Az élő közvetítés hatalma – Smahulya Ádám jegyzete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.07.17. 22:36

HOSSZASAN LEHETNE AZON VITATKOZNI, hogy a televíziós közvetítések térhódítása összességében mennyire volt jó vagy rossz hatással a futballra, a tv sikere azonban vitathatatlan, és sportnyelven szólva a sikert nem kell megmagyarázni. A televíziózás jött, látott és győzött. Cirka hetven év alatt odáig jutottunk, hogy egy helyett 46 kamera rögzítette az Eb mérkőzéseit, a visszajátszások, pályaszéli riportok, szakértői megszólalások pedig még színesebbé tették a régen még szó szerint csak a meccs 90 percére korlátozódó, fekete-fehér, szemcsés közvetítéseket. Sőt, míg régen a Keravill bolt előtt leskelődtek a kíváncsi drukkerek, mára kialakult az akkoriban elképzelhetetlen, bizarr helyzet, hogy sokan a stadionban is a telefonjukon keresztül az élő tv-közvetítést streamelve néznek vissza egy-egy jelenetet. Még a stadionban is tévézünk, ami valahol már ijesztő. Tíz év múlva pedig talán eljutunk például oda (és erre már ma is vannak kísérletek), hogy minden játékosra rögzítve lesz egy minikamera, és a néző eldöntheti, hogy éppen melyik futballista szemszögéből akarja nézni a meccset vagy egy-egy jelenetet.

A tv és az élő közvetítés ereje pedig már nemcsak abban van, hogy élőben lehet követni a mérkőzéseket és utólag vissza lehet nézni évtizedekkel korábbi, legendás összecsapásokat. Manapság, amikor a futballistákat szinte teljesen elzárják a szurkolóktól és a külvilágtól, az átlagdrukkernek már tényleg szinte csak a tv-n és a különböző online felületeken van esélye arra, hogy jobban megismerjen egy-egy játékost. Vagy legalábbis úgy érezze, hogy jobban megismeri. És persze a tv (és immár a közösségi média) nemcsak a labdarúgókból csinál sztárokat, hanem megteremti a maga legendáit is Szepesi Györgytől Knézy Jenőn át Hajdú B. Istvánig – nem beszélve a sok-sok elhíresült szállóigéről és aranyköpésről.

Sőt, néhány évtized alatt elértünk oda, hogy – meglátásom szerint – a futball lett a tv legértékesebb portékája. Míg a többség már a különböző streamingszolgáltatókon keresztül nézi a filmeket és a sorozatokat, és az egyéb műsorokat is lehet előre rögzíteni, az élő sportközvetítés varázsát még mindig nem helyettesíti semmi. És persze ezek közül is kiemelkedik a futball-vb-k, Eb-k és az olimpiák iránti érdeklődés. Nem véletlen, hogy a környezetemben azt tapasztalom, sokan szinte már csak a futballközvetítések miatt tartanak otthon televíziót.

Hogy újabb 50-60-70 év múlva hol és hogyan nézhetik majd a szurkolók a mérkőzéseket, nem tudom, de abban szinte biztos vagyok, hogy futball és közvetítés is lesz. A fekete-fehér egykamerás találkozók pedig teljesen kőkorszakinak tűnnek majd. Kicsit már nekem is azok.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik