Több százezer magyar hadbavonult fordult meg 1941 és 1944 között a II. világháború keleti hadszínterén, az egykori Szovjetunió területén. A gyorshadtest vagy a 2. hadsereg alakulataiban, továbbá a megszálló erők tagjaként. Bár statisztikai kimutatások sohasem készültek erről, a seregekben sok-sok ezer aktív sportoló szolgált, a legnagyobb részt a labdarúgók tették ki, de szép számmal voltak atléták, úszók, kerékpárosok, vívók és nehézatléták is a katonák közt. A többség az ismeretlen, illetve kevésbé ismert sportemberek közül került ki, ám igazi nagyságok is akadtak a keleti hadszíntéren harcoló honvédség soraiban –Petschauer Attilaolimpiai bajnok vívó vagy éppenSárosi Györgyvb-ezüstérmes labdarúgó, hogy a két talán legjobban csengő nevet említsük (Petschauer a 2. hadsereg munkaszolgálatosaként halt meg, Sárosi doktor a „doni” haditörvényszéken szolgált, és sértetlenül hazatért).
A sportemberek halmazához sorolhatjuk még az edzőket, a játékvezetőket (versenybírókat), a különböző funkcionáriusokat és – a sportújságírókat is. Biernaczky Pál is az utóbbiak katonaként kevésbé népes táborához tartozott a Don-kanyarban.
Biernaczky élete kész regény, tele van váratlan s eddig el nem beszélt eseménnyel. Az öcs, dr. Biernaczky János (1917–2002) már Pál halála után nekifogott, hogy elkészítse részleges biográfiáját, amelyet 2002-re be is fejezett, ám az Emlékezés az 1956 végén Nagy-Britanniába távozó és ott Paul S. W. Bryant néven 1995. decemberben elhunyt Biernaczky Pál magyarországi életérecímű művet – a szerző szándékának megfelelően – sohasem adták ki. A család olvasta, a család őrizte a kéziratot – egészen idáig. A Népsport ugyanis abban a megtiszteltetésben részesült, hogy jelen cikkben felhasználhatja a mű tartalmi elemeit, idézhet is belőle, megtűzdelve a Biernaczky Pál által írt vagy róla szóló korabeli sajtószemelvényekkel.
Hősünk 1914. december 26-án született polgári családban, édesapja a nagy tekintélyű Biernaczky Szilárd (1886–1971), a hazaibanksport egyik megalapítójavolt, aki több mint 44 évig dolgozott banktisztviselőként. Pál, a családi hagyományt folytatva, „a budapesti II. ker. m. kir. állami Toldy Ferenc reáliskolában” érettségizett, majd joghallgató, minek lezárásaként 1938–1939-ben jogtudományi doktorátust szerzett. Az egyetem mellett dolgozott is: ügyvédbojtár, kereskedő, belügyminisztériumi gyakornok, sporttudósító. Imádta a sportot, sokat maga is űzött. A Pénzintézeti Központ banktisztviselője 1938-tól 1940–1941 fordulójáig, szakmai útja ezután a Leszámítoló Bank érdekeltségi körébe tartozó Papírművek Rt.-be vezetett, ahol hamarosan cégvezető lett.
Hogyan került Biernaczky Pál a sportújságírói pályára?
Nemzeti Sport, 1938. december 23.: „November 28-i számunkban írtuk ki második sportújságíró tehetségkutató-versenyünket. A verseny elsősorban olvasóink szórakoztatását célozta, de már a kiírás alkalmával jeleztük a következőt is: »A Nemzeti Sport szívesen ad alkalmat a pályázaton felbukkanó tehetségeknek arra, hogy képességüket a sportújságírás terén gyümölcsöztethessék és fejleszthessék.« Újabb pályázatunk feladata ez volt: a pályázók nézzék végig december 4-én a Ferencváros–Kassa mérkőzést, és írjanak róla 200 nyomtatott sornyi terjedelmű tudósítást. A pályázatban nem vehetett részt az, aki rendszeres újságírói tevékenységet folytatott vagy folytat. A pályázatokat a pályázóknak december 4-én este 8 óráig kellett postára adniuk, vagy hozzánk eljuttatniok.”
Mivel holtverseny alakult ki a tíz (!) legjobb között, nevezettek december 19-én a szerkesztőségben folytathatták a megméretést, újabb két feladatot kapva a szervezőktől. Ennek alapján hirdettek végeredményt: Biernaczky Pál nyert, a második díj Morvay Tihaméré, a harmadik Énekes Lászlóé lett. „A legjobbnak bizonyult és díjat nyert három fiatal sportembert, mivel a sportújságírói pályára határozottan kedvet éreznek magukban, január 1-től mint sportújságíró-jelölteket – egyelőre próbaidőre – vállalatunk kötelékébe felvesszük”– így a Nemzeti Sport.
A győztes 1939-ben már sajtókamarai tag, s hasznát veszi, hogy annak idején a Toldy reálban közelebbi barátságba került jó néhány sportággal: síről, kerékpárról, futballról is ír a két országos sportnapilapban. Mígnem szólítja a kötelesség: előbb a gyorshadtesttel ruccan ki orosz földre, majd már a magyar királyi 2. honvéd hadsereg soraiban tölt el hosszabb időt (1942. június–1943. március) a keleti fronton. Hadapród őrmester, vagyis őrmesteri rangú, de tiszti állományú katona, aki önkéntes évét kitöltötte, és a tiszti vizsgát letette. Gépkocsizó alakulatnál szolgál, javítja, karbantartja a gépjárműveket.
