FFT: a futballtörténelem legmenőbb 9-esei

Ízelítő a cikből:

Az ős 9-es: Dixie Dean
angol
505 mérkőzés/ 443 gól

„Dixie Deannek a legnagyobbak csarnokában van a helye, Beethoven, Shakespeare és Rembrandt mellett” – lelkendezett Bill Shankly. A Liverpool menedzsere nem egyedüliként rajongott az Everton játékosáért, aki a Kékek csapatában elsőként öltötte magára a kilences mezt.

Dixie – aki a keresztségben a William nevet kapta – minden idők legeredményesebb angol klubgólszerzője. Statisztikái figyelemreméltóak: 425 gólt szerzett 489 klubmérkőzésen, az 1927–1928-as idényben egyedül hatvanat. Ezzel 21 évesen bajnoki címhez juttatta az Evertont.

Hogy csinálhatta mindezt a birkenheadi születésű figura? Lábbal is nagyon ügyes volt, de a levegőben egyenesen zseninek számított. Hiába volt 178 centiméter magas, ennek ellenére életveszélyesen ugrott a magasba, ahol az ellenfél összes védőjét megverte. Sosem állították ki. Az sem állt távol tőle, hogy Jézushoz hasonlítsa magát. „Gyakran kérdezik tőlem, hogy a hatvangólos rekordom megdől-e valaha. Szerintem igen, de csak az tudja majd megdönteni, aki képes a vízen járni.” Nincs kizárva, hogy igaza van, mert még Lionel Messinek is „csak” 50 a rekordja. (A mi Deák Ferencünk 1945–1946-ban 34 meccsen 66 gólig jutott...)


A szégyellős külföldi: Alfredo Di Stéfano
argentin/kolumbiai/spanyol
709 mérkőzés/ 519 gól

A támadósor közepén játszott bámulatosan, kora két legjobb játékosával a két oldalán. „Nem tudom, hogy nagyobb játékos voltam-e, mint Pelé – mondta Diego Maradona. – De az biztos, hogy Di Stéfano nagyobb volt.” A brazil legenda erre mindenkit megnyugtatott, hogy Di Stéfano Maradonánál is nagyobb volt. A kakaskodástól függetlenül is tény, hogy emberünk elképesztően hatékony kilences játékos volt.

Direkt, célratörő játéka miatt a Szőke Nyíl nevet kapta. Az argentin-spanyol játékosban egyesült az erő („Mindig úgy tekintettem a futballra, mint sportra, ahol futni kell és megizzadni” – magyarázta) és a taktikai fegyelem, és ezzel megelőzte korát. Döntő szerepe volt a Real Madrid dominanciájában, mind az öt BEK-döntőben játszott és gólt szerzett az '50-es években, mozgása pedig inspirálója lett a modern futball megszületésének.

Ő volt minden edző álma, 307 Real-meccsén 396 gólt ért el, de megbízhatóan védekezett is, kiszolgálta csatártársait, és a középpályán is megbízhatóan osztotta a labdát. Stílusa talán Zinédine Zidane-éhoz hasonlított a leginkább.

„Abban rejlett a nagysága, hogy ha pályán volt, egyből két játékos került minden posztra” – értékelt Miguel Munoz edző.

Két oldalról Puskás Ferenc és Raymond Kopa segítette. A nemzetisége is érdekesen alakult. Lehet, hogy a La Liga ma hemzseg a latin-amerikai játékosoktól, de Di Stéfano ebben is úttörő szerepet játszott.

Buenos Airesben született, és ő lett az első nagy igazolás Dél-Amerikából. Madridba a kolumbiai Millonariosból érkezett 1953-ban, éhesen a kemény csatákra. Ő az el Clásicók történetének második legtöbb gólt szerző játékosa.

Hamar beilleszkedett, otthon is érezte magát, felvette az állampolgárságot, és tündökölt a válogatottban is.

A természet ereje: Ronaldo
brazil, 616 mérkőzés/ 414 gól

Egyvalamit rögtön az elején tisztázzunk: aki „Kövér Ronaldóként” emlegeti El Fenomenót, az életfogytiglani börtönt érdemel sötétzárkában. Igaz, hogy névrokona, a portugál Cristiano is szép szeletet hasított magának a futball halhatatlanjainak tortájából, de a pályája végét jellemző derékbőség ellenére is az igazi Ronaldo a brazil Ronaldo.

Játszott Hollandiában (54 gól 57 meccsen), Spanyolországban (151, 226), Olaszországban (68, 119) és Brazíliában (79, 116), és az összes állomáshelyén azt a benyomást keltette, hogy a gólszerzés a világ legegyszerűbb dolga. S ez az ő esetében igaz is. A csatárok mintapéldánya, elképesztő, ahogy helyet csinált magának, továbbá ereje és csalhatatlan ösztöne is átlagon felüli volt. Az ellenfél védői rettegtek tőle, mert tudták, nem sokat tehetnek ellene.

A legjobban a Barcelona mezében a Compostela ellen szerzett gólja jellemzi őt az 1996–97-es idényben, ami talán pályafutása legjobb futballéve volt. A saját térfelén megszerezte a labdát, onnan kezdte a sprintet, hárman próbálták felrúgni, visszahúzni, megállítani, de esélyük sem volt. Mindenkit lefutott, majd a tizenhatoson belül hülyét csinált a védőkből, és a hálóba vágta a labdát. Még vezetőedzője, Bobby Robson sem akart hinni a szemének. Talán ő maga is ekkor értette meg, kilences játékosát a természet erői vezérlik.

Az már csak természetes, hogy ő nyerte meg a 2002-es világbajnokságot hazájának az 1998-as traumát követően. Nem kétséges, az ő oldalának kellene elsőként kijönnie, ha a keresőbe azt ütjük be: „Ronaldo”.

A tizenhárom klasszis középcsatárt bemutató FFT-cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n,IDE KATTINTVA!