Csöppségként Dzeko-mezben rúgta a labdát a kertben – most gólpasszt adott példaképének

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2024.09.09. 08:06
Edin Dzeko és Esmir Bajraktarevic (Fotó: Getty Images)
Habár a Nemzetek Ligája A-ligájában újonc Bosznia-Hercegovina a papírformának megfelelően kikapott Hollandiától szombaton (5–2), a bosnyákok találtak pozitívumot a mérkőzésben. Mint ismert, kedden a mieink vendégei lesznek.

Egyrészt a válogatottsági meccs- és gólrekorder Edin Dzeko 135. fellépésén megszerezte 66. találatát, s újfent kiderült, hogy a 38 esztendős csatár továbbra is kiváló formában van, másrészt a gólpasszt a válogatottban bemutatkozó Esmir Bajraktarevictől kapta. A 19 esztendős támadóról annak idején készült egy videó, amelyen kisgyerekként Dzeko-mezben rúgja a labdát a kertjükben, most pedig egykori példaképével játszott együtt.

„Mindenki látta, hogy Esmir megcsókolta Bosznia-Hercegovina címerét a gólpassza után, ami sok mindent elárul – mondta Edin Dzeko a reprezentacija.ba oldalnak. – Fiatal, időt kell adni neki, természetes, hogy vannak még hibák a játékában, de egyre jobb lesz. Nekünk, rutinos játékosoknak az a feladatunk, hogy segítsük a fiatalokat és arra ösztönözzük őket, hogy tanuljanak. Ami a meccset illeti, Hollandia megérdemelten nyert, ám ha kijavítjuk a hibáinkat, jók leszünk. Nehéz volt védekeznie a hollandok ellen fiatal, tapasztalatlan csapatunknak.”

Esmir Bajraktarevic családja a háború elől menekülve az Egyesült Államokba költözött, ő már ott született, s a New England Revolution akadémiáján pallérozódott, játszott az amerikai utánpótlás-válogatottakban, egy felkészülési mérkőzésen pályára lépett a felnőttek között is, ám mindig a bosnyák meghívóra vágyott. Szombaton csereként bemutatkozott, kedden a Puskás Arénában Magyarország ellen pedig jó esély van rá, hogy életében először kezdőként kapjon lehetőséget.

Minden más foci
2024.09.07. 22:40

Egy ponton nehéznek tűnt, de sima lett: Hollandia ötöt vágott a bosnyákoknak

Zirkzee vezérletével 3–1-re vezettek a hollandok, Dzeko góljával volt közte egy is, ám azt még két hazai találat követte...

NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA, 3. CSOPORT
SZEPTEMBERI PROGRAM

Szeptember 7.
Németország–MAGYARORSZÁG 5–0
Hollandia–Bosznia-Hercegovina 5–2
Szeptember 10.
20.45: MAGYARORSZÁG–Bosznia-Hercegovina (Tv: M4Sport) – élőben az NSO-n
20.45: Hollandia–Németország – élőben az NSO-n

A BOSNYÁK VÁLOGATOTT KERETE A SZEPTEMBERI NL-MÉRKŐZÉSEKRE
Kapusok: Kenan Piric (Antalyaspor – Törökország), Nikola Vasilj (St. Pauli – Németország), Osman Hadzikic (Velez)
Védők: Sead Kolasinac (Atalanta – Olaszország), Nikola Katic (FC Zürich – Svájc), Jusuf Gazibegovic (Sturm Graz – Ausztria), Amar Dedic (RB Salzburg – Ausztria), Nihad Mujakic (Partizan – Szerbia), Stjepan Radeljic (HNK Rijeka – Horvátország), Anel Ahmedhodzic (Sheffield United – Anglia), Dennis Hadzikadunic (Hamburger SV – Németország), Ermin Bicakcic (Eintracht Braunschweig – Németország)
Középpályások: Rade Krunic (Fenerbahce – Törökország), Haris Hajradinovic (Kasimpasa – Törökország), Benjamin Tahirovic (AFC Ajax – Hollandia), Ivan Basic (Orenburg – Oroszország), Dario Saric (Palermo – Olaszország), Denis Huseinbasic (1. FC Köln – Németország), Dal Varesanovic (Rizespor – Törökország), Dzenis Burnic (Karlsruhe – Németország), Armin Gigovic (Holstein Kiel – Németország), Ifel Dakovac (Topolyai SC – Szerbia), Esmir Bajraktarevic (New England Revolution – Egyesült Államok)
Támadók: Edin Dzeko (Fenerbahce – Törökország), Ermedin Demirovic (Augsburg – Németország), Haris Tabakovic (Hertha BSC – Németország)
Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez

 

 

Legfrissebb hírek

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
18 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
18 órája

Vb 2026: két meccs után hibátlanok a bosnyákok, Románia gólt kapott, de nyert San Marinóban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:49

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Kasper Schmeichel vállsérülése miatt aggódnak a Celticnél – még nem tudni, mennyit kell kihagynia

Minden más foci
2025.03.24. 14:11

A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Minden más foci
2025.03.24. 13:49

Kevesebbszer lőttünk, kevesebb párharcot nyertünk, mint Isztambulban

Magyar válogatott
2025.03.24. 13:37

A portugál kapitány szerint a futball ünnepe volt a Dánia elleni NL-negyeddöntő visszavágója

Minden más foci
2025.03.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik