Szpartak Moszkva: a klub anyagi okokból megszünteti a második csapatát

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.23. 12:30
null
A Szpartak Moszkva anyagi okokból megszünteti a második csapatát (Fotó: AFP)
Az orosz élvonalbeli Szpartak Moszkva hétfőn bejelentette, hogy anyagi nehézségek miatt megszünteti másodosztályú futballcsapatát.

„Az új realitások tükrében, figyelembe véve, hogy az objektív pénzügyi nehézségek miatt a klubnak csökkentenie kell a költségvetését, a Szpartak-2 további működtetése nem volt célszerű” – áll az orosz egyesület közleményében. A klub kiemeli, hogy a jövőben inkább az akadémia és az utánpótlás fejlesztésére összpontosít.

A csapat 2013 óta szerepelt a helyi bajnokság második vonalában.

A Szpartak Moszkva, Oroszország egyik legnépszerűbb egyesülete két hete elvesztette mezszponzorát, a Nike-t, amely felbontotta a vele érvényben lévő szerződést arra hivatkozva, hogy a következő szezonban az együttes nem vehet részt a nemzetközi kupasorozatokban. Az európai szövetség azért döntött így – minden orosz klubcsapatra vonatkozóan –, mert Oroszország háborút indított Ukrajna ellen.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A FIS továbbra sem engedi az orosz síelők indulását

Téli sportok
2025.03.12. 16:18

Semleges színekben és létszámkorlátozással versenyezhetnek az orosz és a fehérorosz evezősök

Kajak-kenu
2025.03.11. 14:44

Az NHL szeretne orosz részvételt a hoki-vk-n

Amerikai sportok
2025.02.13. 16:59

Az oroszok 102 feltételezett doppingesetet jelentettek

Egyéb egyéni
2025.01.13. 12:59

Lesújtó vélemény a volt FTC-légiósról: „Nem a Szpartak Moszkva szintje”

Minden más foci
2025.01.08. 22:13

Az orosz korcsolyázók is indulhatnak az olimpiai kvalifikáción

Téli sportok
2024.12.21. 12:24

Párizs 2024: két és fél millió rubel jár fejenként az olimpiai ezüstérmes orosz teniszezőknek

Tenisz
2024.12.21. 10:06

Rövid pályás úszó-vb: megkapták a vízumot a Budapesten induló orosz úszók

Úszás
2024.12.07. 15:03
Ezek is érdekelhetik