Bohózat, nem U12-ben – Bobory Balázs publicisztikája

EBBEN A PILLANATBAN, amikor ezen sorokat a lapra vetem, még nem tudom, hogy a magyar labdarúgó-válogatott miként, hogyan érkezett meg Szófiába, ott mi várta a fiúkat, és egyáltalán, csütörtökön ott lesz-e a mérkőzés, vagy áthelyezik egy utolsó mozzanatként mondjuk a bolgár fővárosból az onnan még körülbelül 150 kilométerre lévő Pazardzsik nevű kisvárosba, ahol nyáron a sportújságírókkal jártam focitornán, és takaros a stadionja, illetve olyan polgármestere van, aki ránézésre némi apróért mindent (is) el tud intézni.
EBBEN A PILLANATBAN, amikor ezen sorokat a lapra vetem, még nem tudom, hogy a magyar labdarúgó-válogatott miként, hogyan érkezett meg Szófiába, ott mi várta a fiúkat, és egyáltalán, csütörtökön ott lesz-e a mérkőzés, vagy áthelyezik egy utolsó mozzanatként mondjuk a bolgár fővárosból az onnan még körülbelül 150 kilométerre lévő Pazardzsik nevű kisvárosba, ahol nyáron a sportújságírókkal jártam focitornán, és takaros a stadionja, illetve olyan polgármestere van, aki ránézésre némi apróért mindent (is) el tud intézni.

Szoboszlai Dominik a hét elején arról beszélt: legutóbb az U12-es korosztályban fordult elő vele, hogy néhány nappal a meccs előtt még nem tudta, hol rendezik a következő összecsapást, most a Liverpool 70 millió eurót érő profijaként, a magyar válogatott csapatkapitányaként nézhette végig és sajnos élhette át ezt a bohózatot, amely a XXI. századi európai labdarúgás egyik legnagyobb szégyene a nemzetközi és a nemzeti szövetségek asszisztálásának, illetve kártékony tevékenységének, közreműködésének köszönhetően.

No de nézzük is meg, hogy mi az, ami az U12-esekkel ellentétben felnőttválogatottunkkal remélhetőleg nem történt, történik meg a bulgáriai túrán!

Bízom benne, hogy a bolgár szövetség idejében kiküldte a buszt a szófiai repülőtérre, hogy a magyar válogatottat a szállására vigye, és Marco Rossinak, illetve a játékosoknak nem kellett még órákig toporogniuk a váróban a csomagjaikat markolva.

Azt is remélem, hogy a sofőr világos utasításokat kapott az úti célról, és a repülőtérről kihajtva nem Plovdivba vagy éppen Kardzsaliba indult, vagy ha igen, akkor útközben kapott egy telefont a helyszínmódosításról, hogy megfordulhasson, akár többször is.

És ha már megtalálta a megfelelő várost és szállodát, remélhetőleg a játékosaink nem nyolcágyas hálótermekben, 170 centiméter hosszú ágyakon hajthatják álomra a fejüket valamilyen iparterület mellett, ahol egész éjjel hatalmas a teherautó-forgalom és óriási a munkazaj.

A meccsek előtt fontos az étkezés, ezt tudják a bolgárok is, így talán nem pacallal, csülökkel és egyéb zsíros falatokkal pakolták meg a vacsorás asztalt, már ha a szófiai hotel szakácsa fel tudott készülni a pontosan beállított, bevált és alkalmazott menüsorra, amelyet általában a vendégcsapat szakembere hetekkel az utazás előtt elküld a szállásadónak – nos erre most nem volt sok idő...

Ha már az előkészületek viszonylag zűrmentesen lementek, reméljük, hogy a hazai csapatnak lesz két különböző színű meze, ha esetleg alkalmazkodnia kellene a vendégek színösszeállításához, és lesznek megfelelően felfújt labdák a stadionban, amelyekkel le lehet játszani a találkozót.

Fontos lenne, hogy a mérkőzés játékvezetője is odataláljon a stadionba, és ne mondjuk a plovdivi építkezésen, a daruk között kelljen meglepődnie a rendezés hiányosságain. Elengedhetetlen viszont, hogy idejében szóljanak a szófiai pályamunkásoknak is, vonalazzák fel a gyepszőnyeget, legyen szögletzászló, a hálókat pedig tegye fel valaki a kapukra, mert enélkül bizony még az U12-ben sem lehet futballmeccset játszani.

És ha minden megvan, a fenti tételek teljesültek, már csak arra kell ügyelni, hogy ezt az összecsapást a helyszínen senki se lássa, nehogy beszökjön egyetlen szurkoló is, úgysem miattuk van már a labdarúgás, hanem inkább nagyon sok öltönyös, nyakkendős emberért, akik viszont a hatalom- és pénzéhségük miatt nem látják már, mi zajlik a pályán.

