Felkészülés: 32 órával az év utolsó bajnokija után Dallasban botlott a Barcelona

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.22. 10:55
null
Hiába Lamine Yamal korai gólja, kikapott Dallasban a Club Américától az FC Barcelona (Fotó: Getty Images)
Alig több mint 30 órával a 2023-as év utolsó bajnokija után már hírverő mérkőzést játszott Dallasban a mexikói Club América ellen a spanyol élvonalbeli FC Barcelona, amely hiába vezetett kétszer is, 3–2-re kikapott.

A katalán csapat a La Liga 18. fordulójának szerdai játéknapján nagy nehézségek árán tudta csak legyűrni 3–2-re az idényben még nyeretlen Almeríát. Xaviéknak azonban nem sok idejük maradt a pihenésre, hiszen a – magyar idő szerint – december 20-án, 19 órakor kezdődött bajnoki után 32 órával már Dallasban volt jelenése a csapatnak.

Az FC Barcelona vezetőedzője ugyanakkor jelentősen eltérő kezdőket küldött a pályára a két mérkőzésen, hiszen csak a dán védő, Andreas Christensen és a portugál támadó, Joao Félix volt ott mindkét esetben a kezdő sípszónál, de mindkét mérkőzésen mindkettejüket lecserélte Xavi.

Az América ellen jól kezdett a spanyol csapat, Lamine Yamalmár a 6. percben megszerezte a vezetést. A mexikóiak egyenlítése után, de még a szünet előttMarc Guiu is eredményes volt.

A második félidőben viszont nem tudta növelni a különbséget a Barca, sőt, Julián Quinones másodszor is egyenlített, a 82. percben pedig Henry Martín az América győzelmet jelentő harmadik gólját is megszerezte.

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
16 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
22 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Taylor Swift neve kerülhet az FC Barcelona mezére a Real Madrid elleni el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 09:46

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17
Ezek is érdekelhetik