Ázsia-kupa: nem bírt Dél-Korea Jordániával, a ráadásban szerzett góllal nyert Bahrein

Vágólapra másolva!
2024.01.20. 14:40
Pontot rabolt Dél-Koreától Jordánia (Fotó: Getty Images)
Dél-Korea meglepően nehezen harcolt ki 2–2-es döntetlent Jordánia ellen a Katarban zajló Ázsia-kupa E-csoportjának 2. fordulójában.

A dél-koreai gárda nagyon hamar, már a kilencedik percben megszerezte a vezetést Szon Hung Min büntetőből elért találatával. Ezt követően ugyan továbbra is a dél-koreaiak voltak a dominánsak, de a félidő végéig mégis megfordította a meccset Jordánia. A 37. percben Pak Jong Vu öngóljával egyenlítettek az arabok, majd a játékrész hosszabbításában Jazan al-Naimat góljával át is vették a vezetést. 

A fordulás után a jordániaiak teljesen visszahúzódtak, és szinte csak koreai helyzeteket láthattunk. Sokáig úgy tűnt, a rengeteg lehetőség ellenére sem tud már többször betalálni Dél-Korea, de a hosszabbításban megtört a jég. A 91. percben ugyanis Jordánia is öngólt vétett, amivel pontot mentett a koreai válogatottnak. 2–2

A csoport másik mérkőzésén sokáig úgy tűnt, nem születik gól Malajzia és Bahrein összecsapásán, de a ráadás ötödik percében  Ali Madan 17 méterről kilőtte bal külsővel a bal alsó sarkot, kiharcolván a győzelmet a Perzsa-öbölben található apró királyságnak. 1–0

ÁZSIA-KUPA (KATAR)
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT
Jordánia–Dél-Korea 2–2 (Pak Jong Vu 37. – öngól, Al-Naimat 45+6., ill. Szon Hung Min 9. – 11-esből, Al-Arab 90+1. – öngól)
Bahrein–Malajzia 1–0 (Madan 90+5.)

 

Legfrissebb hírek

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
5 órája

Olimpia 2036: Dél-Koreát is érdekli a rendezés

Egyéb egyéni
2025.03.20. 20:36

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Vége a várakozásnak – minden, amit a szerdán rajtoló bahreini tesztről tudni érdemes

F1
2025.02.25. 14:29

Fucsovics Márton tenisztornát nyert Bahreinben

Tenisz
2025.02.15. 15:38
Ezek is érdekelhetik