„A pohár félig tele van” – az olaszok nem elégedetlenek a belgák elleni döntetlennel

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.11. 08:42
A lefújás után egyik fél sem tűnt elégedetlennek az eredménnyel (Fotó: Getty Images)
Az olasz labdarúgó válogatott csütörtökön 2–2-es döntetlent játszott Belgiummal odahaza a Nemzetek Ligájában az A-liga 2. csoportjának 3. fordulójában. A találkozó után a főszereplők értékelték a látottakat.

A találkozón az olaszok már kétgólos előnyben is voltak, miután a 2. percben Andrea Cambiaso, majd a 24. percben Mateo Retegui is a belga kapuba talált. A 41. percben azonban Lorenzo Pellegrinit kiállították, ez pedig sokba került Luciano Spalletti együttesének. A belgák a folytatásban két gólt szereztek Maxim De Cuyper és Leandro Trossard révén, így elhozták az egyik pontot Rómából.

„Vannak olyan epizódok, amelyek megváltoztatják a meccset, például a góljuk közvetlenül azután, hogy tíz emberre fogyatkoztunkidézte az UEFA.com az olasz válogatott szövetségi kapitányát, Luciano Spallettit. – Az eredmény nem mindig függ a taktikádtól vagy attól, hogy milyen futballt játszol. Persze játszhattunk volna jobban is a második félidőben azután, hogy egy nagyon jó első félidőt produkáltunk. Belgiumban megvan a minőség a széleken, és időnként mély védekezésre kényszerítettek minket, de nem sok lehetőséget adtunk nekik. Ami viszont minket illet, inkább arra összpontosítanék, hogy a második félidőben túl könnyen elveszítettük a labdát.”

Az olaszok első gólját szerző Andrea Cambiaso úgy látta, hogy a döntetlen után a pohár inkább félig tele van, s nem félig üres: „Sok jó dolgot csináltunk a meccsen, úgy tekintünk az eredményre, hogy a pohár félig tele van... Nagyon örülök a gólomnak, azonnal megfordultam, hogy vajon lesen voltam-e, de szerencsére nem. Kár az eredményért, mert úgy gondolom, hogy többet érdemeltünk volna a döntetlennél. Amikor tíz emberre fogyatkozunk, mindannyian nagy áldozatokat hoztunk a csapat érdekében.”

Domenico Tedesco, a belga válogatott szövetségi kapitánya az olaszok erős kezdését emelte ki a meccs után, és elismerte, hogy Pellegrini kiállítása sokat segített a csapatának: „Olaszország nagyon erősen kezdett, és nem volt könnyű dolgunk, miután korán vezetést szereztek, mert ebből sok önbizalmat merítettek. Az olaszok feltöltötték a középpályájukat így túlerőben voltak, emiatt nehéz dolgunk volt. A piros lap biztosan a segítségünkre volt, és jobban játszottunk, miután 4-2-3-1-es felállásra váltottunk – még a kiállítás előtt.”

A szakember beszélt arról is, hogy milyen érzés volt szülőhazája ellen vezetni a belga válogatottat: „Olasz vagyok, ezért pontosan tudom, hogy néha még nehezebb ellenük játszani, ha tízen vannak, mert ha szükséges, mesterek a mély védekezésben. Nem alakítottunk ki sok helyzetet annak ellenér sem, hogy nálunk volt a labda, nem volt könnyű helyet találni. De boldog és büszke vagyok a fiatal csapatom miatt, a célunk az, hogy mindig fejlődjünk” – értékelt Tedesco.

„A pályán egy erős Olaszországot láttam, nyomás alá helyeztek minket és az első félórában két gólt is rúgtak – így a belga válogatott hátvédje, Arthur Theate. – Aztán jött a kiállítás, a játék pedig megváltozott, mivel azonnal gólt tudtunk szerezni. A második félidőben már sokkal nehezebb dolga volt Olaszországnak, a létszámbeli fölényünknek köszönhetően a győzelemért mentünk. Most pedig azt reméljük, hogy Franciaország ellen jó eredményt érünk el.”

NEMZETEK LIGÁJA
3. FORDULÓ
A-LIGA, 2. CSOPORT
Olaszország–Belgium 2–2 (2–1)
Róma, Olimpiai Stadion. Vezette: Eskes (norvég)
Olaszország: G. Donnarumma – Di Lorenzo, Bastoni, Calafiori – Cambiaso, Frattesi (Bellanova, 90.), Ricci (Fagioli, 70.), Tonali (Pisilli, 80.), Dimarco (Udogie, 70.) – Lo. Pellegrini – Retegui (Raspadori, 80.). Szövetségi kapitány: Luciano Spalletti
Belgium: Casteels – Debast, Faes, Theate (Vranckx, 68.), De Cuyper – Mangala (Castagne, 68.), Tielemans – Doku (Malick Fofana, 87.), De Ketelaere (Lukébakio, 68.), Trossard – Openda (Ngonge, 87.). Szövetségi kapitány: Domenico Tedesco
Gólszerző: Cambiaso (2.), Retegui (24.), ill. De Cuyper (41.), Trossard (61.)
Kiállítva: Lo. Pellegrini (41.)

 

   
1. Olaszország

3

2

1

7–4

+3

7

2. Franciaország

3

2

1

7–4

+3

6

3. Belgium

3

1

1

1

5–5

0

4

4. Izrael

3

3

3–9

–6

0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik