Vb 2022: bukhatja a vb-részvételt Ecuador; hamis papírokkal játszattak egy kolumbiait?

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.05.11. 16:40
null
Byron Castillo (balra) szereplése lehetett jogtalan (Fotó: AFP)
Botrány készül Dél-Amerikában, amely nyomán Ecuador akár el is bukhatja a selejtezőben szerzett negyedik helyét, így a világbajnoki kvalifikációt – számolt be a The New York Times. A chilei szövetség azzal fordult a FIFA-hoz, hogy vegyék el Ecuador azon pontjait, amelyeket úgy szerzett, hogy Byron Castillo is pályára lépett.

 

 

A chileiek állítólag bizonyítani tudják, hogy Castillo nem lehetett volna ecuadori válogatott, és a csapatba kerüléshez hamis papírokkal igazolták a védő származását. A szövetség birtokába jutott dokumentumok szerint a bekk nem Playasban, Ecuadorban, hanem Kolumbiában, ráadásul nem is 1998-ban, hanem három évvel korábban, 1995-ben látta meg a napvilágot.

Az ecuadori élvonalban 12 fordulót követően élen álló Barcelona SC védője nyolc meccsen szerepelt a vb-selejtezőben, ezek közt volt a Chile elleni hazai 0–0-s döntetlen, és idegenbeli 2–0-s siker is. Ha a FIFA utólag mind a nyolc meccs eredményét módosítaná és 3–0-s gólkülönbséggel az ellenfeleknek adná, az pont úgy variálná meg a jelenlegi tabellát, hogy a chileiek a negyedik helyre lépve biztos világbajnoki résztvevőkké válnának…

A chileiek szerint az sem mentség, ha az ecuadori szövetség nem szándékosan csalt, hanem egyszerűen becsapták a vezetőséget, és Castillo volt az, aki szándékosan félrevezetett mindenkit hamis papírokkal. „Nem fogadható el, hogy súlyos szabálytalanságokat kövessenek el a játékosok regisztrációjában, különösen akkor, ha világversenyről beszélünk” – fogalmaz az FFC közleménye.

 

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
12 órája

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Ecuador Enner Valencia két góljával nyert Venezuela ellen

Foci vb 2026
2025.03.22. 00:00

Vb 2026: a brazilok a 99. percben, egy megpattanó lövéssel nyertek Kolumbia ellen

Foci vb 2026
2025.03.21. 07:52

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17

Labdarúgás: tizenkilenc fiatal lépett pályára az NB I 24. fordulójában

Utánpótlássport
2025.03.18. 08:59
Ezek is érdekelhetik