A Főnök, aki mindig segített a bajba jutott Bayern Münchenen

Jupp Heynckes játékosként a Borussia Mönchengladbach színeiben mutatkozott be 1965. augusztus 14-én a Bundesligában, és a Bayern München vezetőedzőjeként a Stuttgart elleni vereséggel (1–4) búcsúzott el a német élvonal küzdelmeitől 2018. május 12-én. Lélegzetelállító karrierje során mindent megnyert, ám ami ennél is fontosabb: a csaknem 53 éves „kaland” végén úriemberként léphetett le a futballvilág pódiumáról.

A HIBRID RENDSZER

A Bayern Münchennél nem elég eredményesnek lenni, ki kell szolgálni a szurkolók igényeit is. Az elmúlt években ráadásul egyre nehezebb volt rendet tartani az öltözőben a sztárok között: az egocentrikus labdarúgók megbuktatták Carlo Ancelottit és Niko Kovacot is. Az olasz edző 2017. szeptember végi menesztésekor a Kicker szerint Uli Hoeness három lehetőség közül választhatott: a fiatal Julian Nagelsmann mellett Thomas Tuchel szerződtetése vetődött fel, vagy az oly nagyra tartott Jupp Heynckes visszahívása. A Bayern elöljárói régi bajtársuk mellett tették le a voksukat, így a veterán szakvezető negyedik müncheni időszakát kezdhette el. Elégedetten tapasztalta, hogy személyes varázsából mit sem veszített a 2013-as triplázás óta. Az együttes húzóemberei azonnal felsorakoztak mögé, és az sem feszélyezte, hogy színre lépésekor a bajor gárda ötpontos hátrányban volt a listavezető Borussia Dortmunddal szemben. A Bildnek úgy fogalmazott, „idős kutyaként” tekint magára, aki vénségére még új trükköket tanult a négyéves pihenő alatt.

Ezek közül az egyik, hogy a 4–2–3–1-es taktikai hadrendről fokozatosan átállt a 4–3–3-as felállásra. Robert Lewandowski személyében világklasszis csatárral dolgozhatott, és nem volt rest a rekordbajnok játékát a lengyel támadóéhoz igazítani. Ötvözte a 2012–2013-as idényben megismert stílust a Josep Guardiola-érában látott sokpasszos felfogással – a „hibrid” módszer működött, a csapat a bajnokságban 21 pontos előnnyel diadalmaskodott.

„A Bayern története során sohasem játszott olyan gyönyörű, jellegzetes és eredményes támadójátékot, mint a 2018 tavaszán. Heynckes megtartotta a triplázós csapat stílusjegyeit – villámgyors ellencsapások, gyors átmenet védekezés és támadás között –, de megfűszerezte a Pep Guardiola által meghonosított elemekkel, ismét csodálatos gépezetet alkotott” – összegzett lapunk megkeresésére Raphael Honigstein, a The Athletic újságírója.

GÓLVÁGÓK EGYMÁS KÖZÖTT

Persze a kisebb súrlódások elkerülhetetlenek voltak utolsó regnálása idején.

„Én vagyok a főnök – emlékeztetett mindenkit Jupp Heynckes, miután Robert Lewandowski rosszul kezelte a lecserélését. – Én is csatárként kerestem a kenyeremet, nekem sem esett jól, ha el kellett hagynom a pályát. Viszont meg kell értenie Robertnek, hogy a csapattársainak is joguk van játszani. Közvetlenül a lefújás után megbeszéltük a sérelmeinket, mint gólvágó a gólvágóval.”

Az ősz hajú szakember sikerének titka, hogy játékosaival éreztette: neki mindenki egyformán értékes és fontos. Kiválóan ösztönözte tanítványait, több labdarúgója a fő bizalmasaként tekintett rá. Gerald Asamoah, a Schalke korábbi támadója sokáig telefonon tartotta vele a kapcsolatot, s Mijatovics, Seedorf és Raúl is szép emlékeket őriz Heynckes madridi időszakáról. A sokáig öncélúnak bélyegzett két szélső, Robben és Ribéry is tűzbe ment volna érte.

„Megértette velünk, hogy csak akkor válunk a csapat hasznára, ha félretesszük önös érdekeinket, és mind a ketten beállunk a sorba – mondta Franck Ribéry a Bildnek. – Sohasem voltam féltékeny Robbenre. Eleinte nem voltunk barátok, de idővel értékeltük egymás teljesítményét. Pályafutásunk utolsó időszakában pedig már ugyanúgy örültünk a másik góljának, mint a sajátunknak. Élmény volt vele játszani, ahogy Heynckes irányítása alatt is. Don Juppra mindig úgy tekintettem, mint a nagyapámra.”

BERLINI BEFEJEZÉS

Noha a bajnokságban megállíthatatlan volt csapatával, Heynckes búcsúja nem sikerült tökéletesen. A Bayern labdarúgói saját kárukon tanulták meg, hogy nem hibázhatnak a Bajnokok Ligájában. A Real Madrid elleni elődöntő mindkét mérkőzésére jutott egy-egy arcpirító baki: a müncheni összecsapáson (1–2) Rafinha adta el a labdát a második madridi gól előtt, a visszavágón Sven Ulreich kapus ajándékozott egy gólt Karim Benzemának. Az utolsó másodpercig küzdöttek a továbbjutásért Thomas Müllerék, ám a madridi 2–2-es döntetlen azt jelentette, hogy Heynckes életében először nem irányította csapatát a legrangosabb kupasorozat döntőjébe. (Mint ismert, a Real Madriddal 1998-ban diadalmaskodott, a Bayern Münchennel 2012-ben szerepelt a Chelsea elleni vesztes fináléban, majd egy évvel később a német együttessel is felért a csúcsra.)

Paradox módon vereséggel zárult edzői pályafutása – utódja, Niko Kovac az Eintracht Frankfurttal legyőzte Heynckes Bayernét a Német Kupa berlini döntőjében –, mégis örökös győztesként emlékeznek rá.

Játékosként és edzőként is beírta magát a Borussia Mönchengladbach históriás könyvébe. Megannyi győzelem és fájó vereség mellett letette névjegyét Spanyolországban is: Bilbaóban ma is imádják az emberek, a Tenerifével csodát tett az UEFA-kupában, Madridba 32 éves várakozást követően szállította a BL-trófeát. A Bayern Münchennél örök barátra lelt Uli Hoeness és Karl-Heinz Rummenigge személyében, nem mellesleg máig az egyedüli vezetőedző, aki triplázott együttesével.

Az „Osram” becenév már az 1980-as évek óta elkíséri – ha stresszhatás éri, Heynckes arca az izzóhoz hasonlóan „világít” –, ám talán ő sem gondolta, hogy fényével ennyi játékos és szurkoló életét ragyogja be.