FFT: A magyar edző, aki két BL-t nyert az Ajaxszal – Kovács István

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.11. 15:42
A temesvári születésű, az Ajaxszal kétszeres BEK-győztes, mindig mosolygó edző emlékének a francia köztársasági elnök, Jacques Chirac is egyperces néma felállással adózott.

A FourFourTwo alapító főszerkesztője, Paul Simpson által szerkesztett Champions magazinban, az UEFA hivatalos kiadványában 2008-ban cikk jelent meg a Temesváron született, magyar nemzetiségű romániai edzőről, Kovács Istvánról, és az írás az akkori hollywoodi sikerfilm, a Benjamin Button különös élete (The Curious Case of Benjamin Button) mintájára The Curious Case of Stefan Kovacs címmel jelent meg. A szerző felteszi a nyugati futballrajongókat leginkább érdeklő kérdést: miként lehetséges az, hogy ez az ember kétszer nyerte meg vezetőedzőként a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK), a Bajnokok Ligája elődjét, csakúgy, mint például José Mourinho, Sir Alex Ferguson, Pep Guardiola vagy Helenio Herrera (kettőnél többször egyébként csak Bob Paisley, Carlo Ancelotti és Zinedine Zidane nyerte meg a legbecsesebb klubtrófeát), mégsem tud róla senki semmit?!

„Ki ez a titokzatos Mr. Kovacs? Államfőkkel, világhírű emberekkel ült egy asztalnál, Beatrix holland királynőnek közös fotója van vele, hogy lehet mégis, hogy senki nem emlékszik rá?!” – hangzik el a kérdés a cikkben. Napjaink legnevesebb román edzője, Mircea Lucescu is rávilágított, hogy Kovács neve szinte teljesen ismeretlen a mai generáció futballrajongóinak körében, ahogy ezzel a ténnyel Magyarországon is rendre szembesülünk.

Ki hát ez a Kovács István, avagy Stefan Kovacs, Stefan Kovaci, Stefan Covaci és Stephen Kovax? Mert legalább ennyi formában lelhető fel a neve, mindenhol máshogy nevezték. Néhány hónappal a trianoni döntés után született a határ túloldalára került Temesváron, 1920. október 2-án. „Anyám román, apám magyar, a nagyszüleim szerbiai zsidók” – vallotta magáról, érezhetjük hát, hogy román állampolgárként ebben a helyzetben nem volt könnyű megtalálni az identitását. Bernard Lacombe, a Girondins Bordeaux egykori francia válogatott csatára azt mondta róla: „Nagyon jól ismertem, de azt sosem tudtam róla, hogy magyar volt, vagy román, csak azt, hogy zsidó. Ennyit árult el a származásáról.”

A Kovács István pályafutását bemutató terjedelmes cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, IDE KATTINTVA!

Legfrissebb hírek

FFT: Lionel Messi a 21. század legjobbja

Minden más foci
2023.11.29. 14:31

FFT: amikor felcsillant a remény – ifi Eb-arany Bicskeivel

Minden más foci
2022.04.11. 17:40

FFT: Megjelent a FourFourTwo magazin magyar kiadásának búcsúszáma!

Angol labdarúgás
2022.04.08. 08:34

FFT: A futball legnagyobb kóklere – Carlos Henrique, a Császár

Minden más foci
2022.04.07. 17:04

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 2. rész

Angol labdarúgás
2022.04.05. 20:25

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 1. rész

Angol labdarúgás
2022.04.04. 19:19

FFT: Futballista a szomszédod? Véged van!

Minden más foci
2022.04.03. 11:06

FFT: Nekünk kellett volna a döntőt játszanunk Franciaországban! – Pierre van Hooijdonk

Minden más foci
2022.04.01. 13:56
Ezek is érdekelhetik