Repedező falak – Csinta Samu publicisztikája

Legutóbb szombaton olvastam a Nemzeti Sport Online-on az immár szokványba torkolló tudósításelemet: öt perc sem telt el, amikor megszerezték a vezetést a vendégek, ám hiába ünnepeltek, a VAR segítségével a játékvezető lesállás miatt érvénytelenítette a gólt. Jószerint nincs meccsnap, amikor a magyar futballba a 2021–2022-es bajnokságban bevezetett csodarendszer, a Video Assistant Referee, azaz a VAR ne korrigálná valamelyik játékvezető első körös ítéletét. A majdnem mindenbe „beleszóló” technikai eljárás sok tekintetben az egyetemes futball egyik legnagyobb hatású találmányának tekinthető, miután 2022-ben már 56 ország 199 versenyén alkalmazták, legtöbb helyen folyamatosan, másutt meg a legjelentősebb összecsapásokon.

A rendszer kétségtelenül átalakította a futballhoz fűződő általános viszonyunkat. Míg a VAR előtti időkben egyértelmű volt, ki hibáztatható a vélt vagy valós igazságtalanságokért, ma már ez a folyamat is valahol a „felhőben” zajlik, elkövetője pedig arctalan. Még akkor is, ha a VAR-szobában vagy -buszban ülő láthatatlan játékvezető nevét ugyanúgy ismerhetjük, mint azokét, akik a csapatok élén vonulnak be a pályára. Érdekes módon a videóbíró egyes döntései okozta felzúdulás is hosszasan, legtöbbször hasztalan keresi címzettjét, miközben – nyilván elsősorban a kárvallott oldalról – sűrűn felbukkan a régi, az emberi hibákat is bekalkuláló módszer iránti nosztalgia. Mi tagadás, esetenként nekem is fáj, amikor egy-egy gyönyörű akció végén születő gólról a gép kideríti, hogy a támadás valamelyik tevőleges résztvevőjének cipő­orra centikkel belógott a leszónába, ezért a találat érvénytelen. Az emberi szem által észlelhetetlen szabálytalanság lefülelése ilyenkor inkább csalódást okoz, mintsem az igazságba vetett hit győzedelmeskedésének érzetét.

Persze nincs visszaút, pontosabban lenne, de az a fürdővízzel kiöntött csecsemő példázatát juttatja eszünkbe. Mérlegelésre sincs lehetőség, bármilyen toleranciaküszöb káoszba vezetne, nem beszélve arról, hogy mi, a játékvezetéssel folyamatosan elégedetlenek akartuk, hogy így legyen. Azaz hogy ne fordulhassanak elő érthetetlen okokból bekövetkező bírói hibák, hogy kiküszöböltessenek a játékvezetői szubjektivizmusból fakadó tendenciózus ítéletek – a tévedés fogalma, ugyebár, eleve kizárja a tudatosságot. Leginkább talán valamiféle fokozott azonosíthatóságot várunk el, mert az átlagos szurkolóban egyre inkább az a meggyőződés kezd megerősödni, hogy lényegében a döntés felelősségvállalásának elmaszatolásával van dolga.

Ami persze nincs teljesen így, hiszen a súlyosabb bírói hibák pénzbírsággal vagy/és ugyancsak bevételkiesést jelentő eltiltással járnak, és immár a VAR-szobában elkövetett hibák sem maradnak következmények nélkül. Érdekes szempontról beszélt egy külföldi játékvezető, érthető okokból a legszigorúbb névtelenség leple alatt: a videóbíró bevezetése nemcsak plusz magabiztosságot kölcsönöz a gyepen ítélkező bírónak, hanem néha a koncentráció csökkenéséhez is vezet. A jelenségnek számomra mélységesen emberi magyarázata van: amikor nem kizárólag a pályán lévő bírói hármas tudásán, éberségén múlik egy-egy forró helyzet megítélése, amikor tudat alatt ott dolgozik a „felmentő” sereg közelségének gondolata, tompul a játékvezetői figyelem. Sőt, miután alaposabban megismerik egymás erősségeit és gyengéit, a két brigád fokozottan kezd figyelni a másik hiányosságaira, mondhatni ott súgnak egymásnak, ahol a partner rendre, de legalábbis gyakrabban elakad a feleletben.

