1860 München: a klub legendás játékosa időt adna Moniznak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.04. 12:04
A német másodosztályban szereplő 1860 München labdarúgócsapata még sosem kezdett olyan rosszul szezont a Bundesliga 2-ben, mint most Ricardo Monizzal, így a volt FTC-edző állása veszélybe került. A klub korábbi játékosa, Peter Grosser szerint azonban korai még a váltásról beszélni.

Az 1860 München négy forduló után 2 ponttal a tabella 16. helyén áll. A klubigazgató Gerhard Poschner a helyi lapoknak nyilatkozva azt mondta, nem tudja garantálni Moniz állásának biztonságát, míg a Sky kommentátora szerint „minden sarokból az a hír jön, hogy edzőváltás felé haladnak a dolgok."

Peter Grosser azonban – aki 1963-tól 1969-ig 130 meccsen viselte az 1860 München mezét – időt adna a holland szakembernek.

„A csapat környékén most minden új, az edzőnek tíz friss igazolást kell beépítenie, akik közül többen ráadásul légiósok – mondta Grosser. – Senki sem várhatja el, hogy minden azonnal tökéletesen működjön.”

Bár Grosser megvédte Monizt, ugyanakkor kritizálta azt a döntését, hogy az első fordulóban a 18 éves Julian Weiglnek adta a csapatkapitányi karszalagot, mivel véleménye szerint a játékos nem érdemelte azt ki, ezért felelőtlen húzás volt ez a holland részéről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik