Ajax: Edwin van der Sar távozik vezérigazgatói posztjáról

Vágólapra másolva!
2023.05.30. 12:15
null
Van der Sar lemondott (Fotó: english.ajax.nl)
Edwin van der Sar, az Ajax vezérigazgatója távozik a posztjáról – olvasható az amszterdami klub közleményében.

 

Edwin van der Sar önszántából távozik az Ajaxtól, mert úgy érzi, pihenőre van most szüksége, és más dolgokkal szeretne foglalkozni, valamint most nem szívesen hozna meg nagy döntéseket a klub jövőjével kapcsolatban. Az 52 éves legendás kapus köszönetet mondott a klubnak a fantasztikus évekért.

A csapat egykori játékosa 2012 óta volt a klub vezetőségének tagja. Marketingigazgatóként kezdte, s 2016 novemberében lett vezérigazgató. Szerződése 2025 nyaráig szólt, ezt bontották most fel.

Az Ajax nem zárt sikeres idényt. A holland bajnokságban csak a harmadik lett, így nem lesz ott a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában próbálhat szerencsét, ráadásul a hazai kupában sem tudott győzni, a döntőben a PSV-vel szemben maradt alul. Van der Sart az elmúlt időszakban sok kritika érte, sokan őt okolták Marc Overmars sportigazgató távozásáért, valamint Erik Ten Hag vezetőedző elvesztéséért is – teszi hozzá cikkében az Origo.

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
16 órája

Súlyos fertőzés a PSV-nél, egy labdarúgót elkülönítettek

Minden más foci
16 órája

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17

Labdarúgás: tizenkilenc fiatal lépett pályára az NB I 24. fordulójában

Utánpótlássport
2025.03.18. 08:59
Ezek is érdekelhetik