FFT: kámforrá vált futballisták – 10 híres eset

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2022.03.10. 17:06
Egyszer az akkor a Monacóban játszó Éric Abidal hazasomfordált, miután egy francia bajnokin nem került be a csapatba, de nem ő az első nagy lelépő. A FourFourTwo összegyűjtött 10 híres esetet.

Ízelítő a gyűjteményből:

Jorgénak fontosabbak a kutyák
Jorge Cadete 1996-ban igazolt a Celtichez, és miután 37 meccsen 30 gólt lőtt, hamar közönségkedvenc lett. De miután a következő nyáron Lisszabonban maradt asszonykája azzal a rémhírrel hívta fel, hogy a kutyái betegeskednek, a portugál csatár alapozás helyett inkább hazarepült. „Szerintem még nálam is dilisebb volt” – mondta Paolo Di Canio, a Celtic egykori játékosa.

Mi lesz velünk Éder nélkül?
Bulizásai miatt kihagyták az 1986-os vb-re utazó keretből, ő pedig elmondta, hogy depressziós lett a döntés miatt. Teljesen eltűnt, sokan attól tartottak, hogy öngyilkosságot követett el. Miután a helyi sajtó tűvé tette érte a várost, egy hét után felbukkant. „Azért bujkáltam, hogy a világ rájöjjön, Brazília nem létezhet Éder nélkül” – adott magyarázatot eltűnésére szerényen a focista.

Mindenki téged néz, George
Az eltűnés királya, George Best 1969-ben nem volt focihangulatban, és úgy döntött, nem utazik el a Manchester Uniteddal a Chelsea elleni meccsre. Helyette Londonban töltötte a hétvégét Sinead Cusack színésznő lakásán. Best a tévében nézhette, ahogy a fotósok a lakás előtt ólálkodnak. „Ez még az én mércémmel is furcsa nap volt” – kommentálta az eseményeket egy kacsintással Best.

A teljes cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, IDE KATTINTVA!

Legfrissebb hírek

FFT: Lionel Messi a 21. század legjobbja

Minden más foci
2023.11.29. 14:31

FFT: amikor felcsillant a remény – ifi Eb-arany Bicskeivel

Minden más foci
2022.04.11. 17:40

FFT: Megjelent a FourFourTwo magazin magyar kiadásának búcsúszáma!

Angol labdarúgás
2022.04.08. 08:34

FFT: A futball legnagyobb kóklere – Carlos Henrique, a Császár

Minden más foci
2022.04.07. 17:04

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 2. rész

Angol labdarúgás
2022.04.05. 20:25

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 1. rész

Angol labdarúgás
2022.04.04. 19:19

FFT: Futballista a szomszédod? Véged van!

Minden más foci
2022.04.03. 11:06

FFT: Nekünk kellett volna a döntőt játszanunk Franciaországban! – Pierre van Hooijdonk

Minden más foci
2022.04.01. 13:56
Ezek is érdekelhetik