Nyolc óra munka – Csoboth Kevin érzi, erősebb, jobb játékossá válhat Svájcban

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.09.26. 00:19

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

A Belgiumban pályára lépő, hullámzó teljesítményt nyújtó zöld-fehérek több helyzetet kidolgoztak, sőt a hajrában létszámfölénybe kerültek, a lehetőségeivel jobban sáfárkodó Anderlecht azonban így is otthon tartotta a három pontot

Kocsis Dominik: Meg akarom mutatni, mire vagyok képes. Kocsis Dominik szombaton 50. alkalommal léphet pályára az NB I-ben. A DVSC támadója lapunknak elmondta, kevesli az élvonalbeli góljai számát, eddig nem azon az úton járt, amelyen kellett volna, de most optimista, és Máté Csaba vezetőedző érkezésével minden megváltozhat. Judi Ádám interjúja

Visszavonul, de Comóban marad Raphaël Varane. Csak egy mérkőzést játszott az olasz Comóban Raphaël Varane, aki az augusztusi térdsérülése után úgy döntött, befejezi a profi futballt. Smahulya Ádám írása

Nyolc óra munka – Csoboth Kevin érzi, erősebb, jobb játékossá válhat Svájcban. A 12-szeres válogatott Csoboth Kevin a nyáron az Újpest FC-ből szerződött a svájci St. Gallenba, kedden pedig a Zürich ellen 4–1-re megnyert meccsen megszerezte első bajnoki gólját. A válogatott futballistával Pór Károly készített interjút

Jakob Ingebrigtsen a korszakos világcsúcsokat is megdöntheti. A norvégok sztárfutója, Jakob Ingebrigtsen még mindig csak 24 éves, de már négy távon is minden idők legjobb eredményét birtokolja. Jövőre következhet nagy elődje, Hisam el-Gerúzs két világrekordja. Szendrei Zoltán háttéranyaga

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik