Thomas Müller, az utolsó bajor cowboy a vadnyugaton

Frankfurtban járunk 2014. november 8-án. A Guardiola irányította Bayern München az Eintracht otthonában folytatja őszi menetelését: Lewandowski mellett Ribéry és Thomas Müller rohamozza a vetélytárs kapuját. Utóbbi a 22. percben szerez gólt, először bravúrral hárít Wiedwald, ám a kipattanó labdát térddel juttatja a kapuba a szemfüles támadó. Tipikus Thomas Müller gól! A második félidőben még kettővel szomorítja el a hazai szurkolókat: előbb a balszélső posztján eredményes, majd a mesterhármasát a kapu elé berobbanva teszi teljessé. Három gól, három különböző játékhelyzetből.

FOGALMAT TEREMTŐ VADÁSZ

Thomas Müller nem a technikai képzettségével tűnik ki a mezőnyből. Nem tartozik a gyors játékosok közé, megesik, hogy olykor a labdavezetésbe is belehibázik. Szélsőként nem túl hatékony az egy az egy elleni helyzetekben, mert cselezésben sem a legjobb. A nyakigláb támadó azonban évek óta feltalálja magát, mert ösztönösen érzi a pályán zajló eseményeket, és gondolkodásának köszönhetően egy-két lépéssel mindig riválisai előtt jár. Müller igazi „raumdeuter”, még ha nincs is a szónak magyar megfelelője. A német kifejezés a terület és az értelmező szavakból tevődik össze, a Bayern München klasszisa alkotta a Süddeutsche Zeitungnak adott interjúban még 2011-ben. A különleges meghatározás azóta „elkíséri”, annyira elhíresült vele kapcsolatban, hogy a Football Manager (számítógépes játék) is használja.

Ki is valójában a „raumdeuter”?

Olyan labdarúgó, akinek jó a helyzetfelismerésére, kivételes a játékintelligenciája, valamint folyamatosan keresi az üres területeket. Általában a szélső pozíciójából indul, mozgása és helyezkedése a védők számára nehezen követhető.

„Sok múlik a vezetőedzőn, hogyan képzeli el csapata játékát, melyik poszton számít rám – nyilatkozta Thomas Müller a The Athleticnek adott interjújában. – Mi számít igazán? Hogy hányszor érek labdához? Ezek közül mennyiszer érezhetem magam hasznosnak? Vagy mennyit passzolok? Szélsőként nem igazán érvényesülnek az erényeim, ugyanakkor csatár sem vagyok. Keveréke vagyok talán a kettőnek: az egyik felem középpályás, míg a másik támadó. Az igazi vadászterületem a vetélytárs kapuja előtti huszonöt méteres sáv, nevezzük ezt támadóharmadnak. Eljuttatni oda a labdát a középpályások feladata, és az elöl álló játékosoknak a kreativitásukkal kell helyzeteket teremteniük. Én sokszor úgy vonom magamra a védők figyelmét, hogy folyamatosan változtatom a pozíciómat a pályán, igyekszem területeket nyitni a társaimnak, máskor meg befutok a középhátvédek mögött hagyott veszélyzónába. Figyelem az ellenfeleimet, és a kilencven perc során mindig azon jár az agyam, hogy ott okozzak nekik fájdalmat, ahol a legjobban fáj.”

ÉLET A TÁMADÓ ÖKOSZISZTÉMÁBAN

Amikor Pep Guardiola első gyakorlását tartotta a Bayern Münchennél 2013 júliusában, Thomas Müller szemeiben kíváncsiságot és önbizalmat vélt felfedezni. Talán a 2012–2013-as idény végén triplázó együttes egyik húzóembereként, a világbajnokság társgólkirályaként nem is volt mitől tartania a bajor szurkolók kedvencének. A németek eleinte mégis kételkedve fogadták az FC Barcelonával sikert sikerre halmozó vezetőedzőt, gyakran fogalmazták meg kérdésként, hogy Müller hogyan sajátítja el Guardiola játékról alkotott filozófiáját? Milyen szerepet szán neki az együttesében?

„A Bayern játékosai közül Müller adta el a legtöbb labdát – emlékszik vissza önéletrajzi könyvében a katalán mester. – Nem cselez jól, ráadásul nem is a leggyorsabb. Mégis van benne valami rendkívüli. Állandóan gyakorol, a fejeseit és a lövéseit is fejleszti. Nem esik kétségbe akkor sem, ha vissza kell támadni a rivális térfelén, gyakran készít elő helyzetet társainak azzal, hogy lefejeli a labdát. Bámulatosan tehetséges futballista.”

Müller képességeinek kamatoztatására Guardiola új hadrendet alkalmazott két idényt követően. Olyan rendszert alkotott, amit Martí Perarnau újságíró „támadó ökoszisztémának” nevezett el: a négyes támadósor két szélsőből áll. Így Müller árnyékékként szerepelt Lewandowski mögött, több helyet kapott a támadóharmadban, a helyzetek kidolgozásáért a szélsők feleltek. A finomhangolás bevált: a német labdarúgó élete legjobb idényét futotta, minden sorozatot figyelembe véve 32 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott a 2015–2016-os évadban.

„Nem szeretem az edzőimet összehasonlítani, mert az életben sem szerencsés a munkavállalóknak a főnökeiket kritizálniuk – folytatta a The Athleticnek adott interjúját a világbajnok támadó. – Korábban sosem tartottuk annyira uralmunk alatt a mérkőzéseket, mint Guardiola irányításával. Lehet, hogy kívülről unalmasnak tetszett a dominanciánk, de a pályán élvezet volt minden perc. Akkor értettem meg igazán, mennyit jelentett a stílusa, amikor Pep távozott. A következő években úgy éreztem, hogy a hőseit hátrahagyva egy szebb és jobb világba költözött, mi meg hirtelen a veszélyes vadnyugaton találtuk magunkat. Az erő és a kontroll szépen lassan elszivárgott. A Bayern München újra sebezhetővé vált.”

TÖBB MINT KENYÉRADÓ

Guardiola búcsúzását követően Müller szenvedett Carlo Ancelotti és Niko Kovac kezei alatt. Az örökös mókamester hírében álló játékos kereste régi önmagát. A horvát szakvezetővel megromlott a kapcsolata, aki többször hangsúlyozta, hogy csupán beugróként számít a világbajnok támadóra. Bár az interjúban Müller diplomatikusan kerüli a válaszadást, valószínűleg több játékostársával fellélegezhetett, amikor a Bayern München és Niko Kovac útjai elváltak egymástól tavaly novemberben. Ugyanis Hans-Dieter Flick kinevezése óta az odaadó labdarúgó sokadvirágzását éli: 21 mérkőzésen 8 gólt szerzett és 13 gólpasszt adott. Beszédes, hogy előbb a vezetőedző hosszabbította meg a szerződését, majd Müller is 2023-ig írt alá szeretett klubjánál.

„Mindennél többet ér, hogy meghosszabbíthattam a szerződésemet. Szerencsére a klub is úgy érezte, elég fontos vagyok, hogy maradjak. Életem kétharmadát a Bayernnél töltöttem, az egyesület jóval többet jelent a számomra, mint kenyéradó. Örülök, hogy két évvel tovább maradhatok a pályán” – idézi Müllert klubja hivatalos honlapja.

A bajor szurkolók osztoznak kedvencük örömében, mert így biztosan jó néhány évnek kell még eltelnie, hogy láthassák hősüket lóháton ellovagolni a naplementében. Akkor lesz csak igazán vadnyugati hangulat Münchenben…

(Felhasznált források: TheseFootballTimes, Bild, Kicker)