Bundesliga: a Dárdai-retesz jól zárt, tapadnak az élbolyra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.24. 20:22
null
Harcos mérkőzést nyertek meg a berlini kék-fehérek (Fotó: AFP)
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC idegenben 1–0-ra legyőzte a vele eddig azonos pontszámmal álló Ingolstadtot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 10. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

A berliniek az első lehetőségüket gólra váltották: a 10. percben egy röviden kifejelt labdát Mitchell Weiser lőtt a hálóba – a labda a kapuig tartó útja során meg is pattant (0–1).

A folytatásban az Ingolstadt támadott többet, de ziccere a jól védekező Herthának volt – a leshatárról kilépő csereember, Jens Hegeler a kapust is kicselezte a 78. percben, de az üres kaput már elvétette –, így győzelme nem nevezhető érdemtelennek.

A Hertha az augsburgi nyitányon aratott győzelme óta most először nyert idegenbeli bajnokit. A berlini védelem negyedszer nem kapott gólt ebben a bajnoki szezonban.

„Szervezetten játszó ellenfélre számítottunk, amelyik folyamatosan próbál támadni, olyat is kaptunk. Ma nem mozogtunk olyan frissen, mint szoktunk, de úgy érzem, megdolgoztunk a győzelemért. A védekezésünk rendben volt, a támadójátékunkban azonban több van, ezt majd be is kell bizonyítanunk. A három ponttal mindenesetre elégedett vagyok!” – idézi a liga honlapja Dárdai Pál gyorsértékelését.

Ralph Hasenhüttl, az Ingolstadt vezetőedzője úgy véli, csapata jól játszott, egy félidőn át térfelére kényszerítette a Herthát, és ha csak egy kis szerencséjük van, erőfeszítéseik legalább az egyenlítő gólt meghozták volna.

Egy érdekes adat a német futballstatisztikusoktól: Dárdai Pál kinevezése óta csak a Bayern München kapott kevesebb gólt a német élvonalban, mint a magyar szakember keze alatt dolgozó Hertha.

A különbség jelentős – a Bayern 13, a Hertha 24 gólt kapott Dárdai Pál februári kinevezése óta –, de az összevetés és a bajorok mögötti második hely elismerésre méltó, a Hertha hivatalos honlapja is büszkén vette át az információt.

NÉMET BUNDESLIGA
10. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Ingolstadt–Hertha BSC 0–1 (Weiser 10.)
Korábban közölt eredmények
Bayern München–Köln 4–0 (Robben 35., Vidal 41., Lewandowski 62., Th. Müller 77. – 11-esből)
Bayer Leverkusen–Stuttgart 4–3 (Bellarabi 57., Boenisch 70., J. Hernández 71., Mehmedi 89., ill. Harnik 50., Didavi 54., Rupp 60.)
Hannover–Eintracht Frankfurt 1–2 (Klaus 51., ill. Stendera 57., 65.)
Mainz–Werder Bremen 1–3 (Muto 90., ill. Ujah 39., 44., Bartels 45+3.)
Darmstadt–Wolfsburg 0–1 (D. Caligiuri 78.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 10 10 33–4 +29 30
2. Borussia Dortmund 9 6 2 1 24–11 +13 20
3. Schalke 9 6 1 2 12–9 +3 19
4. Wolfsburg 10 5 3 2 15–12 +3 18
5. Hertha10
5
2313–10+3
17
6. Bayer Leverkusen 10 5 2 3 12–12 0 17
7. Ingolstadt 10
4 2 4
6–8 –2
14
8. 1. FC Köln 10 4 2 4 13–17 –4 14
9. Hamburg 10 4 2 4 9–13 –4 14
10. Darmstadt 10 3 4 3 12–13 –1 13
11. Mönchengladbach 9 4 5 16–16 0 12
12. Eintracht Frankfurt 10 3 3 4 16–17 –1 12
13. Mainz 10 4 6 13–16 –3 12
14. Werder Bremen 10 3 1 6 10–15 –5 10
15. Hannover 10 2 2 6 9–18 –9 8
16. VfB Stuttgart 10 2 1 7 15–23 –8 7
17. Hoffenheim 10 1 3 6 12–19 –7 6
18. Augsburg 9 1 2 6 8–15 –7 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik