Hajó, vonat, disznótoros, csirkepörkölt – régi idők karácsonyi futballtúrái

Hogy a lényeggel kezdjük, a Nemzeti Sport 1933-as karácsonyi számából idézünk – az ünnepi versikéből: „Fiúk! Karácsony! Szent karácsonyeste! // Gondoltok-e most hazafelé Pestre? // Kik kóboroltok szerte a világban, // Hajón, vonaton, kis hotelszobában. E napon más a Jézusnak örül // Ti keringtek a bőrgolyó körül. // Mások pihennek. Pihenik a hajszát // Ti csak rohantok, űzitek a krajcárt.”

Ennek jegyében az FTC már 1913-ban futballozott az ünnepek alatt, Párizsban a Red Start (7:0) és a város válogatottját (5:1) is legyőzte, ám még annyi öröm sem jutott a korszak jeles futballistáinak (Blum Zoltán, Borbás Gáspár, Schlosser Imre és Tóth Potya István is ott volt a túracsapatban), hogy itthon azonnal örüljenek a sikereiknek, a Sporthírlap közlése szerint „a részletekről nem érkezett jelentés, mert Párizs és Berlin között óriási vihar akadályozta a távíróforgalmat”.

Többet tudunk az UTE 1926-os karácsonyáról, a betonkeménységű bekkpár, a Fogl-gát idősebbik tagja, Károly mesélt róla, igazán plasztikusan: „A svájci–német határon szállt meg a csapat, mert ott olcsóbb volt a hotel. Onnan utazgattunk a mérkőzésekre és oda jöttünk vissza... Ültünk a söntésben... Sötétedett. Üres volt minden asztal. Az ablakon túl kiláttunk a behavazott tájra... Mennyi fenyőfa volt. Mennyi karácsonyfa künn az erdőben. Mi a családra gondoltunk az öcsémmel, Jóskával, a mamára... Leültünk az egyik asztal mellé... Valaki dúdolni kezdte a konyhában: »Stille Nacht..., Heilige Nacht«. Mi is dúdolgattunk. De bejött hozzánk a csapat vezetője és a szobákba küldött, mert másnap mérkőzésen szerepeltünk.”

A vezetők igyekeztek persze némi örömöt csempészni a karácsonyestékbe, nem mindig sikerült nekik. Az Újpest 1931. december 25-én Milánóban 0:4-ről ért el döntetlent (4:4) az Ambrosiana ellen, ami bravúr a javából, főként, mert az ünnep estéje nem úgy sikerült, ahogy Langfelder Ferenc ügyvezető tervezte. Megrendelte ugyan a karácsonyfát a milánói szállodájukba, de a hotel vezetősége nem gondoskodott róla, így nagy volt a csalódás. Apró ajándékokat kaptak a fiúk, de az Ambrosiana vezetősége is kitett magáért, akkora karácsonyi süteménnyel kedveskedtek a csapatnak, hogy két ember kellett a cipeléséhez.

Gallowich Tibornak, a későbbi szövetségi kapitánynak (1945–1948) a Nemzeti (1932) és a Kispest (1933) edzőjeként egyaránt volt karácsonyesti túraélménye – Szmirnából (Izmír) és Párizsból. Szmirnában egyedül akart maradni, ezért elment egy kis étkezdébe, ahol rádió is volt. Arra gondolt, befogja Budapestet egy kis cigányzenéért. Tekergette a gombokat, amikor megszólalt mellette egy hang: „Nem jól tetszik csavarni, Gallowich úr! Így nem jön ám Budapest!” Kiderült, hogy a helyi magyarok törzshelyén jár, csakhamar jöttek a többiek, s Budapestet is sikerült elcsípniük. „És mikor jött az éjfél s a rádióban felcsendültek a Himnusz fenséges akkordjai, felálltak és énekeltek olyan bensőséges érzelemmel, ahogy még soha nem hallottam embereket énekelni. Ez volt a legszomorúbb, de a legszebb karácsony is...” – emlékezett Gallowich.

Párizsban az állomáson várta csapatát, amely meg is érkezett. Hiába nyertek az UR Dunkerque (5:0), a CA Paris (2:1) és az SM Caen (8:1) ellen addig, a kispesti játékosok letörtek voltak, hiába, karácsonyeste volt – idegenben. Gallowich így beszélt hozzájuk: „Gyerekek! Hiszen karácsony van, legalább ma ne szomorkodjatok. Gyerünk csak haza, olyan lakoma lesz, hogy csuda. Jó hazai disznótorost hoztam!” Ez feldobta a társaságot, olyannyira, hogy a jobbszélső Mikes Károly mindössze ezt írta az üdvözlőlapra még aznap: „A Tibi bácsi megérkezett, már nincs semmi baj.”

