Címlapsztori: az ötven utcai potyázótól a 2.8 milliós csúcsnézettségig

Hogyan kezdődött a televíziós mérkőzésközvetítések története Magyarországon? Melyik világbajnokságot látták először a magyar tévénézők? Tematikus összeállításunkban a kronológiai visszatekintés mellett képet kapunk arról is, hogy hányan nézték a magyar válogatott Európa-bajnoki mérkőzéseit az M4 Sporton, és milyen összefüggéseket rajzolnak ki a statisztikák.

Ha hihetünk a korabeli sajtóban talált információnak, a korábbi kísérleti adások után a magyar televíziós futballközvetítések éles próbája az 1957. május 26-i Budapest–Dél-Németország mérkőzéshez köthető. A Népstadionban a Faragó – Kárpáti, Mátrai, Sárosi – Bundzsák, Berendi – Tóth II, Machos, Tichy, Bencsics, Fenyvesi felállásban kezdő hazai csapat harmincezer néző előtt, Tichy Lajos és Tóth II József góljával 2:1-re győzött, a Népsport értékelésében mégsem a tudósítás, hanem a „Vizsgázott a televízió” című rövid cikk az igazán érdekes. „A válogatott mérkőzés utolsó negyedórája szinte félhomályban zajlott le. Esett az eső, sötétedett. Vége felé közeledett a mérkőzés, amikor a Népstadion egyik bennfentese a lelátóról az irányító szobába invitált bennünket, mondván, ott ritka élményben lesz részünk. Néhány perc múlva valóban meglepődtünk. Ha kinéztünk az ablakon, a homályba boruló pályán át tekinthettük a küzdelmet. És ha félrefordítottuk a fejünket, a televíziós készülék ernyőjén követhettük a mérkőzés fontosabb mozzanatait. Ebben a szerencsés helyzetben alkalom nyílott arra, hogy »ellenőrizzük« a közvetítést. Nos, a televízió ezen a mérkőzésen – sikerrel vizsgázott! A sikerben nagy része van az ügyes, hozzáértő operatőrnek, no meg a távolbalátást aláfestő Szepesi György bemondónak. A felvevőkészülék lencséje mindig a labda útját kísérte, nem »maradt le« soha az akciókról, a gólokról. A szövegmondó pedig olyan eseményeket is elmondott, amelyek nem »fértek« bele a készülék lencséjébe. Nagy meglepetésként hatott, hogy milyen tiszta, világos volt a képadás. A borús idő ellenére úgy tűnt, mintha verőfényes időben játszották volna a mérkőzést.”

A televízió térhódításának kezdeti időszakában aggályt keltett, hogy vajon a kényelmes otthoni meccsnézési lehetőség nem tartja-e majd távol a szurkolókat a stadiontól. Megjelenésekor a távolbalátó készülék akkora szenzációt keltett, hogy ha létezett volna fűtött lelátó, talán még azt is otthagyták volna a drukkerek, csak hogy a ­képernyő előtt vacoghassanak. És hogy ez mennyire igaz, mutatja a Népsport 1957. december 23-i cikke az előző napi Német Szövetségi Köztársaság–Magyarország (1:0) válogatott találkozóról. „Alig kezdődött el a mérkőzés, amikor hatalmas csődület állta körül a Nagymező utca és Paulay Ede utca sarkán lévő Keravill bolt kirakatát. S mit láttak a kíváncsiskodók? A kirakati televíziós gép ernyőjén a hannoveri mérkőzést. Élvezetes, izgalmas volt a játék, s a képek »alatt« nagyszerűen jött Szepesi helyszíni közvetítése, és így igazi labdarúgóélménynek volt tanúja mintegy ötven ember a bolt előtt és mindazok, akik véletlenül bekapcsolták készüléküket. Szepesi közvetítése nagyszerűen »ült«, és szinte egyetlenegy akcióról sem maradt le. Egy ízben viszont nagy derültséget keltett a következő mondata: »Bizonyosan izgulnak kedves hallgatóim a rádió mellett és bizony sajnálhatják, hogy nem látták ezt a pompás akciót.« Ekkor az egyik, szinte már kékre fagyott néző megjegyezte: »Ha tudná Szepesi, hogy mi bizony láttuk ezt az akciót, akkor inkább valami »melengető« szavakat intézne hozzánk.”

Néhány hónappal később, az 1958. márciusi MTK–Salgótarjáni Bányász bajnoki mérkőzés után a Magyar Nemzet olvasóival osztotta meg csodálatos tapasztalatát a sportrovat munkatársa: „Barátaimmal ültünk a jó meleg szobában és néztük a televíziót. Láttuk, hogy csupa hó a pálya, erősen havazott. Ennek ellenére plasztikus képet kaptunk a mérkőzésről. Jóformán majdnem mindent láttunk. Igen jó volt az adás technikai megoldása. És amikor megmutatták a nézőközönséget, a behavazott embereket, akkor arra gondoltunk, mégiscsak áldás ez a televízió, otthon a jól fűtött meleg szobában elénk varázsolták az izgalmas mérkőzést.”

Több mint 1.3 millióan követték az Eb-döntőt

A labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi döntőjét, a Spanyolország–Anglia (2–1) mérkőzést a magyarországi televíziónézők csaknem 40 százaléka, 1 millió 323 ezer fő figyelte az M4 Sporton – hivatkozott a Magyar Távirati Iroda az MTVA Sajtó és Marketing Irodájának tájékoztatására. A közlemény rögzíti, az Eb-döntő volt az év harmadik legnézettebb televíziós eseménye, és hozzáteszi: „Különösen a 18–49 évesek körében volt népszerű a mérkőzés, szintén csaknem 40 százalékos közönségaránnyal, ezzel az Eb-döntő a fiatalabb korosztály körében az év második legnézettebb műsora lett. A közvetítés idején az M4 Sport volt mind közül a legnézettebb csatorna: összesen több mint 2 millió 185 ezren kapcsolódtak be legalább egy percre a mérkőzésbe. A legnézettebb perc az első félidő végén, 21.45-kor volt, amikor több mint 1.5 millióan figyelték az eseményeket. Az m4sport.hu oldalon online 186 ezer fő nézte a döntőt. A döntő nézettsége az előző, 2021-es finálé nézettségéhez hasonlóan alakult. A Spanyolország-Anglia döntő 1.3 millió fő fölötti nézettséggel az idei Eb legkövetettebb mérkőzései között szerepelt a magyar vonatkozású mérkőzések mellett.”

Mérföldkövet jelentett a televíziós közvetítések történetében az 1962-es világbajnokság, az első, amelynek képi élményét – igaz, felvételről – a magyar nézők is élvezhették. Ekkoriban már kezdett megszokott jelenséggé válni a tévés sportesemény, 1961-ben összesen 98 ilyet tűzött adásra a Magyar Televízió, 159 óra és 40 perc volt az éves sugárzott sporttartalom. A chilei vb közeledtével egyre több szó esett a várható újításról, a Népsport már márciusban kiemelten foglalkozott a témával: „Tekintettel a rendkívül nagy távolságra, természetesen direkt közvetítésről nem lehet szó Chiléből, s a nemzetközi televíziós társaságok sem határozták még meg pontos terveiket. Van olyan elképzelés, hogy bizonyos jelentősebb mérkőzésekről ampex felvételek készülnek Chilében, s ezeket tüstént repülőgépen Európába szállítanák. Így tehetőség volna arra, hogy még aznap a késő esti órákban valamely európai nagyvárosból sugározzák a mérkőzésről készített felvételeket, s azt a Magyar Televízió is átvegye.”

A színes közvetítés nemzetközi viszonylatban az 1970-es világbajnokságon mutatkozott be, nálunk azonban – a magyar válogatott 1970-es és 1974-es távolmaradása miatt – az 1978-as vb vetett véget a fekete-fehér korszaknak: Vitray Tamás kommentálása mellett a „szerencsésebbek” már valóban pirosnak láthatták Törőcsik András és Nyilasi Tibor Argentína elleni mérkőzésen kapott piros lapját. Ráadásul a magyar idő szerint késő esti kezdési időpontok ellenére már működött az élő közvetítés. A korszak fejlesztéseiről így írt a Kreatív magazin 2014-ben: „Ekkoriban már használták a Német Szövetségi Köztársaságban gyártott színes közvetítőkocsikat és a színekért felelős PAL-rendszerű technológiát, így már a nagyobb sporteseményeket életszerűbb, színekben gazdag képanyagban tudta a televízió megmutatni. A ­meccs fontosabb eseményeinek visszajátszását az Egyesült Államokban már alkalmazták, a hetvenes évekre pedig Európában is felfedezték a technika jelentőségét. Ekkoriban még három kamerával közvetítettek, mindhármat a pálya egyik oldalán állították fel, hogy a tévénéző követni tudja, csapata melyik kapura játszik.”

