Az öreg oroszlán utolsó makossája – Roger Milla, a vb-k legidősebb góllövője

A röviden felszabadító orosz védelem hibájából David Embé térdére pattant a labda, onnan pedig az alig több mint egy perce beálló „aggastyánhoz”, a tizenhatos jobb oldalán helyezkedő Roger Millához. A 42 éves és 39 napos kameruni csatár remekül megtartotta a labdát a rátámadó Dmitrij Hlesztovval szemben, majd nyolc méterről jobbal a hosszú alsó sarokba lőtt. Történt mindez 1994. június 29-én, az Egyesült Államokban rendezett világbajnokság B-csoportjának utolsó csoportmeccsén, a 47. percben, 3–0-s orosz vezetésnél. A történelmi tettet végrehajtó gólszerző érdemeit nem csorbítja, hogy az oroszok végül 6–1-re győztek (öt gólt Oleg Szalenko szerzett), hogy egyik csapat sem jutott tovább, és talán még az sem, hogy a brit Declan Hill 2011-ben megjelent Bunda című könyve szerint piszok nagy bundameccs volt ez – merthogy sem azelőtt, sem azóta nem szerzett ilyen idős játékos gólt világbajnoki mérkőzésen.

Különösen szép teljesítmény úgy, hogy Roger Milla hét évvel korábban, 1987-ben visszavonult a válogatottságtól, majd a következő évben megint, 1989-ben pedig a profi futballnak is búcsút intett...

Harminchét éves múlt ekkor, és nem volt mit bizonyítania. Már 1976-ban ő volt Afrika aranylabdása, az elismerést a Tonnerre Yaoundé játékosaként érdemelte ki, amellyel az előző évben Afrikai Kupagyőztesek Kupáját nyert. Az Albert Roger Mooh Miller néven anyakönyvezett fiú gyerekként kényszerből bejárta az országot vasutas édesapjával – aki gyűlölte, ha fia futballozik, inkább vasutast faragott volna belőle is –, de első igazolása, 13 éves kora óta arról álmodozott, hogy a futball révén sokkal messzebb eljuthat, talán Európáig is. Az 1976-os afrikai Aranylabda meg is nyitotta ezt a kaput, a következő évben a francia Valenciennes szerződtette.

AZ 1994-ES MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (MILLA GÓLJA 0:21-TŐL)

Ám az európai kaland keserű csalódásokkal járt. A Valenciennes-nél eltitkolták előtte, hogy a két külföldi státust már betöltötték a klubnál, így neki csak a harmadosztályban szereplő tartalékcsapatban jutott hely, az amatőröknek járó kvázi éhbérért, albérlet gyanánt pedig egy rozzant sufniban helyezték el. Miután kiverte a balhét és kiharcolta a tisztességes bánásmódot, inkább eladták a Monacónak – ott viszont Gerard Banide edzővel kölcsönösen utálták egymást, és ott is jóval kevesebb gázsit kapott, mint európai társai.

Tizenhárom éven át egymásnak passzolgatták a francia egyesületek, hat csapatnál fordult meg, elmondása szerint a Montpellier elnöke, Louis Nicollin volt az egyetlen, aki nem verte át. Bár 131 gólt szerzett francia tétmérkőzéseken, nemigen tudott beilleszkedni a már akkor is meglehetősen uniformizált, a kreativitást és az egyénieskedést elfojtó európai klubfutballba. Ő művész volt, kreatív elme, aki kedvelte a szokatlan megoldásokat és szinte táncolt a pályán. Ha nem léteznének nemzetek közötti mérkőzések, Milla nevét valószínűleg egyetlen futballrajongó sem ismerné ma. Mert ő címeres mezben tudott igazán varázsolni.

