Hétfő este Párizsban kiderül, ki kapja az Aranylabdát 2024-ben

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.10.28. 15:07
Fotó: AFP
Hétfő este Párizsban, a Théatre du Chatelet-ben átadják az Aranylabdát; a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósításban követi a 20.45-kor kezdődő gálát, amelynek csúcspontján – a további díjazottak névsorának megismerésén túl – megtudjuk, a szakújságírók kit választottak meg az elmúlt év legjobb férfi és női labdarúgójának. Magyarországról immár 12 éve a Nemzeti Sport képviselője szavaz, aki ezúttal főszerkesztőnk, Szöllősi György. Nézzük a legfontosabb tudnivalókat!

Mint ismert, az Aranylabda-gála ezzel az évvel megújul: az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) együttműködési megállapodást kötött a trófeát 1956-ban alapító France Footballt és a L’Équipe-et is tulajdonló Groupe Amauryval, így az idén már közösen rendezik meg a díjátadót. A brand jogai ugyanakkor a franciáknál maradnak, így továbbra is ők felelnek a szavazásért. Az idei lesz a 68. Aranylabda-díjátadó. 

Készül a trófea:

MILYEN DÍJAKAT ADNAK ÁT?

A világ legjobb férfi és női labdarúgójának járó Aranylabda mellett a következő, már eddig is létező elismeréseket osztják ki: megnevezik az év férfi és női csapatát, átadják a Jasin-díjat a legjobb kapusnak, a Kopa-díjat a legjobb 21 éven aluli fiatal labdarúgónak, a Gerd Müller-díjat a legjobb támadónak, valamint a Sócrates-díjat humanitárius munkáért, jótékonyságért.

Mivel a hagyományos monacói UEFA-gála „beolvadt" az Aranylabda-gálába, változás az előző évekhez képest, hogy az eddig meglévő nyolc díj mellett mostantól kiosztanak további kettőt: megválasztják az év legjobb férfi és női edzőjét is. 

KIK ÁLLÍTOTTÁK ÖSSZE A JELÖLTLISTÁT?

A jelöltlistákat egy futballszakértőkből álló szervezet készítette el; a legtöbben a France Football és a L’Équipe szerkesztőségéhez tartoznak, de a 2000-ben aranylabdás Luís Figo is ott volt a döntnökök között. Korszakhatárt jelez, hogy az idei listán nem szerepel a nyolcszoros (és tavaly is) győztes Lionel Messi, valamint az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo sem.

Az eddigi aranylabdások – köztük az 1967-es győztes Albert Flórián:

MILYEN IDŐSZAKOT KELL FIGYELEMBE VENNI A JÁTÉKOSOK ÉRTÉKELÉSEKOR?

A 2023 augusztusától 2024 augusztusáig tartó évet, beleértve az aktuális nemzetközi tornákat is. A most értékelendő időszakban a nemzetközi kupaszereplés (különösen a Bajnokok Ligája) mellett természetesen az idei Európa-bajnokságon és Copa Américán nyújtott teljesítmény is sokat számított.

KIK SZAVAZTAK?

A szeptember 4-től 30-ig terjedő időszakban szakújságírókból álló nemzetközi zsűri tagjai voksoltak: országonként egy-egy képviselő, mégpedig a férfiaknál a legfrissebb FIFA-világranglista első száz helyéről, a nőknél pedig az első ötvenéről. Mint a bevezetőben említettük, Magyarországról a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György szavazott.

Még egy kis múltidéző:

HOGYAN ZAJLOTT A SZAVAZÁS?

A férfi Aranylabda esetében minden szavazó kiválasztott tíz játékost a harmincas listáról, akik sorrendben 15, 12, 10, 8, 7, 5, 4, 3, 2 és 1 pontot kaptak. Pontegyenlőség esetén az a játékos került előbbre, akit többen tettek az első helyre. Ha ez is döntetlen, a második helyek számát vizsgálták, és így tovább.

Az Aranylabdát három fő kritérium alapján ítélik oda: egyéni teljesítmény és lenyűgöző megmozdulások, csapatteljesítmény és megnyert címek, valamint sportszerűség. 

