Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tulajdonosa

A történet azzal kezdődik, hogy a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő AEK Athén tulajdonosa, Mariosz Iliopulosz határozott lépésre szánta el magát azok után, hogy csapata a Görög Kupa negyeddöntőjében hazai pályán 1–0-ra kikapott az OFI Krétától és kiesett a sorozatból. Az üzletember úgy döntött, pénzbírságot szab ki a játékosokra, akik azonban még mentesülhetnek a büntetéstől, amennyiben a következő három, nagyon nehéznek ígérkező mérkőzésük mindegyikét megnyerik.
A Panathinaikoszt 4–0-ra legyőzték, majd idegenben az Aszteraszt is 1–0-ra. Aztán jött az emlékezetes meccs az Olympiakosz ellen, amelyen Varga Barnabás gólt fejelt, de amelyen a 106. percben büntetőből elért góllal pontot mentett a vendégcsapat.
Nos, gyorsan kiderült, hogy a tulajdonos mégsem hajtja be a 400 ezer eurósnak meghirdetett büntetést.
Az Olympiakosz elleni döntetlent követően Iliopulosz bement az öltözőbe, és kijelentette:
„Nincs büntetés, mert számomra ti vagytok a győztesek” – idézi a görög Gazzetta a tulajt.
Iliopulosz szíve azért lágyult meg, mert nem értett egyet a játékvezető ítéleteivel, és ezért a csapatát sem hibáztatta az elmaradt győzelemért. A futballistáitt pedig igazi harcosnak tartja, akik a végsőkig küzdenek.
„Gratulálok nektek, és köszönöm szépen – mondta az elnök az öltözőben. – Ne feledjétek, hogy gladiátorok vagyunk, és az utolsó pillanatig harcolunk. Mellettetek állok, és a végén mi leszünk a győztesek!”









