A 45. kapitány – Lothar Matthäus a magyar válogatott kispadján

 

Ma is sűrűn megfordul Budapesten, ha már edzői pályájának egyik visszhangos epizódját a magyar válogatott élén töltötte. Harmadik feleségéhez, a szerb Marijana Koszticshoz költözött a magyar fővárosba, és olyannyira megszeretett minket, hogy Budán ma is fenntart lakást.

Apropó, kapitányság: a bécsi Rapidnál és a belgrádi Partizannál tett kirándulást követően 2003 végén dőlt el, hogy leül a magyar kispadra, végül 2004 februárjában egy ciprusi tornán mutatkozott be nemzeti tizenegyünk élén.

Persze ez nem ment ilyen egyszerűen. 2003. december 1-jén röppent fel a hír, hogy a távozó Gellei Imre helyett Lothar Matthäus lehet a magyar szövetségi kapitány, a német legenda ez ügyben Budapesten tárgyalt is Puhl Sándorral, a kilencvenes évek sztárbírójával, az MLSZ alelnökével – igaz, ezt Bozóky Imre szövetségi elnök kategorikusan cáfolta. (Utólag Bozóky elmondta, hogy a közelmúltban elhunyt Pellady Péter menedzseren keresztül került kapcsolatba Lotharral, akit Belgrádban meg is látogatott.)

A hazai trénerek közül Egervári Sándor volt a legesélyesebb jelölt (az MLSZ Garami József vezette edzőbizottsága is őt favorizálta), a 2010-től aztán a kapitányi posztot elnyerő szakember ekkor már az MTK és a Dunaferr élén háromszoros magyar bajnoknak vallhatta magát. De a válogatottal az 1997-ben vb-pótselejtezőig jutó Csank János és örök kapitányi slágerként Nyilasi Tibor neve is felvetődött.

Lothar november 27-én vette feleségül a világszép Marijanát, aki Szebia NATO-bomázása elől 1999-ben érkezett meg Budapestre, az Andrássy úton lakott, és a Hotel Kempinskiben lévő üzletében divatáruval kereskedett. (Első férje és gyermekeinek apja a Vojvodina elnöke, Miodrag Kosztics volt.)

 

Matthäusnak az asszony butikjából nem kellett messzire mennie: a Magyar Labdarúgó-szövetség 2003. december 14-i rendkívüli elnökségi ülésén a Kempinskiben jelentette be, hogy megállapodott a 150-szeres német válogatott aranylabdással, aki a magyar labdarúgás 45. szövetségi kapitánya lett. Csak hogy egy jó hír is jusson arra a napra, amikor női kézilabdázóink hétgólos előnyről megmagyarázhatatlan módon elbukták a franciák elleni zágrábi vb-döntőt...

Lothar Matthäus javadalmazásával kapcsolatban a szerződő felek természetesen a hallgatást választották, ám a sajtóban 300 ezer euró éves fizetésről olvashattunk. Bozóky elnök annyit elárult, hogy Demján Sándor üzletember is beszállt a méltó jövedelem előteremté­sébe, úgy volt, hogy sikeres vb-selejtező esetén az összeg ugrásszerűen megnő (végül nem kellett megnőnie...), és az utánpótlásra fordítandó pénzek sem csökkentek az új kapitány érkezésével.

Később kiderült, hogy az MLSZ két céggel, a Kentaro AG-vel és Pellady Péter Derball Kft.-jével kötött szerződéseket a televíziós és az egyéb marketingjogok értékesítésére. A svájci bejegyzésű Kentaro utalta például a hozzá befolyó szponzori pénzek húsz százalékát az MLSZ-é helyett Lothar Matthäus számlájára...

A kapitány mindenesetre 2004. decemberi szűzbeszédében nem kis pátosszal elmondta: „Én még a barátságos mérkőzéseken is irtózom a vereségektől, első lépésben ezt a mentalitást akarom meghonosítani Magyarországon. A nemzeti mez legyen az a szerelés, amiről álmodoznak a játékosok. Én arról álmodoztam, ezért is lehettem százötvenszer válogatott. Amikor azt kérdezték tőlem, hogy szeretnék-e pályára lépni, mondjuk, Luxemburg ellen, rávágtam, hát hogyne szeretnék! A hazai edzőtáborokat sem azért szervezzük majd, hogy a futballisták hazajöhessenek a rokonaikat meglátogatni, azokban a napokban más dolguk nem lesz, mint hogy a gyakorlásokon, illetve a találkozókon a legtöbbet hozzák ki magukból. Csak ez a mentalitás vezethet sikerre!”

...majd Marijanával és felesége gyermekeivel Dubaiba utazott nászútra. Január közepén viszont munkába állt Magyarországon, és egy hónapra rá egy ciprusi tornán már két győzelemmel és a románok elleni vereséggel debütált is a kispadon. Aztán megverte egyebek mellett Zalaegerszegen Japánt, irányításával a magyar válogatott elszenvedte fennállása első vereségét a brazilok ellen, majd épp a legjobbkor, a vb-selejtező rajtja előtt Németországban és Skóciában is nyert – úgy tűnt, amikorra kell, összeáll a kép.

Nos, nem állt össze: Huszti Szabolcs buta kiállítása után a horvátok Zágrábban átgázoltak rajtunk, és gyorsan elszállt az esély a 2006-os vb-részvételre. Ettől még 2005-re is jutott nagyágyú vendég a Puskásban (Argentína, ekkor mutatkozott be nemzeti színekben gyors piros lappal Lionel Messi), Ciprus helyett Thaiföldön haknizott télen a csapat, az év végén pedig Közép-Amerikában, ahol máig érthetetlen módon Antigua és Barbuda csapatával is megmérkőzött... Ezen a meccsen olyanok léptek pályára, mint Regedei Csaba, Kapcsos Vincze vagy Majoros Árpád – tegye fel a kezét, akik szerint magától értetődő volt a beválogatásuk.

Lothar szerződése 2005. december 31-én lejárt – más kérdés, hogy egy papírt lobogtatva januárban még azt nyilatkozta, 2008-ig ő a kapitányunk. Ekkor már Kisteleki István vezette az MLSZ-t, aki hallani sem akart Matthäusról. Hősünk kissé teátrálisan még új válogatott keretet hirdetett, majd gyorsan aláírt a brazil Athletico Paranaenséhez, és lelépett...

Irányítása alatt esély sem nyílt eljutni világversenyre, újoncok tömegét avatta, időnként érthetetlenül, és több időt töltött a válogatott menedzselésével és a labdarúgók külföldre ajánlásával, mint a tulajdonképpeni szakmai munkával. A szurkolók mégis inkább kedvelték, mint nem, de az sem véletlen, hogy később klub- (Paranaense, Salzburg, Maccabi Netanya) és válogatott szinten (Bulgária) is elkerülték őt a játékosként megélt sikerek.

Akkor már jobb, ha külföldi kapitányunkról kevesen tudják, kicsoda, de ott vagyunk vele az Európa-bajnokságon. Ahogyan az Lothar óta már kétszer is előfordult.

(VÉGE)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. április 10-i lapszámában jelent meg.)