A politikai keretek meghatározták a kínálatot, Magyar Televízió műsorszerkesztése igazodott a pártállami szempontokhoz, a rendszer logikájából adódóan például nem volt szándék a disszidensnek nyilvánított magyar labdarúgók fontos nemzetközi mérkőzéseinek közvetítésére. Így a hazai közönség nem láthatta a Bajnokcsapatok Európa-kupája döntőjében játszani Puskás Ferencet (1960-ban, 1962-ben, 1964-ben), Kocsis Sándort, Czibor Zoltánt, Kubala Lászlót (1961-ben). Az országot egy évvel korábban elhagyó Kű Lajost 1978-ban már igen, de csapata, a belga ­Bruges Liverpool elleni, 1–0-ra elveszített BEK-döntőjén a FourFourTwo magazin témának szentelt 2011-es cikke szerint a magyar közvetítésben „a szpíker nem is nagyon merte a nevét említeni”. Életrajz­írója, Szöllősi György közlése szerint Puskás Ferenccel, a Panathinaikosz edzőjével is hasonló történt, amikor az 1971-es, Ajax ellen elveszített (0–2) BEK-döntő magyar közvetítésében nem mondták ki a nevét. Itthon csak a rendszerváltás után, 1996-ban került képernyőre a magyar válogatott leghíresebb mérkőzéséről, az 1953-as Anglia–Magyarország (3:6) találkozóról készült korabeli BBC-felvétel. Pótolhatatlan média- és sporttörténeti veszteség, hogy a hiányos vagy elmaradt archiválás miatt az 1960-as, 1970-es, 1980-as években készült NB I-es mérkőzésfelvételek többsége elveszett.

A témához kapcsolódó kulturális érdekesség, hogy Knézy Jenő (1944–2003) kommentátor, a magyar futballközvetítések meghatározó alakja verset is ihletett, Varró Dániel költő csupa kisbetűs, „ha szívemen a félelem” című műve személyes emléket is felidéz: „s eszembe jut hogy láttalak / a száztizenkettes buszon / jenő ősz voltál ősz bizony / már megcsapott egy őszi szellet / s a magyar futball sírja mellett / hol eddig oly vígan toroztál / lassan felvált egy új korosztály / a szívük már nem úgy dobol / a futball nem menny és pokol / nem ősi dráma már nekik / legtöbbször meg se verselik”. Ez utóbbi állításra éppen a válogatott mérkőzések első számú kommentátora, a Prima Primissima-, Feleki László-, Szepesi György- és Knézy Jenő-díjas Hajdú B. István cáfolt rá, aki az elmúlt években Arany János Családi kör és József Attila Altató című versét is „aktualizálta” a magyar csapat helyzetét elemezve.

A technikai feltételeket tekintve a fejlődés töretlen, a fekete-fehér egykamerás kísérleti adásoktól a háromkamerás színes felvételeken át mára eljutottunk odáig, hogy a 2024-es Európa-bajnokság egy-egy mérkőzését már 46 kamera rögzítette. Ami a televíziós tudósítók szerepét illeti, Gary Lineker, a korábbi angol válogatott meccskommentátor, a nagy futballbölcsességek embere így foglalta össze a lényeget: „A pályán játszani és a tévénézőkhöz beszélni különböző, részben mégis hasonló tevékenység: mindkettő izgalmas, csinálhatod jól, csinálhatod gyengén. Csak éppen ha ­rossz napot fogsz ki kommentátorként, azzal senkinek az életét nem rontod el, míg ha a pályán nyújtasz pocsék teljesítményt, egy hétre tönkreteszed az emberek hangulatát.”

