Messi gólt szerzett, előnyben az Inter Miami

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.20. 07:24
Messi (10) góljával előnybe került az Inter Miami (Fotó: Getty Images)
Az Inter Miami 1–0-s győzelmet aratott a Sporting Kansas City vendégeként a CONCACAF-zóna (Észak- és Közép-Amerika, valamint a karibi térség) labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A tervezettnél egy nappal később, de végül lejátszották a Sporting Kansas City–Inter Miami CONCACAF Bajnokok Ligája-mérkőzést. Kansas Cityben kedden hóvihar volt, ezért halasztották el a meccset.

Arról is lehetett hallani, hogy Lionel Messi éppen a hatalmas hideg miatt nem lép pályára, de ezt Javier Mascherano, az Inter Miami vezetőedzője cáfolta. Messi valóban ott volt, és ha már játszott, el is döntötte a találkozót, az 56. percben egy beívelést szépen átvett, majd kissé kisodródva jobbal kilőtte a hosszú sarkot.

Az argentin klasszis végig a pályán volt, és rajta kívül hat honfitársa is a kezdőben kapott szerepet, de ott volt a kezdő sípszónál Sergio Busquets és Luis Suárez is. A Kansas Cityben Sallói Dániel kezdett, a 83. percben cserélték le.

A visszavágót magyar idő szerint szerda hajnalban rendezik, a győztes a nyolcaddöntőben a jamaicai Cavalierrel csap össze.

MESSI GÓLJA

CONCACAF BAJNOKOK LIGÁJA, 1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Herediano (Costa Rica-i)–Real Salt Lake (amerikai) 0–0
Antigua (guatemalai)–Seattle Sounders (amerikai) 1–3
Sporting Kansas City (amerikai)–Inter Miami (amerikai) 0–1
Motagua (hondurasi)–Cincinnati (amerikai) 1–4

 

 

Legfrissebb hírek

Legjobbak, legszebbek – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.04.10. 23:28

Messi duplázott, a Miami a négy közé jutott a CONCACAF Bajnokok Kupájában

Minden más foci
2025.04.10. 10:00

Ki minden idők legjobb futballistája Szoboszlai, Kerkez és Dzsudzsák szerint?

Magyar foci
2025.04.09. 11:10

Messi csapattársa lehet a Citytől távozó De Bruyne – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.08. 10:29

Az Inter Miami Messi történelmi gólja ellenére sem tudta legyőzni a nyeretlen Torontót

Minden más foci
2025.04.07. 07:22

Sallóiék magabiztosan nyertek, Gazdagék gól nélküli döntetlent játszottak

Amerikai sportok
2025.04.06. 08:47

Kitiltották Lionel Messi testőrét az Inter Miami meccseiről

Minden más foci
2025.04.02. 11:30

Sokat tanul az edzéseken Messiéktől az Inter Miami magyar futballistája

Minden más foci
2025.04.01. 09:20
Ezek is érdekelhetik