Már akkor is harmincéves volt, amikor 1982-ben először bűvölte el a világot a spanyolországi mundialon. Bár Kamerun kiesett a csoportban, egyszer sem kapott ki (Peru 0–0, Lengyelország 0–0, Olaszország 1–1), és tovább is juthatott volna, ha Peru ellen nem vesznek el les címén tévesen egy Milla-gólt, illetve ha az olaszok ellen a 90. percben nem ront el egy ordító ziccert (ekkor vetődött fel vele és csapatával szemben először a bundagyanú). Az ő és a kapus, Thomas N'Kono nevét mindenki megjegyezte 1982-ben, de aztán az olaszországi vb-ig hátralévő nyolc évben megint elfeledkezett róla a világ, noha pályára lépett az 1984-es Los Angeles-i olimpián is, 1984-ben és 1988-ban pedig Afrika-kupát nyert Kamerunnal. Utóbbit úgy, hogy egy évvel korábban lemondta a válogatottságot, de erre a tornára még visszakönyörögték a csapatba. Újra búcsút intett a tornagyőzelem után, és kvázi előnyugdíjba ment, az Indiai-óceánon található kis francia sziget, Réunion félamatőr csapatában, a Saint-Pierroise-ban vezetett le. Gondtalan életet élt a paradicsomi szigeten, amikor pár hónappal a vb előtt Paul Biya államelnök telefont ragadott, és megkérte a visszatérésre, amihez nagy motivációt jelentett egy kameruni bankár által felkínált extra prémium. A már akkor is „Le Vieux Lion”, vagyis az „Öreg Oroszlán” becenévvel illetett 38 éves támadó azonban előre kikötötte, hogy legfeljebb egy-egy félidőket tud játszani, és a védekezésből nem veszi ki a részét, „csak” a gólokat lövi.

A nyitó meccsen a címvédő Argentína 1–0-s legyőzésében még nem sok része volt, csak az utolsó tíz percre ugrott be. De Romániát már ő intézte el két góljával, pedig csak az 59. percben lépett pályára. A „szelídíthetetlen oroszlánok” történetük során először nyolcaddöntőbe jutottak, ahol Kolumbia volt az ellenfél, és ez volt talán Roger Milla legnagyobb napja: az 54. percben pályára lépve a hosszabbításban vezetést szerzett Kamerunnak, majd három perccel később nemes egyszerűséggel leszerelte a kapujából kikalandozó René Higuítát, és a kapuig nyargalt a labdával. Majd jöhetett a névjegyévé, egyben az 1990-es vb egyik jelképévé vált jelenetsor: Milla (akiről a tv-s szerkesztők azt sem tudták, hogy évtizedek óta nem a Miller nevet használja, ezért mindig azt írták ki...) kiszaladt a szögletzászlóhoz és érzéki táncot lejtett, a kameruni városi tánczene, a makossa stílusában. 2–1-es győzelmével Kamerun az első afrikai csapat lett, amely a legjobb nyolc közé jutott vb-n, ennek köszönhetően emelte fel a torna után a FIFA az afrikai indulók számát kettőről háromra. Sőt, még a négy közé is bejutott volna Kamerun, ha Anglia ellen 2–1-es vezetésnél nem sarokkal akart volna ziccerben gólt szerezni Omam-Biyik – Milla passza után. Milla úgy lett négy góljával harmadik a góllövőlistán, hogy csak 234 percet játszott, míg a hat találatával aranycipős Salvatore Schillaci 536-ot.

Pedig a csapattársai utálták, pár hónappal a vb után Omam-Biyik azt nyilatkozta, kár volt beválogatni, mert nem jött vissza védekezni. Ehhez képest Milla négy évvel később, 1994-ben is játszott a vb-n (ahol a válogatott technikai igazgatójaként a szövetségi kapitány, Henri Michel felettese is volt...), és bár Kamerun ezúttal leszerepelt, azért csak megrúgta azt a máig rekordot jelentő gólt az oroszoknak.

Két évvel később, 44 évesen aztán tényleg visszavonult, bár előtte kameruni csapata, a Tonnerre még beperelte, mert az indonéziai Pelita Yayában futballozott, holott azt kamuzta, hogy edzőnek megy oda, így ingyen engedték el.

Visszavonulása óta finoman szólva sem öli meg az ördögöt. Járja a gálameccseket (a francia teremlabdarúgó-válogatottal 2003-ban a Budapest Sportarénába is eljött), üdítőt reklámozott, kiadott két kislemezt, sikertelenül jelöltette magát a kameruni szövetség elnökének, hazaárulónak bélyegezték, amikor a FIFA-elnökválasztáson honfitársa, Issa Ha­yatou helyett Sepp Blattert támogatta, ehhez képest Blatter utódjánál, Gianni Infantinónál is feladatot kapott, most Katarban is képviseli a FIFA Football Unites the World nevű globális mozgalmát.

Tisztára, mint a '90-es vb-n: utálják, imádják, nem sokat melózik, de ha (kis)kaput lát, nem hibázik. Az Öreg Oroszlánt azóta sem lehet megszelídíteni.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. december 3-i lapszámában jelent meg.)