Újabb bajnoki cím, újabb sebekkel – Mezey György és a fehérvári csúcstámadás

A Kispesten eltöltött két idény (1990–1992) után ugorjunk valamivel több mint fél évtizedet, jöjjön újra Székesfehérvár. A csapat, éppen Fehérvár néven 6. lett a 2008–2009-es bajnokságban, Varga István volt az edző. Aki ment, annak jegyében, hogy a 6. helynél természetesen többre vágytak Fehérváron, kimondva-kimondatlanul a bajnoki címre.

Ezért aztán nagy nevet kerestek a kispadra, a legtovább Lothar Matthäus élt a köztudatban, a vele való tárgyalások során (is) Mezey György sportigazgatóként vállalt szerepet. Egészen addig, amíg végleg kiderült, hogy a volt magyar szövetségi kapitány (2004–2005) nem lesz edző a csapatnál. Ekkor:      „Kedd délután Garancsi István arra kért, hogy minden tárgyalást szakítsunk meg, és vállaljam egy évre a vezetőedzői feladatokat. Ebben a helyzetben erkölcsi kötelességem volt igent mondani” – kommentálta a tulajdonosi kérést (utasítást?) Mezey György, majd később részletesebben is beszámolt a történtekről.   „Életem egyik legizgalmasabb feladata volt a fehérvári munkavállalás. Egy európai klubmodellt kellett megvalósítani, de a munka első szakasza rémálom volt. Akkor annyi dolgom volt, hogy nem is tudtam volna részt venni a napi edzői feladatok ellátásában. Aztán nyáron egy olasz és két német világbajnokkal egyeztettem, szerettük volna, hogy egyikük a Videoton vezetőedzője legyen, és éppen az olasz után szaladtam, amikor Garancsi István felhívott. Azt mondta, elég a keresgélésből, nekem kell leülnöm a kispadra.”

Úgy vélte, a csapat alkalmas a dobogóra, ám hozzátette, ezt nem hirdeti ki az öltözőben, mert a helyezést sohasem lehet számonkérni. Azt viszont igen, hogy mindenki tegye meg a tőle telhető legtöbbet a meccseken. Ezt már el lehet és el is kell várni.

Ismét fordult tehát vele a világ, az ausztriai edzőtáborba még sportigazgatóként ment és vezetőedzőként tért haza. „A legjobban úgy jellemezhetem a mostani helyzetemet, hogy a futballpályán terület van az ember előtt, míg az irodában falak veszik körül” – mondta, de a lényeg: „Valóban ez az én világom. Futballedző vagyok, és így is fejezem majd be ezen a világon.”

A bajnoki rajton úgy nyert a Videoton (megint így hívták) Kecskeméten 6–3-ra, hogy a 27. percben már vezetett, s később is kevesebb volt a gond, mint korábban. Jellemző, hogy az ősz rangadójának kikiáltott, Bajnokok Ligája-résztvevő Debrecen elleni meccset 3–0-ra nyerte meg a csapat. Magabiztosan, ellentmondást nem tűrően. Így aztán nem csoda, hogy a téli szünetre úgy fordultak, hogy: 1. Videoton 33 pont, 2. DVSC 31.

„Kialakult a játékunk, amelyet már a közönség is élvez, hiszen agresszív, gólratörő a futballunk. A neheze persze most jön, mert már mindenki a bajnoki címről beszél” – értékelt Mezey György, amihez jó tudni, hogy csapata meccsenkénti gólátlaga 2.4 volt, ám a hazai átlagnézőszám csak 2991.

Tavasszal minden esélye megvolt a Vidinek, hogy az élen zárjon, és megszerezze fennállása első bajnoki címét, ám ezüst lett a vége, a Debrecen egy ponttal előzte meg a csapatot.

Voltak persze fordulópontok, például a DVSC-től elszenvedett vereség. A Vidi 1–0-ra vezetett, 1–2 után egyenlített, majd Adamo Coulibaly ritkán látható suta fejessel szerezte meg a győztes debreceni gólt. „A nagy csapatok jellemzője, hogy jelentősebb helyzet nélkül is gólokat tudnak szerezni. Mindenképpen látni kell, hogy a DVSC kerete nem pusztán erős, hanem bő is, húsz-huszonöt kitűnő labdarúgóból válogathat a szakmai stáb” – értékelt utána higgadtan Mezey, ami megágyazott annak, amit a bajnokság végén mondott arról, miért nem tudtak élni az esélyükkel: „A végére sajnos elfáradtunk, mert szinte mindig ugyanazok játszották a mérkőzéseket.”

Pedig még az utolsó fordulóban is volt sansz, hiszen a Debrecen kikapott 1–0-ra Kecskeméten, ám a Vidi is Győrben (0–1), egy Marko Andicson megpattanó lövés döntött a 82. percben. A Kispadon Bekő Balázs ült, mert Mezey Györgyöt egy fordulóval korábban, az Újpest elleni hazain (1–1) elküldték a kispadról, s egy meccsre eltiltották. „Csúnyát mondtam...” – magyarázta, egyébként még igaza is volt, mert Szabó Zsolt játékvezető nem állt mindig a helyzet magaslatán, ráadásul Sebők Zsolt kapus bődületes hibájából született meg az újpesti gól.