Nagyon szomorú, hogy ezeket a sorokat nem a szilveszteri számunkban, hanem egy sorsdöntő Európa-bajnoki selejtező kapcsán kell leírni, és mindenki mélységesen szégyellheti magát, aki ebben a kutyakomédiában részt vett vagy asszisztált hozzá. A bolgár szövetség úgy packázott több mint egy hétig az összes többi szereplővel, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, és eljutottunk odáig, hogy az ebben a sorozatban csodálatosan, végig nagybetűs sportemberként teljesítő futballistáink úgy mennek életük egyik legfontosabb találkozójára, hogy messze nem tudtak csak a felkészülésre koncentrálni.
Igen, lehet azt mondani, hogy edzettek, Telkiben ettek, aludtak, Marco Rossi pedig igyekezett a legjobban elterelni a figyelmüket erről a rettenetes történetről, de érző, gondolkodó sportolókat nem lehet teljesen izolálni a körülményektől, és csak reménykedhetünk abban, hogy Lang Ádámékban hatalmas dacot szült a bolgár labdarúgás vezetőinek szégyenteljes cselekedetsorozata, mindezért pedig a pályán fognak elégtételt venni – nem fejetlenül, hanem határozott, magyaros virtussal megspékelt hatékony focival.

Ne haragudjon meg senki, de nem tudok elvonatkoztatni még ezen a szép napon – amely ünnepi lehet, ha pontot szerzünk Szófiában (vagy Plovdivban, vagy Kardzsaliban, estig biztosan kiderül...) – sem arról a mérhetetlen kettős mércéről, amelyet az UEFA részéről vélek felfedezni ebben a történetben. A kedves olvasóink közül bárki el tudja képzelni, hogy ezt a huzavonát engedte volna az európai szövetség, ha esetleg ezen a napon Anglia, Németország, Olaszország vagy Franciaország készült volna Bulgária ellen? De van egy még kényesebb kérdésem is. Vajon Magyarországot miként szankcionálta volna az általam egyre kevésbé tisztelt szervezet, ha mi dobáljuk a meccset a Puskásból Debrecenbe, onnan Zalaegerszegre, míg végül Kaposvár jelentkezett volna be két nappal a csata előtt, hogy Somogyország megérdemelne egy ilyen fontos meccset, de csakis nézők előtt...

Sajnos azt kell mondjam, az első esetben a bolgár futball kapott volna olyan büntetést, amely évekre kihatott volna a működésére, a másodikban pedig nekünk kellett volna a következő fél évszázadban zárt kapuk mögött játszanunk, miután a letöltöttük a következő négy selejtezősorozatból való kitiltásunkat.

Nyilván túlzásnak hat ez a feltételezés, és az egész szituáció karikírozásának is, de ez a történet közröhej, olyan sztori, amelyet nem hinnénk el, ha nem velünk történik, és nem a mi futballistáinkkal szórakoznak, lehetetlenítik el a tökéletes felkészülésüket, esetleges ünnepüket.

És itt jegyezném meg azt is, hogy szerintem a magyar szövetség is rendkívül hallgatag volt az események sodrásában, és nem tartom elegendőnek a kedden kiadott közlemény keménységét, amikor már lezajlott a hónapok tartó hercehurca, az MLSZ pedig a kommunikációjában azt éreztette, hogy nekünk nincs dolgunk a bolgár testület és az UEFA nevetséges párbeszédével, kötélhúzásával.

Talán érdemes lett volna nagyot verni az asztalra – igen, akár a nyilvánosságot használva –, hogy eddig és ne tovább, amikor a bolgárok először kezdték a helyszínt és a kezdési időpontot ide-oda pakolgatni (ne felejtsük, Montenegró már a mi eredményünk tudatában lép pályára Litvánia ellen), de akkor biztosan, amikor a szurkolókat, benne több ezer magyar drukkert kitiltottak a lelátóról, elvéve tőlük a lehetőséget a remélt ünneplésre, az Eb-kijutás kiváltotta eufória személyes megélésére.

A történet innentől csak akkor vehet jó fordulatot, ha csütörtök este kijutunk a jövő évi németországi kontinenstornára, de ez nem a szakszövetségek emberein, nem a bürokratákon és sajnos nem is a szurkolókon múlik már, hanem tizenegy magyar harcoson, meg amennyi csereembert még beállít a meccs folyamán Marco Rossi szövetségi kapitány.

Egyébként egyszer velem U12-ben még az is előfordult, hogy a Vidi serdülő III-as csapatával a Budapest-bajnokságban, a Testvériség otthonában iszonyatosan rossz minőségű földes pályán fociztunk, szélben, esőben, hidegben. De minden jó, ha a vége jó: a bíró az ötvenedik perc környékén, talán 18–0-s állásnál lefújta a meccset komolytalan játék címén. Nos, ha eddig majdnem minden erre hajazott, ez sem lenne rossz forgatókönyv...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!