Labdarúgás: Huub Stevens nyugdíjba vonul, nem kockáztatja tovább az egészségét

Vágólapra másolva!
2023.01.27. 14:14
null
Pontot tett edzői karrierje végére Huub Stevens (Fotó: Getty Images)
A holland Huub Stevens befejezettnek tekinti labdarúgóedzői tevékenységét.

„Idén leszek hetvenéves, az edzői pályafutásomnak biztosan vége” – nyilatkozott Huub Stevens az Express című német napilap pénteki számában. Hozzátette: a közelmúltban megkereste őt ajánlatával egy holland klub, de már nem áll szándékában kockára tenni az egészségét.

„A testem már egyértelmű figyelmeztető jeleket küldött. Miután hirtelen mellkasi fájdalmat éreztem, kórházba szállítottak, ahol szívburokgyulladást állapítottak meg”
– mondta Stevens. Kiemelte: ez sárga lapos figyelmeztetés volt a számára, egyértelmű jele annak, hogy a jövőben még jobban kell vigyáznia magára.

A szakember kizárta, hogy akár más jellegű szakmai munkát vállaljon a labdarúgásban. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: bárki kikérheti ugyan a véleményét, de ennél többet már ne várjanak tőle.

A játékosként 18-szoros holland válogatott Stevens 16 évig volt profi futballista, a Fortuna Sittard, majd a PSV alkalmazásában. Edzőként utóbbi klubban kezdett el tevékenykedni, 1986-ban korosztályos szinten. Később vezetőedzőként is irányíthatta az eindhovenieket, valamint hazájában még a Roda kispadján ült. Külföldön megfordult Görögországban (PAOK) és Ausztriában (Salzburg), a leghosszabb ideig azonban Németországban dolgozott, ahol a legnagyobb sikereit is elérte.

Irányította a Hertha BSC, az 1. FC Köln, a Hamburg, a VfB Stuttgart és a Hoffenheim gárdáját, valamint négy különböző időszakban állt a Schalke szolgálatában. Legutóbb 2020 decemberében már átmeneti megbízással két meccs erejéig. Sikerei közül kiemelkedik 1997-ben az UEFA-kupa elhódítása a Schalkéval.

Legfrissebb hírek

Veszélyben a 2025-ös hollandiai országúti kerékpáros versenyek a háromnapos NATO-csúcs miatt

Kerékpár
2024.11.29. 14:43

Szoboszlai Dominik Szalai Ádámról: Érte is, sőt, leginkább érte küzdöttünk...

Magyar válogatott
2024.11.16. 23:08

Hollandia legyőzte a magyar válogatottat, de ezen a meccsen nem az eredmény volt a legfontosabb... 

Magyar válogatott
2024.11.16. 22:30

Marco Rossi: Számomra kiderült, Kerkez Milosnál a klub élvez prioritást

Magyar válogatott
2024.11.15. 19:35

Újítás a büfében – fontos szurkolói információk a Magyarország–Hollandia mérkőzésre

Magyar válogatott
2024.10.10. 16:44

„Új szabályok vannak Telkiben” – Sallai Roland a magyar–holland előtt

Magyar válogatott
2024.10.09. 17:17

Narancsos őrület – Moncz Attila publicisztikája

Foci Eb 2024
2024.07.11. 23:27

Címlapsztori: Gareth Southgate és Harry Kane szerint túl nagy zajt csapnak a kritikusok

Foci Eb 2024
2024.07.10. 10:26
Ezek is érdekelhetik