Pascal Jansen: Váljanak jobb sportolókká, jobb emberekké, ez az én küldetésem

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.01.06. 19:52
Pascal Jansen (Fotó: Török Attila)
Mint megírtuk, Pascal Jansen, a Ferencváros korábbi vezetőedzője hétfőn aláírt az Egyesült Államok profi labdarúgó-bajnokságában (MLS) szereplő New York City FC-hez. A holland szakvezető agresszív stílusú, szórakoztató futballt ígért a kinevezéséhez mellékelt első hivatalos nyilatkozatában.

„Nagy lelkesedéssel csatlakozom a New York City FC-hez. Különleges klub izgalmasnak ígérkező jövővel, büszke vagyok, hogy ebben az elképesztő városban, ebben a gyorsan fejlődő ligában folytathatom a pályafutásomat – idézi az amerikai klubhonlap Pascal Jansent. – A munkamódszerem lényege, hogy olyan környezetet alakítsunk ki a csapat körül, amelyben minden egyes játékos képes a legjobbat kihozni magából. Váljanak jobb sportolókká, jobb emberekké, ez az én küldetésem.”

A holland szakvezető szerint megkönnyítette a döntését, hogy az általa fontosnak tartott értékeket a klub is magáénak vallja.

„Agresszív stílusú futballt hozok, amelynek lényege állandóan nyomás alatt tartani az ellenfelet. Fontos célunk a folyamatos fejlődés, de legalább ennyire lényeges, hogy látványos futballt játsszunk, amely szórakoztatja a közönségünket. Megtiszteltetés a New York City FC családjához tartozni, reményeim szerint közös erőfeszítéseink nagy sikereket hoznak majd.”

A New York City FC a Keleti konferencia hatodik helyén zárta a 2024-es alapszakaszt, majd a rájátszás második körében, a főcsoport-elődöntőben elvérzett a városi rivális New York Red Bullsszal szemben.

Mint ismert, hétfőn az FTC is megnevezte új edzőjét: a zöld-fehéreket mostantól az ír Robbie Keane irányítja.

Labdarúgó NB I
2025.01.06. 19:02

A New York City FC bejelentette Pascal Jansen érkezését – hivatalos

A Ferencvárostól távozó tréner négyéves szerződést kötött az amerikai klubbal.


 

 

Legfrissebb hírek

Gazdag győztes meccsen mutatkozott be a Columbusban

Légiósok
Tegnap, 6:42

Gazdag számára vonzó volt olyan együtteshez igazolni, amely mindig a bajnoki címért küzd

Légiósok
2025.04.13. 09:27

Gazdag Dániel a Columbus Crew-nál folytatja – hivatalos

Légiósok
2025.04.11. 18:15

Kiderült, mennyit fizet a Crew a már Columbusban készülő Gazdag Dánielért – sajtóhír

Légiósok
2025.04.11. 13:08

Gazdag Dániel klubot válthat, távozhat a Philadelphia Uniontól – NS-infó

Légiósok
2025.04.09. 15:28

Messi csapattársa lehet a Citytől távozó De Bruyne – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.08. 10:29

Az Inter Miami Messi történelmi gólja ellenére sem tudta legyőzni a nyeretlen Torontót

Minden más foci
2025.04.07. 07:22

Sallóiék magabiztosan nyertek, Gazdagék gól nélküli döntetlent játszottak

Amerikai sportok
2025.04.06. 08:47
Ezek is érdekelhetik