Dárdai Mártonnal a kezdőben, ifjabb Dárdai Pállal a kispadon a berliniek abban a tudatban léphettek pályára, hogy az eredmények szerencsés alakulása esetén dobogóközelbe is érhetnek, ugyanakkor a vendéglátó Fürth is szerette volna megtörni négy bajnoki óta tartó nyeretlenségi sorozatát – a hazaiak elmúlt 12 meccsükből csak egyet nyertek meg három döntetlen és nyolc vereség mellett.
A meccset a Hertha kezdte jobban, s Ibrahim Maza révén már öt perc után vezetett, de a hátrány után a Fürth összekapta magát, mezőnyfölényét pedig már az első félidőben gólra váltotta Noel Futkeu révén, aki a második játékrész elején az állást is megfordította.
A második gól bő tíz percre megfogta a fővárosiakat, akik viszont még a hajrá előtt emberelőnybe kerültek Maximilian Dietz két sárgalapos kiállítása miatt, de hiába küzdöttek a berliniek, nem tudtak egyenlíteni. 2–1
2. BUNDESLIGA, 15. FORDULÓ
Fürth–Hertha BSC 2–1 (Futkeu 38., 55., ill. Maza 5.)
Kiállítva: Dietz (78., Fürth)
Hertha: Dárdai Márton végigjátszotta a mérkőzést, a 88. percben sárga lapot kapott, ifjabb Dárdai Pál csere volt, nem lépett pályára