Megesett az is, hogy úton találta a csapatokat az ünnep, mint 1936-ban a Ferencvárost és a Hungáriát. A Fradi a Jamaica fedélzetén karácsonyozott. Nem önszántából, a hajó ugyanis a nagy köd miatt két napig Bordeaux-ban vesztegelt, egyik pillanatról a másikra indult el Lisszabon felé. A csapat erős késésben volt, amit nem toleráltak a portugálok, a karácsony első napján elmaradt meccset nem voltak hajlandók később lejátszani, s persze a játékért kikötött összeget is visszatartották. A ferencvárosi vezetők joggal hivatkoztak vis maiorra, ám a vendéglátók azt mondták, indultak volna el négy nappal korábban. A Fradi aztán ahhoz időben megérkezett, hogy a Belenenses legyőzésével (2:0) kezdje a portugál túrát.

A Hungáriát a Párizs–Milánó gyorsvonaton érte 1936-ban a karácsony. Vallorbe svájci határállomáson Takács Béla, azaz a „Vörös Taki”, a csapat erőnléti edzője és gyúrója így szólt a játékosokhoz: „Itt a mi karácsonyunk. Válasszon ki mindenki magának egy szép havas karácsonyfát, s gondolatban díszítse fel azzal, amivel akarja!” Mit mondjunk, nem éppen a leggálánsabb ajándék, de legalább olcsó. Miközben a bajnoki címvédő Hungáriában koruk nagyjai játszottak Szabó Antal kapussal kezdve Bíró Sándoron, Turay Józsefen, Cseh II Lászlón át egészen Titkos Pálig.

Az viszont ajándék volt, legalábbis a magyar futballnak, hogy portyázó csapataink (Ferencváros, Újpest, Kispest, Hungária, Bocskai, Budai „11”) a három ünnepnap alatt 12 mérkőzést játszottak, mind a 12 mérkőzést megnyerték, 73 gól ellenében csak 9-et kaptak.

A későbbi évtizedekben azért figyeltek arra az elöljárók, hogy hazaérkezzen a csapat karácsonyra. A kivétel 1961 volt, amikor a chilei világbajnokságra készülő válogatott december 5-én indult útnak Dél-Amerikába és január 4-én érkezett haza. A csapat nagy vereségbe szaladt bele (Chile: 1:5), ám a visszavágón javított (0:0), s utána Uruguayjal is döntetlent (1:1) játszott. A gárda Montevideóban töltötte az ünnepeket, Albert Flórián a Labdarúgás című újságban közzétett naplója rögzít néhány részletet. December 24.: „Birtokba vettük a strandot, majd ebédre csirkepörköltet ettünk galuskával, s tokaji bort ittunk rá. A régen kint élő magyarok vendégei voltunk. Este ünnepi vacsorához ültünk, s hazagondoltunk. Terpitkó Bandi bácsi, a csapat vezetője köszöntötte a csapatot, s nyújtott át ajándékot mindenkinek.”  December 25.: „Megkezdődött a vásárlás, s kérdezősködés: »Te mit vettél? Mutasd meg, hol vetted? Elviszel engem is?« A legnagyobb »üzletet« Kuharszky csinálta: három doboz gyufát vásárolt, amely mindenhol meggyullad, falon, cipőtalpon egyaránt.”

Fogadjuk el, hogy karácsony a szeretet ünnepe, de tudjuk, hogy ez nem jelenti azt, hogy pályán a béke, a megbocsátás az általános. A Hakoah és Floridsdorfer AC szikrázó összecsapást vívott egymással Bécsben 1925 karácsonyán. Idézzük a Nemzeti Sport tudósítását: „A karácsonyi ünnepnapok egyetlen bajnoki mérkőzése csúnya botránnyal végződött. A Hakoah–FAC meccs a Hakoah pályáján folyt le és a gyenge kezű bíró, Kienzl vezetése alatt meglehetősen eldurvult. Így is sikerült végigjátszani a meccset, amikor az utolsó percben Schwarz, a Hakoah csatára súlyos kollizióba került a floridsdorfiak nagyszerűen védő kapusával, Hoferrel, aki sérülten terült el a földön. Közben elhangzott a mérkőzést befejező sípszó is, mire a közönség áttörte a korlátokat és betódult a pályára, ahol parázs verekedés keletkezett. Pillanatok alatt egymás hajában volt a két párt és a rendőrség csak úgy tudott rendet teremteni, hogy kivont karddal rontott a tömegnek. Ennek természetesen sok sérülés lett az eredménye, azonkívül természetesen számos letartóztatás. Közben a tömeg az egyik taccsbírót félholtra verte.” Ami minket illet, a Hakoahban játszott a későbbi edzőklasszis Guttmann Béla és Schwarz Ernő. Botrány ide vagy oda, ők a pályán ünnepeltek – karácsonykor.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. december 24-i lapszámában jelent meg.)