Belgium: tényleg vége a bajnokságnak? Csak az biztos, semmi nem biztos!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.27. 21:36
null
Korai volt kijelenteni, hogy bajnok az FC Bruges? (Fotó: AFP)
A belga labdarúgóklubok elhalasztották az idény lezárását jóváhagyó szavazást, melyet hétfőre terveztek.

 

Európában elsőként a belga bajnokságot nyilvánították befejezettnek április 2-án, de egy „kiskapu” nyitva maradt, miszerint ezt a döntést még jóvá kell hagynia a felső két osztály 24 csapatának.

A klubok úgy döntöttek, hogy egy héttel eltolják a voksolást, mert május 4-ére tisztább lehet a kép, hogy az ország miként enyhít a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokon, s ezáltal jobban láthatják, mikor lehetne esetleg újraindítani a bajnokságot.

A FC Bruges 15 pontos előnnyel állt az élen a második helyezett Genttel szemben a márciusban felfüggesztett bajnokságban, amelyből már csak egy forduló lett volna hátra a rájátszás megkezdése előtt. Az ezüstérem 29 forduló alapján a Gentnek, a bronz a Charleroi-nak jutott, a negyedik a Royal Antwerp lett. A győztes Bajnokok Ligája-főtáblás, a második BL-selejtezős, a harmadik Európa-liga főtáblás, míg a negyedik El-selejtezős lesz, amennyiben megszavazzák a klubok a lezárást.

Legfrissebb hírek

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
7 órája

Debrecenben elrajtolt a Buzánszky-emlékév

Magyar válogatott
2025.02.25. 22:06

Hiányzik neki a válogatott, Courtois szeretne visszatérni

Minden más foci
2025.02.24. 10:43

Szavazás: Ön szerint ki nyeri meg a Bajnokok Ligája aktuális kiírását?

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:34

Az Atalanta edzője nekiesett Lookmannek a kihagyott tizenegyes után

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 12:39

BL-legek: a Bruges és a Feyenoord is történelmet ír, gödörben az olaszok

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:14

A Bruges másodszor is megverte az Atalantát a BL-ben, a Benfica őrült meccsen ejtette ki a Monacót

Bajnokok Ligája
2025.02.18. 23:01

BL: nem csak egyjátékosnyi a különbség a Milan és a Feyenoord között

Bajnokok Ligája
2025.02.18. 11:12
Ezek is érdekelhetik