Számos levelet küld a szerkesztőségbe, a Sporthírlap rendszeresen közli őket. Augusztustól decemberig folyamatosan jelentkezik, interjút készít egyik legszorgalmasabb bakájával, Adorján Dórival, „aki civilben egyik legjobb kerékpárversenyzőnk s egyben Dunántúl és Székesfehérvár sokszoros bajnoka”; beszélget Závoryval, „a BSzKRT jeles csatárával”; egyszer Harkovból ír, másszor a frontvonalból. Mindigvalahonnan„Oroszországból”...
Aztán nagy csönd, hónapok telnek el, míg újra hírt kapnak felőle.
„Zöld színű tábori lapot hozott tegnap címünkre a posta– írja a Sporthírlap 1943. március 10-én. – Mindig örömet jelentettek számunkra ezek a »Valahonnan Oroszországból« érkezett lapok, most azonban az örömünk erősen megsokszorozódott, mert kedves kartársunk, Biernaczky Pál dr., aki már hosszú idő óta nem adott életjelt magáról, jelentette, hogy – hála Istennek – nincs semmi baja. Ez ideig azért nem írhatott, mert hat héten át a súlyos téli harcokban »más komolyabb dolga« akadt. Most már kissé nyugalmasabb helyre került (…) Harctéren tartózkodó kartársunk többek között a következőket írja: »A győzelemben továbbra is törhetetlenül hiszek. Közvetlen közelről látván az eseményeket és fejleményeket, vallom, hogy itt az alkalom a szovjet végleges és tökéletes legyőzésére.«Kedves Biernaczky bajtárs! Lapunk hasábjain is szeretetteljes üdvözletünket küldjük neked. Várjuk cikkeidet, de várunk téged magadat is mielőbb – győzelmesen! – vissza.”
Hogy mennyire hihetett valójában Biernaczky dr. a szovjet végleges legyőzésében, annak öccse kötete a megmondója. Biernaczky János ebben közölte egyik levelét, amelyet 1942 augusztusában, tehát jóval a legvéresebb doni harcok előtt írt neki és sógoruknak, Ványolós Jánosnak, figyelmeztetve őket, hogy semmi szín alatt se kerüljenek ki a keleti frontra. Pál a levelet – a kötelező cenzúrát kicselezve – nem a tábori postán keresztül, hanem a szabadságra hazautazó egyik bajtársa révén juttatta el a sógoruk hivatalába (még arra is figyelt, ne Ványolós lakcímére küldje). „Tudod, hogy én nem vagyok egy ijedős fiú, és inkább mindig jobbnak látom a helyzetet, mint sötétebbnek, de most valóban ronda a helyzet. Naponta heves légitámadásban van részünk, és az orosz hadsereg egyébként is nagyon erős, és nagyon jól felszerelt. Sokkal jobban, mint mi. A Don-szakasz tartása – ez a magyar hadsereg feladata – rengeteg áldozatot követel: eddig három hadosztály teljesen megsemmisült, s máshol is tele vannak sebesülttel. A magyar hadvezetés irtózatos hibákat csinál. (…) Az ellátás rettenetesen pocsék. Kevés és rossz. (...) Télen is nagy bajok lesznek már a nagy hideg miatt is” – hangzottak Biernaczky dr. keservvel átitatott profetikus sorai.
Mint az öcs írja, a doni pokolban „a halálosan kimerült és magukat a megfagyásnak átadó katonáit a fáradhatatlan parancsnok sose hagyta ott. Szép szóval, erőszakkal, gondos ápolással, esetleg ennivalóval, vagy akár nyers tréfával, mindig lelket vert beléjük.”S mind egy szálig kimentette őket.
Biernaczky Pál 1943 nyarán már Kijevben szolgált, az ősszel pedig leszerelt. 1945-ig többször előléptették, a tartalékos hadnagyi fokozatig vitte. Ki is tüntették. A Sporthírlap címoldalán hozta 1943. május 19-én, hogy „kisezüst vitézségi érmet kapott Biernaczky Pál dr., lapunk belső munkatársa”, akit „az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartásáért”dekoráltak. A cikkben kiemelték, kollégájuk másfél hónap híján kereken két esztendeig teljesített harctéri szolgálatot „valahol Oroszországban”, és ez idő alatt „számos katonamérkőzésről küldött érdekes tudósítást s több színes riportja számolt be a többi sportágak harctéri szolgálatot teljesítő kiválóságairól, akikkel együtt járta a harctereket”. A cikket ezzel fejezték be: „Biernaczky Pali! Büszkék vagyunk rád!”
A hőstettek idehaza is sorjáztak: a Papírművek élén sokakat látott el hamis dokumentumokkal a háború utolsó éveiben, közben bekapcsolódott az ellenállásba, majd két hétig orosz fogságba is került. 1945 tavaszától a Kisgazdapártban politizált – már nem sportújságíró. 1946. február 1-jétől Tildy Zoltán köztársasági elnök gépkocsi-előadója, a következő évben szakított a párttal és a politikával is. Megházasodott, két gyermeke született. A Magyar Rádió munkatársaként komolyzenei műsorokat készített 1947-től 1949 végéig, majd különböző munkák után, 1951 őszétől a Betonútépítő Vállalatnál dolgozott.
A forradalom leverését követően, 1956 novemberében Biernaczky Pál családjával elhagyta Magyarországot, ahová még látogatóba sem tért vissza. A közép-angliai Northampton városában telepedett le, Londontól úgy 100 kilométerre északra; az Egyesült Királyságban mélyépítési munkák kivitelezésének irányításával foglalkozott. A nyolcvanegyedik születésnapja előtt hunyt el 1995 decemberében.