A VAR-ba vetett bizalom falainak repedezéséhez az is hozzájárult, hogy a közvélemény sokáig érintetlennek hitte és tartotta a képernyők mögött ítélkezőket. Az egyik első paradigmaváltó ítéletre a Belga Labdarúgó-szövetség felügyelőbizottsága szánta el magát, amikor olyan súlyos VAR-, illetve játékvezetői tévedést állapított meg egy bajnoki mérkőzésen, hogy annak újrajátszását rendelte el. A 2023. december 23-i Anderlecht–Genk bajnoki találkozó 21. percében 0−0-s állásnál Nathan Verboomen játékvezető tizenegyest ítélt a vendégek javára, amelyet Bryan Heynen kihagyott, de a kapusról kipattanó labdát Yira Sor a hálóba vágta. A VAR-szobából azonban jelezték, hogy Sor még azelőtt szaladt be a büntetőterületre, hogy Heynen elvégezte volna a a tizenegyest, és szabadrúgást ítélve érvénytelenítették a gólt. Csakhogy bebizonyosodott: Sor előtt két hazai játékos is belépett a tizenhatos területére, azaz a gólt a hazai csapat szabálytalansága előzte meg, következésképpen a büntető megismételtetése lett volna a helyes ítélet, semmiképpen sem a kifelé szabadrúgás. Fellebbezésében a Genk is erre hivatkozott, a belga szövetség helyt is adott a beadványnak, és a találkozó újrajátszását rendelte el – a labdarúgás történetében első alkalommal. Arra hivatkozva, hogy emberi hiba történt, nem pedig a játékszabályok megsértése.

A történet persze csak a végkifejlet szempontjából egyedülálló, mert amúgy Európa-szerte hosszasan lehetne sorolni a VAR és játékvezetők közreműködésével meghozott téves ítéleteket. Olyannyira, hogy a legutóbbi idényben tapasztalt hibák nyomán a Wolverhampton Wanderers indítványára a a Premier League klubjai szavazásra bocsátották, maradjon-e a VAR, vagy tűnjön el a süllyesztőben. Végül 19:1 arányban a megtartása mellett voksoltak, de a liga bejelentette, a rendszert több ponton is finomítani kívánja. Hat területen jelezték a módszer teljesítményjavításának tervét, az intézkedések közül az első helyen a félautomata lestechnológia októberre tervezett bevezetése lesz, elsősorban a döntéshozatal késedelmeinek csökkentését várják tőle, amelyek bizony jelentős mértékben megzavarták a mérkőzéseket. Az elmúlt évadban ugyanis a döntések átlagos késedelme több mint 50 százalékkal nőtt a korábbiakhoz képest.

A VAR létjogosultsága fölötti vita természetesen egy-egy nagyobb visszhangú tévedés után lángol fel. A megtartása mellett voksolók egyik legtöbbet emlegetett történelmi léptékű érve a 2010-es futball-vb-re kijutásról döntő francia–ír mérkőzésen történt kezezés, amikor a továbbjutást érő gól előtt Thierry Henry kétszer is kézzel ért a labdához. A hatalmas nemzetközi felhördülés ellenére a franciák helyét végül a FIFA nem vette el, később Raymond Domenech csapata iszonyatosan lebőgött Dél-Afrikában, utolsóként végzett a csoportjában. A tornán egyébként ott volt a pótselejtező játékvezetője, a svéd Martin Hansson is, azzal a megszorítással, hogy nem vihette magával azt az asszisztensét, aki nem intette be a kezezést. A VAR korában ekkora igazságtalanság talán már nem történhetne meg. Az ellenzők a játék szellemének megcsúfolását róják fel, valamint a felülvizsgálatok egyre sokasodó idegtépő perceit, a megszakítások játékszéttördelő hatását.

A régi idők futballját, azon belül is az alacsonyabb szintű bajnokságok sajátos légkörét megtapasztalók bizonyára sok mulatságos esetet tudnának felhozni, amikor a bírói tévedések azonnali, drasztikus és nyílt színi „minősítést” kaptak. Amikor valami hasonlónak az árnyéka előrevetült, a mérkőzés utolsó perceiben a játékvezetői hármas – de a vezetőbíró mindenképpen – számára a menekülési útvonalak feltérképezése volt az elsődleges. Az már a burleszk kategóriája, ahogyan a hármas sípszó felhangzása pillanatában a „derék ember” bevetette magát a pálya melletti kukoricásba, és mire a hazai ítészek észbe kaptak volna, már el is pöfögött a kukoricatáblában előzetesen gondosan elrejtett motorbiciklin. Azok még őszinte idők voltak.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!