Az ezüsttel senki sem volt boldog Fehérváron, kit érdekelt már, hogy a 6. helyről indult a csapat. Mezeyt sem érdekelte a múlt, újabb egy esztendőre szerződött edzőként, persze nem egyik pillanatról a másikra: „A bajnokság vége óta folyamatosan tárgyaltam a tulajdonosi körrel, mert pontosan meg akartam ismerni a vezetők további, rövidebb és hosszabb távú terveit. Ugyanakkor szerettem volna, ha ők is figyelembe veszik a véleményemet azzal kapcsolatban, hogy milyen feltételek mellett lehet nemzetközi szinten is helytállni képes csapatot összerakni.”

Az Európa-ligában aztán az első selejtezőkörben búcsúzott a csapat (Maribor: 1–1, 0–2), az edző szerint azért, mert még nem voltak készek a továbbjutásra. A bajnokságban viszont futott a szekér, a tavaszt az élen, hét pont előnnyel várta a csapat. Az utolsó őszi mérkőzésen (Siófok: 2–0) az is feltűnő volt, hogy miközben majd' mindenhol pocsék talajon, saras, vizes pályán játszottak a csapatok, Székesfehérváron, dacolva a havazással, ideálisak voltak a körülmények. Köszönhetően annak (is), hogy Mezey kiharcolta, újítsák fel a játékteret. Egyes vélemények szerint ennek látta kárát a Maribor elleni itthoni kupameccs, mert nem hazai pályán, hanem Győrben játszott a csapat.

A télen nagy erővel vágtak neki a felkészülésnek. „Noha hivatalosan csak január tizedikén kezdjük a felkészülést, szerdától már várom azokat a játékosokat, akik mozogni szeretnének” – mondta az év első napján, szombaton Mezey György, aki közreműködött abban is, hogy a játékosok szerződését rendbe tegyék, átállva az ekhós rendszerre. „Ezt kiemelt kérdésnek tartom, mert addig igazából érdemi munkát nem tudunk végezni” – magyarázta, utalva rá, hogy a háttér mennyire fontos.

Tavasszal nem volt gond, a Fradit például 5–0-ra verték meg az Üllői úton márciusban. Kilenc pont volt ekkor a Vidi előnye, kérdezték is tőle, hogy: „Megnyerték a bajnokságot?”. Hozzá méltón felelt: „Kulturált futballedző ilyen kérdésre nem válaszol. Messze a vége, nincs a nyakunkban az érem, és amíg nem kerül oda, küzdeni, harcolni, nyerni kell.”

Az előny végül öt pontra csökkent, de nem volt vita, melyik csapat a legjobb. Az utolsó mérkőzésen Újpesten kikapott a csapat (0–1), de hallgassuk csak a győztes edzőt, Mészöly Gézát: „Először is szeretném elmondani, hogy Mezey György nagy tanítómesterem, sokat köszönhetek neki. Játékosként nála voltam válogatott, és az edzői pályán is ő indított el. Fantasztikus tettet vitt véghez a Videotonnal.”

Valóban. A fehérváriak 1976 óta küzdöttek azért, hogy elsők legyenek, s végre sikerült. Mezey örült, de persze nem bújt ki a bőréből: „Rendkívüli terhekkel járó időszakon vagyok túl, amit nehéz lesz feldolgozni. Boldog, büszke és nyitott ember vagyok. A játékosokkal és a kollégáimmal együtt nagy tettet hajtottam végre, ez most egyelőre elnyom minden kérdést.”

Az elnyomott kérdésre hamar megjött a válasz: a Videoton nem újított szerződést vele, mert csupán egy évet hosszabbított volna. Garancsi tulajdonos így beszélt: „Több olyan helyzet is volt, amikor válthattunk volna. Például, amikor a Maribor ellen kiestünk az Európa-liga selejtezőjéből. Nem kapkodtunk akkor sem és most sem, hanem mentünk tovább a közösen kijelölt úton. Mezey György nem vállalta volna az újabb hároméves szerződést, az egy év pedig túl rövid idő lett volna szakmai szempontból.”

Ezzel együtt az edzőt Székesfehérvár díszpolgárává avatták. Amikor felvetették, enyhén szólva is pikáns, hogy bajnoki címet szerez, nem hosszabbítanak vele szerződést, majd keblére öleli a város, szintén önmaga maradt: „Begyógyult néhány sebem... Ennél többet ne várjanak tőlem.”

(Következik: Higgyünk Székely Évának!)

(A cikk a Nemzeti Sport melléklete, a Képes Sport 2021. október 22-i lapszámában jelent meg.)