Ki gondolta volna március 12-én – amikor is a spanyol válogatott a naptári év első barátságos mérkőzését játszotta, s egygólos vereséget szenvedett Kolumbiától (0–1) –, hogy ez lesz a „La Roja” történetének egyik legsikeresebb esztendeje? Nos, Spanyolország azóta csúcstartó lett, mint a világ (jelenlegi) legtöbb mérkőzése óta veretlen nemzeti együttese: 14 mérkőzést játszott, s ebből tizenkettőt sikerrel vett (közte mind a hét Európa-bajnoki találkozóját megnyerte), kétszer pedig döntetlent játszott (Brazília ellen 3–3 a barátságos meccsen, illetve a 2024-es Nemzetek Ligája nyitó mérkőzésén Belgrádban ikszelt 0–0-ra). Még lenyűgözőbb a sorozat (19 mérkőzés), ha csak a tétmérkőzéseket vesszük figyelembe, hiszen legutóbb – és a De la Fuente-korszakban egyedüliként – Skócia ellen, 2023 márciusában, egy Eb-selejtezőn hagyta el vesztesen a pályát az együttes. Nagyszerű sorozatát – amely tíz mérkőzéssel marad el Vicente del Bosque legendás csapatától, amely a 2010-es vb nyitómérkőzése (Svájc ellen, 0–1) és a 2013-as konföderációs kupa döntője (0–3, Brazília ellenében) között 29 tétmeccsen maradt veretlen – péntek este Dánia ellen folytathatja az Európa-bajnoki címvédő, s amennyiben így tesz, megnyeri az Nemzetek Ligája-csoportját, s jövőre a sorozat negyeddöntőjében biztosan hazai pályán fogadja a divízió egyik csoportmásodikját – jó esélyt kínálva a címvédésre a sorozatban.
A nagyszerű veretlenségi sorozat, az Eb-győzelem és NL-sikerek ellenére Luis de la Fuentét legutóbbi kerethirdetésénél többen bírálták, a szövetségi kapitány a Dánia elleni mérkőzés előtti sajtótájékoztatón üzent a kritikusoknak.
„Nem vagyok gőgös, nem vagyok arrogáns, egy dologban hiszek, az pedig egymás kölcsönös tisztelete – nyilatkozta a NL-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Luis de la Fuente. – Ez egy ilyen szakma, néha kap olyan kommenteket az ember, ami nem esik jól a lelkének. De én mindenkivel a lehető legmagasabb fokú tisztelettel bánok, mert szeretném, ha viszonzásképp velem is tisztelettel bánnának. Minden döntésemet aszerint hozom meg, hogy a csapatomnak a legjobb legyen. Nem hagyhatja az ember, hogy a külső hangok befolyásolják a döntéseiben!”
A4-CSOPORT | M | Gy | D | V | L-K | Gk | P |
1. Spanyolország | 4 | 3 | 1 | – | 8–1 | +7 | 10 |
2. Dánia | 4 | 2 | 1 | 1 | 6–3 | +3 | 7 |
3. Szerbia | 4 | 1 | 1 | 2 | 2–5 | –3 | 4 |
4. Svájc | 4 | – | 1 | 3 | 3–10 | –7 | 1 |
NEMZETEK LIGÁJA
5. FORDULÓ
A-LIGA
1. CSOPORT
20.45: Skócia–Horvátország, Glasgow (Tv: Arena4)
20.45: Portugália–Lengyelország, Porto (Tv: Spíler1)
4. CSOPORT
20.45: Dánia–Spanyolország, Koppenhága (Tv: Spíler2)
20.45: Svájc–Szerbia, Zürich