Bayern: bemutatták Tuchelt, aki elárulta, Lőw Zsolt is vele tart!

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.03.25. 13:22
null
Bemutatták Thomas Tuchelt a Bayernnél, hétfőn már edzést tart (Fotó: Twitter/Bayern München)
Szombat délben hivatalos sajtótájékoztatót tartott a Bundesligában címvédő Bayern München, amely az esemény keretében bemutatta új vezetőedzőjét, Thomas Tuchelt, aki magyar szempontból is fontos bejelentést tett.   

 

Az esemény kezdetén csak Oliver Kahn vezérigazgató és Hasan Salimadzic sportigazgató ült le a közönség elé, hiszen először a Julian Nagelsmann távozásával kapcsolatos kérdésekre igyekeztek válaszolni.

„Egészen a Leverkusentől elszenvedett vereségig bíztunk Nagelsmannban. Bíztunk benne és reménykedtünk a képességeiben, de amikor már bizonytalanná válsz, cselekedned kell! Szerencsére volt a piacon egy topmegoldás az edzőcserére, így cselekedtünk…” – mondta a menesztésről Salihamidzic.

Ezt követőn a Mainz, a Borussia Dortmund, a Paris Saint-Germain és a Chelsea korábbi, a Bayern München jelenlegi vezetőedzője, Thomas Tuchel is leült a kamerák elé, s kezdetét vette a bemutatás.

„Gyorsan elfogadtam a klub ajánlatát, az első interjúra pedig már kedden sor került. A Bayern DNS-ében kódolva van a győzelem, megtiszteltetés, hogy már én is a klub történelmének része lehetek – fogalmazott Tuchel, majd hozzátette: Minden trófeát, minden sorozatot megnyerhetünk ebben az idényben!”

„Az edzői csapatom sem volt felkészülve arra, hogy minden ilyen gyorsan történik majd, ezért nagy köszönettel tartozom a családtagok rugalmasságáért. Arno Michel és Lőw Zsolt is velem tart, ők már több mint tíz éve dolgoznak velem” – folytatta a német szakember, aki tehát megerősítette, hogy ismét Lőw lesz az egyik másodedzője.

A német szakember és stábja először hétfőn tart edzést a bajoroknak.

 


 

Legfrissebb hírek

Dupla csapás a Bayern Münchenre, Alphonso Davies és Dayot Upamecano is hosszú időre kidőlt

Német labdarúgás
3 órája

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
14 órája

Harry Kane dicséri, az angol média egyelőre bírálja Thomas Tuchelt

Foci vb 2026
Tegnap, 12:04

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Tuchel éles kritikával illette Southgate miatt az angol válogatottat

Minden más foci
2025.03.21. 15:02

Nagelsmann: Továbbra is 50 százalék az esélyünk a továbbjutásra

Minden más foci
2025.03.21. 10:30

Rajtol a vb-selejtező Európában, Tuchel debütál az angol kispadon

Foci vb 2026
2025.03.21. 09:42
Ezek is érdekelhetik