalása.”

A rövid portrék hosszú sorát Bíró Dezsőé (1880–1932) nyitotta meg. „A Népszava sportrovatát vezeti és épp olyan bátor, szókimondó, mint a szocialisták újságjának a többi rovata” – így a Sporthírlap. Mi tesszük hozzá: az egykori kiváló tornász és MTE-alapító 1919-ben a Testnevelési Ügyek Direktóriumának elnöke lett, a kommün után néhány évig emigrációba vonult, majd visszatért a Népszavához. Az exevezős Dobák Emil, a Vasárnapi Sport főszerkesztője és az egykori úszó Donáth Leó után Gyárfás Viktort (1879?–1957) mutatták be, aki „nézőből lett fanatikus sportemberré és sportíróvá”.  A Pesti Hírlapból érkezett három évvel korábban a Sporthírlaphoz, ahol állandó vezércikkíróvá nőtte ki magát. Később Az Est sportrovata élén dolgozott.

Gillemot Ferenc (1875–1916). „Ezermester volt az aktív sportban és ezermestere lett a sport­írásnak.” Számos lap után, mellett Az Est rovatvezetőjeként alkotott maradandót; idehaza ő volt az első, „a ki riportokkal dolgozott és az egész világ sportéletéről referált”. Ereje teljében ragadta el a halál a nagy háborúban.

„Fiatal ember és mégis úgy szerepel a sportéletben, mint a sporthírlapírók doyenje. Ő írt legelőször színesen, irodalmi nyelven a sportról, a mi merész reform volt akkoriban és bizony sokáig tartott, amíg utat tört vele.” Herendi Arturt (1873–1953) a hazai sportújságírás korszakos alakjaként tartják számon. Egyik alapítója és első elnöke volt az 1909-ben életre hívott Magyar Sporthírlapírók Szindikátusának, de nemcsak sporttal foglalkozott, színikritikákat, verseket is írt. Több mint 30 évig volt tagja az Újság szerkesztőségének, neve fogalommá vált.

A Sporthírlap aktuális vezérkara sem maradt ki a sorból: Kiss Gyula (1881–1959) felelős szerkesztő, Speidl Zoltán (1880–1917) főszerkesztő és Vida Henrik (1875–1923) társszerkesztő. Egykor mind a hárman sportoltak, Kiss futballozott, Speidl atletizált, Vida pedig úszott. Rajtuk kívül még Herczegh Béláról (Pesti Hírlap), Izsó Lászlóról (A Nap, Sportvilág), Kiss Gézáról (Sporthírlap), Kőhalmy Józsefről (Sporthírlap, Budapest), Lázár Józsefről (Pesti Napló), Lindner Ernőről (Pester Lloyd), Magyar Károlyról (Friss Újság, Sporthírlap) és Neuwelt Emilről (Új Hírek, Magyar Hírlap) készített portrét a Sporthírlap vezető illusztrátora.

Aki önmaga arcképét is megörökítette az utókor számára – ez lett a tizennyolcadik portré. Márton Lajosról (1891–1953) van szó, „a kit bravúros, kedves humorral teli rajzaiért igen megszeretett a közönség; a legfiatalabb művészgárdából való”.

Róla a jövő héten külön is megemlékezünk.