Növeli azonban a mikrofon mögött ülők munkájában a tétet, hogy időnként egy fél – na jó, egy negyed – ország figyeli őket: a magyar válogatott elmúlt három Európa-bajnokságon játszott mérkőzéseinek mindegyikét legalább 1.2 millióan nézték az M4 Sporton, a csúcsot jelentő Belgium–Magyarország (4–0) nyolcaddöntőt 2016-ban 2.8 millióan. Az idei tornán mérkőzésről mérkőzésre nőtt az érdeklődés Marco ­Rossi csapata iránt, a magyar–svájci (1–3) 1.2 milliója után a német–magyar (2–0) már 1.4 milliós, a skót–magyar (0–1) pedig 1.75 milliós nézettséget hozott, miközben az online streamelők száma is 200 ezer feletti volt. Ahhoz képest, hogy 1957-ben, az NSZK–Magyarország közvetítését bámulva ötvenen fagyoskodtak az utcasarkon a Keravill bolt kirakata előtt, nem lebecsülendő tömeg.

NS-SZAKÉRTŐ: SZÉKELY DÁVID, AZ M4 SPORT CSATORNAIGAZGATÓJA

„Érdemes tudni a mellékelt adatokról, hogy nem mutatják a Szabadság téri és egyéb nyilvános meccsnézések tömegeit, vagyis a tényleges számok ennél is magasabbak. A statisztikákat böngészve jól látszik, hogy a 2016-os Európa-bajnokság magyar válogatott mérkőzései elképesztően népszerűek voltak, közrejátszott a kiemelt érdeklődésben a negyvennégy évnyi várakozás és az erős kezdés is. Az 1.73 millió embert vonzó osztrák–magyar mérkőzés után az Izland ellenit már több mint 250 ezerrel többen követték, a Portugália ellenit ahhoz képest is még 340 ezerrel többen, a Magyarország–Belgium nyolcaddöntő pedig az M4 Sport történetében a csúcsok csúcsa volt. A 2.8 milliós nézettség 61.5 százalékos közönségaránnyal egészen szürreális adat, az este kilencórás kezdés és a vasárnapi időpont is sokat számított. Ha az idén továbbjut a magyar válogatott, feltételezem, a Portugália elleni nyolcaddöntő nézettsége talán megközelítette volna a nyolc évvel ezelőtti, belgák elleni mérkőzését. A németországi Eb a három magyar meccs számait nézve összességében népszerűbbnek bizonyult a három évvel ezelőtti, Coviddal nehezített tornáénál, pedig ott mindhárom ellenfél, Portugália, Franciaország és Németország is kiemelt figyelmet kiváltó csapat volt. Rohamosan nő a mérkőzéseket online streamelők aránya, 2016-ban még nem volt ilyen kimutatásunk, de ha a 2021-es magyar–portugál mérkőzésközvetítés során mért 55 ezer látogatót összevetjük az idei magyar–német 234 ezrével, érzékelhető a különbség. Általában elmondható, hogy az adott időben tévét nézők 45–50 százalékát képes lekötni a magyar válogatott az Európa-bajnokságon játszott mérkőzéseivel. Ez a csapat egyéb találkozóihoz képest két-háromszoros szorzót jelent, a márciusi magyar–török felkészülési mérkőzést például 640 ezren látták, 17.9 százalékos közönségarány mellett. A viszonyítás kedvéért: a Ferencváros–Paks Magyar Kupa-döntő 365 ezer nézőt és 10.5 százalékos közönségarányt, a legutóbbi Fradi–Újpest 211 ezer nézőt és hatszázalékos közönségarányt, a Real Madrid–Borussia Dortmund Bajnokok Ligája-döntő 580 ezer nézőt és 18 százalékos közönségarányt, a Spanyolország–Anglia Eb-döntő 1 millió 323 ezer nézőt és majdnem 40 százalékos közönségarányt hozott. Ami a futballközvetítések fejlődését illeti, a cél az, hogy a nézőt egyre közelebb vigyük az eseményekhez. Az idei Eb újítása, hogy a pályaszéli bejelentkezések mellett a mérkőzés előtt besétálhatunk a kezdőkörbe, előzetes egyeztetés szerint interjút készíthetünk a buszról leszálló játékosokkal, benézhetünk az öltözőbe. Hozzáteszem, ehhez az MLSZ együttműködése is kellett. Előtérbe került az adatközpontú ­mérkőzéselemzés, igyekszünk valamennyi érdekes statisztikát megmutatni, élni a korszerű megoldásokkal, a jövőt tekintve pedig ­ilyen téren a határ a csillagos ég.”