Niké Liga: előnyből bukta el a három pontot a Komárom

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 20:44
Fotó: KFC
A Komáromi FC 2–1-re kikapott a Rózsahegytől kedd este, a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) 4. fordulójából bepótolt mérkőzésen.


Jól kezdte a találkozót a Komárom, egy szögletrúgás után a volt mezőkövesdi Róbert Pillár fejesét Matus Maly a saját kapujába csúsztatta. Fél óra múlva Alexander Selecky egyenlíthetett volna, de közelről nem találta el a kaput. Közvetlenül a szünet előtt Tamás Nándor lábában maradt a második komáromi gól.

A szünet után a vendégek oldalán volt a kezdeményezés, akik az 56. percben David Huf révén egyenlítettek. Az utolsó negyedóra előtt Dominik Zak megszerezhette volna ismét a KFC-nek a vezetést, de a labda a kapu mellé ment.

Ezután négy perc alatt két büntetőt ítélt a játékvezető a Rózsahegynek. Az elsőt, Martin Chren lövését Jakub Trefil megfogta, de nemsokára Samuel Lavrincik már pontos volt és bebiztosította a vendégek győzelmét.

Érdekesség: a KFC ellen a játékvezetők az eddigi hat meccsen hat büntetőt ítéltek.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
KFC Komárno (Komáromi FC)–MFK Ruzomberok (Rózsahegy) 1–2
KFC: Nagy Gergő a kispadon ült.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik