– Járt már korábban Magyarországon, és hogy tetszett a Puskás–Suzuki-kupa?
– Először vagyok Magyarországon, köszönöm, hogy itt lehetek – válaszolta Janisz Tomarasz. – Őszintén szólva meglepett, hogy ilyen magas színvonalú a torna a játékot, a szervezést és a körítést tekintve, profi volt a lebonyolítás. Nagyon jó meccseket és tehetséges játékosokat láttam, élveztem minden pillanatát a tribünről. A Panathinaikosz szerepelhetett volna kicsit jobban, csak a hetedik helyen végzett, de nagyon erős volt a mezőny olyan csapatokkal, mint a Real Madrid, a Sporting, a Genk vagy a Juventus, de a magyar együttesek is nagyszerűen szerepeltek. Az első és az utolsó meccsünket megnyertük, kár, hogy a Sportingtól és a Juventustól kikaptunk.
– Puskás Ferenc emlékének ápolását szolgálja ez a torna is. Mitől volt különleges az az 1971-es, BEK-döntőig menetelő Panathainaikosz, amelynek ön is a játékosa volt? Mit adott Puskás edzőként a csapatnak?
– Nagyon szerencsésnek érezhettük magunkat, hogy őt választották 1970-ben edzőnknek, telitalálatnak bizonyult, első idényünk végén máris BEK-döntőbe jutottunk. Olyan nagy tekintélyű futballszemélyiség érkezett hozzánk, aki sokat segített nekünk abban, hogy a bennünk lévő tehetséget meg tudjuk mutatni a pályán.
– Hitték volna, hogy BEK-döntőig jut a csapat, illetve játszhat a Világkupáért is?
– A legszebb álmainkban sem! Tizenöt-tizenhat tagú keretünk volt csupán, jó állapotban voltunk, nem is voltunk tehetségtelenek, de gondolni sem mertünk volna arra, hogy ilyen pályafutásunk lesz. Ő adott ehhez tudást, neki köszönhető, hogy a bennünk szunnyadó tehetséget kamatoztatni tudtuk.
– Milyen volt Puskás Ferenc, milyen viszonyban voltak vele?
– Nagyon jólelkű ember volt. Értett a futballhoz, értett hozzánk, könnyen megtalálta velünk a közös hangot. Azt kereste, mi a jó bennünk, milyen erényeink vannak, azt próbálta felszínre hozni. Sohasem éreztette velünk, hogy ő milyen nagy játékos volt, mindenkivel kedves és közvetlen volt, szerettük, és ő is szeretett minket.
– Mi adott önbizalmat ahhoz, hogy a BEK-elődöntő hazai visszavágóján a Belgrádban elszenvedett 4–1-es vereség után Athénban 3–0-ra legyőzzék a Crvena zvezdát?
– Mi biztosak voltunk benne, hogy a visszavágón megverjük a Zvezdát, mert aki látta az első meccset, tudta, hogy a háromgólos különbség nem reális, nem felelt meg a játék képének. Belgrádban is jól futballoztunk, ezért reménykedtünk a visszavágásban, hála Istennek, éppen annyit rúgtunk nekik, amennyivel bejutottunk a döntőbe.
– A Wembley-ben a Johan Cruyff-féle klasszikus nagy Ajaxszal játszhattak. Nem mindennapi élmény lehetett a vereség ellenére sem.
– El sem lehet mondani, nekünk mekkora élményt jelentett az a döntő. Természetesen az Ajax jobb csapat volt, az elején nem sikerült a saját futballunkat játszanunk, kellett néhány perc, mire akklimatizálódtunk, de már az ötödik percben gólt kaptunk. Utána összeszedtük magunkat, felvettük a versenyt a hollandokkal, de gólt nem tudtunk szerezni, és nem sokkal a lefújás előtt Arie Haan megszerezte a második góljukat. De alapvetően nem voltunk elkeseredve, mert már az csoda volt, hogy ott lehettünk a döntőben, élveztük és boldogok voltunk.
– A BEK-győztes Ajax visszalépése miatt aztán a Panathinaikosz játszhatott 1971-ben a Világkupáért az uruguayi Nacionallal – de a párharc önnek keserű emlék egy sérülés miatt.
– Az lehetett volna életem élménye, de sajnos az első mérkőzésen odahaza hordágyon vittek le a pályáról, eltört a lábam, ami akkoriban még nagyobb problémát jelentett, mint manapság. Így már el sem utazhattam Uruguayba. Szoros csata volt, Athénban egy egyes döntetlent játszottunk velük, Montevideóban ők győztek kettő egyre, övék lett a Világkupa. Pedig akkor voltam életem legjobb formájában, huszonnégy éves voltam, háromszoros görög válogatott. De a sérülés mély nyomot hagyott a lelkemben, még ma is szenvedek tőle, ha eszembe jut. Nekem tragédiával ért fel, játszottam még három évet, de kikerültem a válogatottból, nem tudtam már a korábbi formámat hozni, huszonhét évesen vissza kellett vonulnom.
– Az a Panathinaikosz volt az első, és mostanáig az utolsó görög csapat, amelyik európai kupadöntőbe jutott, ám a jövő héten Európa-konferencialiga-döntőt játszhat az Olympiakosz, éppen Athénban. Volt Panathinaikosz-játékosként tud-e szurkolni az Olympiakosznak a Fiorentina ellen?
– Őszintén? Ki nem állhatom az Olympiakoszt! Szívemből kívánom, hogy kapjon ki. Amúgy se hasonlítsuk már a BEK-döntőt ehhez a harmadosztályú döntőhöz, kérem...! De akárhogy is, mégiscsak egy európai kupadöntő, amihez sajnos nem vagyunk hozzászokva Görögországban.
