Schlossertől Palkovicsig – könyv a Fradi-pálya első 75 évéről

Illik kissé megmagyarázni a „75 éves a Fradi-pálya” címet: Nagy Béla könyve 1986-ban jelent meg, a zöld-fehér labdarúgók 1911-ben játszottak először az Üllői úti pályán, az utolsó mérkőzést 1964 júniusában rendezték, mert ezt követően új stadion építésébe kezdtek, amelyet 1974-ben adtak át. A kiadvány egyik legnagyobb értéke, hogy a végén a mindkét létesítményben megrendezett találkozókat felsorolja ellenfelekkel, eredménnyel, s nem utolsósorban dátummal együtt.

A könyv gyorsan olvasható – ezt az érzést segíti, hogy hívogató közcímekkel apróbb fejezetekre van bontva. A szerző, Nagy Béla a rá valló alapossággal rögzítette a tényeket, nekem kicsit az alakját is felidézi e munkája: jószándékú ember volt, aki, ha a Fradival kapcsolatos kérdéssel fordultak hozzá, mindenkinek segített – a fiatal újságírók esetében arra is vette a fáradságot, hogy a kérdezett témában fényképekkel lássa el őket. Apropó, fotók! A könyv végén, a Ferencváros mérkőzéseinek felsorolása után találhatók, s bizony jobb lett volna, ha a kérdéses fejezetet rögtön mellette illusztrálják. Két példa: az 1974. május 19-én átadott „új” stadion első mérkőzésén (FTC–Vasas 0–1) Takács II József végezte el a kezdőrúgást, legurítva a labdát Várady Bélának. Vagy a kiadvány részletesen taglalja, hogy 1947. május 4-én a magyar–osztrák találkozón leszakadt a lelátó, de az egyébként ritkaságszámba menő fényképekhez hátra kell lapozni.

Illik kissé megmagyarázni a „75 éves a Fradi-pálya” címet: Nagy Béla könyve 1986-ban jelent meg, a zöld-fehér labdarúgók 1911-ben játszottak először az Üllői úti pályán, az utolsó mérkőzést 1964 júniusában rendezték, mert ezt követően új stadion építésébe kezdtek, amelyet 1974-ben adtak át. A kiadvány egyik legnagyobb értéke, hogy a végén a mindkét létesítményben megrendezett találkozókat felsorolja ellenfelekkel, eredménnyel, s nem utolsósorban dátummal együtt.

A könyv gyorsan olvasható – ezt az érzést segíti, hogy hívogató közcímekkel apróbb fejezetekre van bontva. A szerző, Nagy Béla a rá valló alapossággal rögzítette a tényeket, nekem kicsit az alakját is felidézi e munkája: jószándékú ember volt, aki, ha a Fradival kapcsolatos kérdéssel fordultak hozzá, mindenkinek segített – a fiatal újságírók esetében arra is vette a fáradságot, hogy a kérdezett témában fényképekkel lássa el őket. Apropó, fotók! A könyv végén, a Ferencváros mérkőzéseinek felsorolása után találhatók, s bizony jobb lett volna, ha a kérdéses fejezetet rögtön mellette illusztrálják. Két példa: az 1974. május 19-én átadott „új” stadion első mérkőzésén (FTC–Vasas 0–1) Takács II József végezte el a kezdőrúgást, legurítva a labdát Várady Bélának. Vagy a kiadvány részletesen taglalja, hogy 1947. május 4-én a magyar–osztrák találkozón leszakadt a lelátó, de az egyébként ritkaságszámba menő fényképekhez hátra kell lapozni.

 

Megtudhatjuk, hogy a hivatalos pályaavató, az 1911. február 12-i FTC–MTK (2:1) meccs előtt is rendeztek mérkőzést, február 5-én az URAK (Újpest-Rákospalota Atlétikai Klub) ellen lépett pályára a csapat, hogy a Fradi-futballisták szokják a pálya talaját és méreteit (a zöld-fehérek 2:0-ra nyertek). Az utolsó mérkőzés, amelyet rögzít a statisztika, az 1985. november 20-án játszott FTC–DMVSC Magyar Népköztársasági Kupa-találkozó, amelyet a hazaiak 2–0-ra megnyertek. Azaz, ha úgy jobban tetszik: Schlosser Imrétől Palkovics Istvánig tart a 75 év, ugyanis az MTK ellen Slózi szerezte meg az első gólt, a debreceniek hálójába pedig a második Fradi-gólt Palkovics István lőtte.

Persze a régi nagyok közül nemcsak Takács II József végzett el kezdőrúgást, 1984. szeptember elsején a SZEOL elleni bajnoki (4–1) előtt dr. Sárosi György is kapott erre lehetőséget. A legmeghatóbb azonban a Toldi Gézát megidéző rész. Az Austria 1985. augusztus elsején játszott az Üllői úton (Nyilasi Tibor a második félidőben állt be a bécsiekhez), öt fradistát (Pusztai László, Hajdu József, Megyesi István, Vépi Péter, Mucha József) búcsúztattak el aznap, ők tíz percre szálltak be. S idézzük Nagy Bélát: „És még valaki elköszönt a stadiontól, a közönségtől, a Fraditól: Toldi Géza ekkor volt utoljára a Fradi-pályán... Átadta az általa alapított vándordíjat a tavalyi év legjobb ferencvárosi játékosának, Takács Lászlónak, majd a közönség vastapsától kísérve vonult el a Springer-szobortól. A nagybeteg Toldi szinte utolsó erejével végigjárta a klubházat, egy pillantást vetett az utódokra, még egy-két baráttól elköszönt, s néhány nap múlva a legnagyobb Fradi-szív utolsót dobbant...”

Nagy Bélának is köszönhetően azonban tovább él a Fradi-szív.

(Nagy Béla: 75 éves a Fradi-pálya, Sportpropaganda Vállalat, 1986)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. január 21-i lapszámában jelent meg.)