A szavazásra jogosult újságíróknak is fontos kritériumoknak kell megfelelniük, többek között egy úgynevezett magatartási kódexben leírtaknak. Bármikor felkérhetik őket arra, hogy indokolják meg döntésüket, ám a szavazatok nyilvánosságra hozásáig titokban kell tartaniuk voksaikat.

A Jasin-díj esetében a szavazóknak három jelöltet kellett kiválasztani a tízes listáról, és 5, 3, valamint 1 pontot oszthattak szét. Az edzők között kettőt választhattak, nekik 2, illetve 1 pontot adhattak, ami pedig a csapatokat illeti, csupán egyet-egyet választhattak ki.

A 2023-as díjátadó:

A 2024-ES LABDARÚGÓ ARANYLABDA JELÖLTJEI
Férfiak
Jude Bellingham (angol, Real Madrid)
Phil Foden (angol, Manchester City)
Rúben Dias (portugál, Manchester City)
Federico Valverde (uruguayi, Real Madrid)
Emiliano Martínez (argentin, Aston Villa)
Erling Haaland (norvég, Manchester City)
Nico Williams (spanyol, Athletic Bilbao)
Granit Xhaka (svájci, Bayer Leverkusen)
Artem Dovbik (ukrán, Dnipro-1, majd Girona; jelenleg Roma)
Toni Kroos (német, Real Madrid – időközben visszavonult)
Vinícius Júnior (brazil, Real Madrid)
Dani Olmo (spanyol, RB Leipzig; jelenleg FC Barcelona)
Florian Wirtz (német, Bayer Leverkusen)
Martin Ödegaard (norvég, Arsenal)
Mats Hummels (német, Borussia Dortmund; jelenleg Roma)
Declan Rice (angol, Arsenal)
Vitinha (portugál, Paris Saint-Germain)
Cole Palmer (angol, Chelsea)
Rodri (spanyol, Manchester City)
Harry Kane (angol, Bayern München)
Dani Carvajal (spanyol, Real Madrid)
Lamine Yamal (spanyol, FC Barcelona)
Bukayo Saka (angol, Arsenal)
Hakan Calhanoglu (török, Internazionale)
William Saliba (francia, Arsenal)
Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain; jelenleg Real Madrid)
Lautaro Martínez (argentin, Internazionale)
Ademola Lookman (nigériai, Atalanta)
Antonio Rüdiger (német, Real Madrid)
Alejandro Grimaldo (spanyol, Bayer Leverkusen)

Nők
Aitana Bonmatí (spanyol, FC Barcelona)
Lauren Hemp (angol, Manchester City)
Trinity Rodman (amerikai, Washington Spirit)
Barbra Banda (zambiai, Sanghaj Sengli, majd Orlando Pride)
Tarciane (brazil, Corinthians, majd Houston Dash)
Ada Hegerberg (norvég, Lyon)
Manuela Giugliano (olasz, Roma)
Mallory Swanson (amerikai, Chicago Red Stars)
Glodis Viggósdóttir (izlandi, Bayern München)
Mariona Caldentey (spanyol, Arsenal; jelenleg FC Barcelona)
Lauren James (angol, Chelsea)
Lea Schüller (német, Bayern München)
Patricia Guijarro (spanyol, FC Barcelona)
Gabi Portilho (brazil, Corinthians)
Tabitha Chawinga (malawi, Paris Saint-Germain; jelenleg Lyon)
Caroline Graham Hansen (norvég, FC Barcelona)
Lindsey Horan (amerikai, Lyon)
Sjoeke Nüsken (német, Chelsea)
Haszegava Jui (japán, Manchester City)
Lucy Bronze (angol, FC Barcelona; jelenleg Chelsea)
Alexia Putellas (spanyol, FC Barcelona)
Salma Paralluelo (spanyol, FC Barcelona)
Giulia Gwinn (német, Bayern München)
Khadija Shaw (jamaicai, Manchester City)
Grace Geyoro (francia, Paris Saint-Germain)
Sophia Smith (amerikai, Portland Thorns)
Ewa Pajor (lengyel, Wolfsburg; jelenleg FC Barcelona)
Alyssa Naeher (amerikai, Chicago Red Stars)
Mayra Ramírez (kolumbiai, Levante, majd Chelsea)
Marie-Antoinette Katoto (francia, Paris Saint-Germain)

DÍJÁTADÓ
20.45: Aranylabda-gála, Párizs – élőben az NSO-n!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik