Világvége, nagy fotó – rekordidő alatt készült, de ma is fogyasztható könyv Mexikóról

Azt gondolnánk, egy labdarúgásról szóló ri­portkönyv és egy frissen elkészült Formula–1-es versenypálya a legmerészebb képzettársítással is nehezen hozható közös nevezőre, ám a szürreális 1986-os esztendőben nálunk még ez sem számított lehetetlennek. Nem, mert a valóban rekordgyorsasággal, mindössze nyolc hónap alatt megépült Hungaroringet itthon éppúgy az év „sportszenzációi” között emlegették, mint T. András Emil Mundial zárt kapuk között című munkáját, amely öt nappal (!) a mexikói labdarúgó-világbajnokság döntőjét követően jelent meg, és fogyott el szinte „percek alatt” 120 ezer, majd az újranyomás után további 50 ezer példányban.

Azt gondolnánk, egy labdarúgásról szóló ri­portkönyv és egy frissen elkészült Formula–1-es versenypálya a legmerészebb képzettársítással is nehezen hozható közös nevezőre, ám a szürreális 1986-os esztendőben nálunk még ez sem számított lehetetlennek. Nem, mert a valóban rekordgyorsasággal, mindössze nyolc hónap alatt megépült Hungaroringet itthon éppúgy az év „sportszenzációi” között emlegették, mint T. András Emil Mundial zárt kapuk között című munkáját, amely öt nappal (!) a mexikói labdarúgó-világbajnokság döntőjét követően jelent meg, és fogyott el szinte „percek alatt” 120 ezer, majd az újranyomás után további 50 ezer példányban.

Hogy a szerzőnek ennyire sietős volt, elsősorban a népes konkurenciával magyarázható – a kollektív vágyálmokban a magyar futballt a világelithez visszacsatoló, ehhez képest a valóságban egy újabb nemzeti sorstragédiát eredményező mexikói vb-ről csak abban az évben további négy könyv jelent meg. Az összeomlásra konkrét magyarázatot, a kudarcért felelős személyt persze egyik sem kínált, és nem kínálnak az azóta megírt könyvek sem, mert egyetlen ok nem létezik.

T. András Emil riportkönyve többek között attól jó és érvényes ma is, mert esze ágában sem volt egyetlen ilyen indokot megnevezni. Sőt, abba a hibába sem esett, hogy egy konkrét elméletet kibontva próbálja meg a saját igazáról meggyőzni az olvasót. Nem, T. András azt teszi, amit abban a helyzetben egy jó riporternek tennie kell. Megáll, előrenéz és – ahogy majd néhány évvel később Lovasi András énekli – ott a világ végén (világvégi hangulatban) csinál egy nagy fotót. Aztán dokumentál. Leír. Összegez. Összefüggéseket keres. Megszólaltat. Véleményeket ütköztet. S legfőképpen kérdez. Sokat és jól.

És ez a részletes pillanatkép a maga nyers egyszerűségében lesz igazán félelmetes látlelet, mert egy az egyben leképezi az akkori magyar társadalmat, széltében-hosszában. Egy önmagába fordult, bezáródott világot látunk, melynek szereplői mindennél jobban félnek az igazságtól. A kérdésektől.

Az összehasonlítástól. A versenytől. A nyitottságtól. Titkos edzések, kitiltott újságírók, el nem készült brosúrák, elhazudott ellenfelek, megalázott munkatársak, meggörbített valóság, rosszkedv, harag, kicsinyesség és örömtelenség mindenhol. Véletlen, hogy éppen Mexikóban vagyunk: León vagy Irapuato nyugodtan felcserélhető a nyolcadik kerülettel vagy Salgótarjánnal.

Ennek a dokumentarista szemléletnek köszönhetően a Mundial zárt kapuk mögött még úgy is kiállja az idő próbáját, hogy a sietve összeállított könyv szerkezetileg nem egységes, s néhány bosszantó hiba is benne maradt. Az első fejezet Mexikót bemutató, szociográfiaként is olvasható bevezetése egészen kitűnő, az azt követő történeti összegzés viszont teljesen fölösleges, mert újat nem mond, viszont Svédországba teszi az 1928-as olimpiát, egy nem szócska bennhagyásával az 1938-as vb-mezőnybe helyezi az angol, az uruguayi és az argentin válogatottat, de találunk hibásan írt ország- és futballistaneveket, és Varga József sem játszott a francia másodosztályban. Ám még ezek a bakik sem rontanak a kiváló íráskészségű szerző mondatainak és látásmódjának élvezeti értékén.

(T. András Emil: Mundial zárt kapuk mögött, KISZ KB, 1986)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. június 11-i lapszámában jelent meg.)