Hertha: Új szerződés Dárdainak? Nem téma, nem is kell, hogy az legyen

Vágólapra másolva!
2015.10.26. 10:33
null
Dárdai szenvedélyességét nagyra tartja Preetz (Fotó: AFP)
Michael Preetz, a Hertha BSC labdarúgócsapatának ügyvezetője a német Sport1 Doppelpass című műsorában elmondta: egyelőre nem téma, hogy új szerződést kapjon a berlini csapat magyar vezetőedzője, Dárdai Pál.

Dárdainak a 2015–2016-os szezonra van szerződése vezetőedzőként a klubbal, ám Preetz teljes bizalmáról biztosította. Ha az együttműködés valami oknál fogva megszűnne, Dárdai visszamenne az utánpótláshoz – Preetz megerősítette, hogy ez az egykori magyar szövetségi kapitány kifejezett kérése volt a vezetőedzői kinevezése előtti tárgyalások során.

„Az érintetteknek – Pálnak és nekem – az új szerződés egyelőre egyáltalán nem téma. Olyan hosszan szeretnénk folytatni az együttműködést, amennyire csak lehetséges. Dárdai Pállal sosem vészmegoldásként vagy beugróként számoltunk” – magyarázta Preetz, akinek remek véleménye van a fiatal magyar szakemberről.

„Szenvedélyes és hihetetlenül ambiciózus. Még benne van a játékos is, ám már edzőként viselkedik. Nem fél kemény és népszerűtlen intézkedéseket meghozni, ha szükséges, befutott, neves játékosokat is helyrerak. Nagyon egyenes, nyílt és őszinte, ezt pedig át tudja adni a csapat tagjainak” – mondta a klubvezető, aki a Hertha szezonjáról is beszélt. A Hertha a 10. forduló után az 5. helyen áll, felülmúlva az évad előtti várakozásokat.

„Változás nincs, a célunk ugyanaz. Stabilizálni akarjuk a csapat helyét a Bundesligában, előrelépni, távol maradva a kiesés elleni harctól. De ha egy jó sorozat összejön, akkor meglepetéseket is okozhatunk.”

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 10 10 33–4 +29 30
2. Borussia Dortmund 10 7 2 1 29–12 +17 23
3. Schalke 10 6 1 3 13–12 +1 19
4. Wolfsburg 10 5 3 2 15–12 +3 18
5. Hertha 10 5 2 3 13–10 +3 17
6. Bayer Leverkusen 10 5 2 3 12–12 0 17
7. Mönchengladbach 10 5 5 19–17 +2 15
8. Ingolstadt 10 4 2 4 6–8 –2 14
9. 1. FC Köln 10 4 2 4 13–17 –4 14
10. Hamburg 10 4 2 4 9–13 –4 14
11. Darmstadt 10 3 4 3 12–13 –1 13
12. Eintracht Frankfurt 10 3 3 4 16–17 –1 12
13. Mainz 10 4 6 13–16 –3 12
14. Werder Bremen 10 3 1 6 10–15 –5 10
15. Hannover 10 2 2 6 9–18 –9 8
16. VfB Stuttgart 10 2 1 7 15–23 –8 7
17. Hoffenheim 10 1 3 6 12–19 –7 6
18. Augsburg 10 1 2 7 9–20 –11 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik