Németország: fenntarthatósági reformok jönnek a futballban is

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.08.20. 08:04
null
A címvédő Bayern München rendre a Közel-Keleten készül fel a tavaszi szezon rajtjára, a jövőben a DFB tervei szerint ezt nem tehetné (Fotó: AFP)
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) év elején létrehozott munkacsoportja visszafogná az urizálást a német futballban, csökkentené a klubok szén-dioxid-kibocsátását, népszerűsítené a női labdarúgást és megpróbálná különböző eszközökkel még jobban bevonni a szurkolókat a foci világába. A javaslatról decemberben szavazhatnak, a licencfeltételek közt szigorodhatnának a gazdasági stabilitást célzó szempontok, lennének kötelezően előírt minimumok és plusz anyagi jutalmakért cserébe betartható, önkéntes tételek is.

 

A német sportági szövetség által a koronavírus jelentette extra kihívások nyomán életre hívott, a profi labdarúgás jövőjét megvitató munkacsoport csütörtökön tartott beszámolót az elmúlt fél évben kidolgozott ötletekről. A terveket röviden a Kicker és a Bild is szemlézte. A cikkekből kiderül, hogy a németek szeretnék, ha a futballklubjaik a jövőben tudatosan figyelnének saját károsanyag-kibocsátásukra, ökológiai lábnyomukra. A célok között konkrétan megemlítik a szén-dioxid-megtakarítást, de a futball jövőjeként előkerül a női labdarúgás népszerűsítésének kérdése, és a gazdasági racionalizáció is.

A többi közt kiemelik, a más kontinenseken tartott edzőtáborok, a klubok és játékosok által üzemeltetett magánrepülők és a belföldi mérkőzésekre való repülős utazások számának tervezett csökkentését.

A tervezet teljes kidolgozása még várat magára, ám a DFB kommünikéje szerint decemberre ez is elkészülhet, a német első és másodosztályban szereplő 36 profi klub pedig ekkor szavazhat a bevezetéséről.

A tervek szerint a 2022–2023-as évad egy átmeneti év lenne, majd ezt követően a Bundesliga 2023–2024-es idényének rajtjától lépne életbe az új szabályrendszer.

Legfrissebb hírek

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
3 órája

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12

Kétgólos hátrányból, a hajrában fordított Stuttgartban a Bayer Leverkusen

Német labdarúgás
2025.03.16. 21:34

A vendégszurkolók miatt csúszott a kezdés, az Eintrachtot ez nem zavarta meg, győzött Bochumban

Német labdarúgás
2025.03.16. 19:39

Gulácsi bravúrt bravúrra halmozott, a Lipcse két góllal legyőzte a Dortmundot

Német labdarúgás
2025.03.15. 20:27
Ezek is érdekelhetik