Copa América: eltiltottak öt uruguayi játékost

Vágólapra másolva!
2024.08.28. 17:52
Fotó: Imago Images
Öt uruguayi játékost tiltott el a dél-amerikai szövetség (CONMEBOL) a júliusi labdarúgó Copa América elődöntője utáni verekedés miatt.

 

Kolumbia 1–0-ra múlta felül az uruguayi válogatottat, ezzel kiharcolta helyét a torna fináléjában, majd a lefújást követően az uruguayi játékosok felmentek a lelátóra és ott közülük néhányan – például a Liverpool támadója, Szoboszlai Dominik csapattársa, Darwin Núnez – összecsapott a kolumbiai drukkerekkel. A biztonságiaknak kellett rendet tenniük, a CONMEBOL pedig pár nappal később hivatalos közleményben elítélte a történteket és vizsgálatot indított. Az uruguayi csapatkapitány, José María Giménez szerint a játékosok a családjukat próbálták védeni, a verekedésbe pedig mindkét válogatott stábja belekeveredett.

Núnez öt válogatott meccsre szóló eltiltást kapott, míg a Tottenham középpályása, Rodrigo Bentancur négy mérkőzésen nem léphet pályára. Mathías Oliverának (Napoli), Ronald Araújónak (Barcelona), valamint José Maria Giméneznek (Atlético Madrid) három válogatott találkozót kell kihagynia, így nem lehetnek ott a szeptemberi világbajnoki selejtezőkön, Nunezre pedig a novemberi összecsapásokon sem számíthatnak.

A játékosokat továbbá pénzbírsággal is sújtották, Núnezt 20, Bencanturt 16, míg Oliverát, Araújót és Giménezt egyformán 12 ezer dollárra büntették meg. További hét uruguayi játékosnak fejenként ötezer dollárt kell fizetnie.

A tornát a címvédő argentinok nyerték meg, az uruguayi válogatott bronzérmesként zárt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik