Sébastien Haller – a francia Auxerre-ből érkezve – 2015 és 2017 között 98 mérkőzésen lépett pályára az utrechti csapatban, 51 gólt szerzett, nem csoda, hogy a helyi közönség kedvence lett, és nagyon sajnálták, amikor az Eintracht Frankfurtba igazolt. Akkor megígérte, hogy egyszer visszatér – most megtörtént.
„Senki sem hitte, hogy ez most bekövetkezik, így aztán nagyon örülök, hogy itt lehetek – mondta a visszatéréséről Sébastien Haller a holland klubhonlapnak. – Olyan, mintha hazatértem volna. Nem kell mondanom, milyen jó érzés visszatérni egy olyan helyre, ahová szép emlékek kötnek, ahol sokakat ismerek, ahol jól ismerem a várost is. Harmincévesen már sok minden van mögöttem, jó is, rossz is. Mindenképpen játszani akartam, meg szeretném mutatni magam ismét. Nem könnyű magára hagynod a családodat, őszintén szólva öt hónap kedvéért ezt csak egyetlen klubért tenném meg. Most abban vagyok.”
Haller a Frankfurt után a West Ham United és az Ajax futballistája volt, gólerősségét látván 2022-ben szerződtette a Borussia Dortmund. Akkor jött a szomorú fordulat: a csatárnál hererákot diagnosztizáltak. Szerencsére a gyógykezelés sikeres volt, csakhogy később jött egy súlyos, ki-kiújuló bokasérülés, ami ismét hosszú időszakokra távol tartotta őt a pályától.
A dortmundi időszak tehát nem a reményeknek megfelelően alakult, a Borussia már tavaly nyáron is kölcsönadta a spanyol Leganésnek, ám az a váltás nem jött be: Haller nyolc bajnokin egyetlen gólt sem szerzett.
Az Utrecht 17 forduló után a holland bajnokság harmadik helyén áll, vasárnap a negyedik helyezett Feyenoord vendége lesz.