Bundesliga: Favre távozhat a BVB-től, Matthäus „eltalálta” az utódot?

Vágólapra másolva!
2020.05.27. 08:18
null
Lucien Favre távozik a Dortmundtól? (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Bayern München Joshua Kimmich nagyszerű találatával 1–0-ra legyőzte a rivális Borussia Dortmundot a labdarúgó Bundesliga 28. fordulójában, amivel hétpontos előnyre tett szert a bajnokságban. A rangadót követően a német sajtó Lucien Favre jövőjét találgatja – Lothar Matthäus bedobott egy nevet, s elképzelhető, hogy igaza lesz.

 

„Jól kezdtünk, rendben volt az első harminc perc, de aztán»leültünk« – értékelte a látottakat Lucien Favre a mérkőzés után. – A második félidőben is jól teljesítettünk, megvoltak a lehetőségeink, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Megérdemeltünk volna legalább egy döntetlent. Jobban játszottunk, mint a Wolfsburg és a Schalke ellen. Nagyon nehéz lesz a bajnoki címért zajló verseny, hét pont a hátrányunk, és már csak hat forduló van hátra. Brutálisan nehéz lesz.”

Hans-Dieter Flick, a Bayern München vezetőedzője is tudja, hogy közel kerültek a végső sikerhez.

„Nagyon fontos győzelem volt, nagy lépést tettünk a bajnoki cím felé. Hogy megnyerem-e az első bajnokságom? Nem szoktam ennyire a jövőbe tekinteni. Nagyon jó érzés, hogy már hét pont az előnyünk” – mondta el Flick a sajtótájékoztatón.

Az összecsapást követően a német médiában egyaránt Lucien Favre jövője lett a fő téma – erről maga a szakember gondoskodott, akit a Sky Sports a jövőjéről kérdezett, ő pedig annyival reagált:„Hónapok óta erről írogatnak. Tudom, mit kell tennem. Néhány hét múlva beszélek a folytatásról, addig is nyugodt maradok és bízom magamban.”

Favre szavai után Lothar Matthäus, a csatorna szakértője sem kertelt, bedobta a lehetséges utód nevét.

„Az első gondolatom az volt, hogy néhány hét múlva távozik, a helyére pedig Niko Kovac érkezik. Kovacnak jelenleg ugyebár nincsen csapata, de korábban nyert már bajnokságot a Bayern Münchennel, a Dortmundnak pedig épp olyan edzőre van szüksége, aki szerzett címet, illetve tudja, mi kell ehhez.”

Úgy tűnik, hogy Matthäus szavai közel állnak a valósághoz, szerda reggel ugyanis a Bild arról írt, hogy a dortmundi klub az elmúlt hónapokban valóban felvette a kapcsolatot Kovaccsal.

NÉMET BUNDESLIGA
28. FORDULÓ

Borussia Dortmund–Bayern München 0–1(Kimmich 43.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München28204481–28+5364
2. Borussia Dortmund28176574–34+4057
3. RB Leipzig27159368–27+4154
4. Mönchengladbach28165753–34+1953
5. Bayer Leverkusen28165753–36+1753
6. Wolfsburg28119840–34+642
7. Freiburg281081038–40–238
8. Schalke27910833–43–1037
9. Hoffenheim271061136–47–1136
10. 1. FC Köln271041343–49–634
11. Hertha27971139–48–934
12. Augsburg27861340–54–1430
13. Union Berlin27931532–47–1530
14. Eintracht Frankfurt27851444–52–829
15. Mainz27831636–60–2427
16. Fortuna Düsseldorf27591329–52–2324
17. Werder Bremen27571529–59–3022
18. Paderborn27461731–55–2418

 

Legfrissebb hírek

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
16 perce

Marca: Hajszálnyira volt a Barcelona a katasztrófától – így értékelt a külföldi sajtó

Bajnokok Ligája
3 órája

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
6 órája

Milánóban lepné meg az Intert a Bayern

Bajnokok Ligája
7 órája

Lewandowski: Ez a mérkőzés jó tanulság minden fiatal játékosnak, a BL-ben nem elég 90 százalék

Bajnokok Ligája
9 órája

Flick: Egy lépéssel közelebb, de a végétől még messze vagyunk

Bajnokok Ligája
16 órája

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
18 órája

Manuel Neuer minden bizonnyal kihagyja a Bayern Inter elleni visszavágóját is

Bajnokok Ligája
20 órája
Ezek is érdekelhetik