Amerika a Bundesligában – Moncz Attila publicisztikája

Ha 2021. december 31-én megkérdezték volna tőlem, ki a legbefolyásosabb nő a futballvilágban, alighanem Marina Grankovszkaját, a Chelsea igazgatóját mondom, esetleg Fatma Samourát, a FIFA főtitkárát, bár utóbbi nem annyira döntéshozói, mintsem apparátusirányítói szerepkörben dolgozik. Egy nappal később viszont már Donata Hopfen volt a befutó, aki ügyvezető igazgatóként – papíron okvetlenül – aznap foglalta el hivatalát a Német Labdarúgóligában (DFL). Olyan szervezet élén, amely az elmúlt időszakban rengeteg jó példával szolgált a futballvilágnak, és amelyet Christian Seifert 15 éven keresztül vezetett – főképp hivatali periódusa második felében közmegelégedésre.

A német labdarúgásban korábban nem töltött be ilyen magas pozíciót női vezető, de megkockáztatom, a világfutballban sem. Önmagában ezért is kíséri nagy figyelem Hopfen munkáját, az pedig még érdekesebbé teszi, hogy mit kezd a sporton kívüli világból érkező topmenedzser a Covid-korszakban a DFL-lel és úgy általában a német focival, amelyben azért itt-ott láthatók repedések. Ami biztos, Seiferttől jó ajánlólevelet kaptak a klubok: „Adjanak a hölgynek ugyanúgy egy esélyt, ahogy nekem is adtak. Nagyon jó választás. Kitűnő kapcsolatokkal büszkélkedhet, a digitális és stratégiai kérdésekben igencsak jártas, tapasztalt menedzser”. És a médiában is, hadd tegyem hozzá gyorsan. Pályafutása elején 15 évig dolgozott az Axel Springer kiadónál, majd egy független regisztrációs platformnál eltöltött intermezzo után a Boston Consulting Group munkatársa lett, szakterülete a digitális üzleti modellek világszintű bevezetése volt. A digitalizáció mellett a licencek és a termékértékesítési feladatok jelentették a szakterületeit – éppen az, amiben a ligának jelenleg talán a legnagyobb szakértelemre van szüksége.

Merthogy a Covid-kor alaposan megtépázta a német klubokat, így aztán minden lehetséges bevételi forrást számba kell venni. Hopfen számításai szerint 2020 elejétől 2022 nyaráig (ha a bajnokság körülbelül a jelenleg érvényben megfelelő korlátozásokkal zajlik) a Bundesligát összesen 1.3 milliárd eurós veszteség éri. Ez nem azt jelenti, hogy a klubok fejre állnak, mert bár vannak/lesznek olyanok, amelyek nehézségekkel küszködnek, a vetélytársakénál sokkal szigorúbb német gazdaság- és licencpolitikai felfogás miatt senki sem hagyhatja figyelmen kívül a takaró hosszát. Továbbá a más országokban népszerű tőkeinjekcióra sem lehet számítani, hiszen az 50%+1-es szabály miatt egyetlen cég (kivéve, ha teljesen gyári tulajdonban van egy egyesület, mint a Bayer Leverkusen vagy a Wolfsburg) vagy külföldi befektető sem lehet többségi tulajdonos. És ha ez nem lenne elég, még hozzátenném, hogy a Seifert-érában ugyan 400 millió euróról egymilliárd fölé nőtt a televíziós jogok értékesítéséből származó bevétel, ugyanakkor a 2025-ig tartó új jogperiódusban 250-ről 180 millióra csökkent a nemzetközi piacról származó bevétel.

Így aztán a nyilvánosságot a hivatalos színre lépéséig tudatosan kerülő, az első nagyinterjúját a Bild am Sonntagnak adó Hopfen szavait jelentős érdeklődés kísérte, főleg mert a szokásos PR-púder helyett igyekezett valós tartalommal is szolgálni. Az általa elmondottakból pedig, nekem okvetlenül, olyan kép rajzolódott ki, amely a Bundesligát sokkal inkább az amerikai major ligákhoz (MLB, NBA, NFL, NHL) hasonlítja, mintsem a hagyományos jellegű európai bajnokságokhoz. Persze akadnak olyan pontok, amelyekből nem szeretne engedni (és nem is kell neki, hiszen hivatalba lépése óta egyetlen profi klub sem kereste meg ilyen igénnyel!), így például az 50%+1 kérdése. „A Bayern München az 50+1-es szabály ellenére Európa egyik legjobb csapata. Ez jó példa arra, hogy nem az 50+1 gátolja meg az eredményességet. Ugyanakkor az ilyen jellegű korlátozások nélkül talán egyszerűbb lenne ez-az. De az még a mi Bundesligánk lenne? Nem hiszem, hogy a befektetői szabály eltörlése illene a német kultúrához” – mondta a 44 éves futballfőnök. Hozzáteszem, hogy sokak szerint az általa „megvizsgálandó ötletnek” minősített, a német Szuperkupát Szaúd-Arábiába helyező idea sem fér bele feltétlenül az emberi jogokért kiálló német kultúrába.

Ami viszont sokkal inkább belefér, az a verseny erősítése, és itt máris előkerült az amerikai minta. Az ugye annyira nem segíti a német futball nemzetközi megítélését, hogy néhány hónap múlva a Bayern München sorozatban tizedszer is megnyeri a Bundesligát, hiszen ezzel a bajnokság eladhatósága alaposan romlik. És bár el kell ismerni (és Hopfen el is ismeri!) a Bayern által a pályán és a gazdasági életben végzett munka nagyszerűségét, az összképnek nem tesz jót az ilyen jellegű dominancia. „Természetesen a liga sokkal vonzóbb lenne, ha az élen nagyobb lenne a versengés. Ha a playoff segít rajtunk, beszélni fogunk a playoffról” – mondta az új DFL-elnök, jelezve, hogy komolyan gondolta a székfoglalójában tett „Nálam nincsenek szent tehenek” mondatát. Merthogy az amerikai típusú befejezés totálisan testidegen nemhogy a német, de az európai labdarúgástól is.

Ugyanez igaz a fizetési plafonra is, ami szintén előkerült, igaz, azt Hopfen is tudja, ez csak a nagy európai bajnokságok összefogásával valósulhat meg. Nem az a cél, hogy a sztárok ne keressenek („Miattuk mennek ki az emberek a stadionba, értük vesznek mezt vagy éppen televíziós előfizetést. De azt is megértem, hogy ezek a fizetések olyan dimenzióban mozognak, ami nehezen elfogadható.”), de az igen, hogy ez értelmezhető keretek között történjen. „A labdarúgásnak jót tenne, ha szabályoznánk a fizetéseket. Ez erősítené az esélyegyenlőséget. Mert a fizetésekre, átigazolási díjakra és a menedzsereknek kifizetett pénz nem a fiatal játékosok vagy a professzionális keretek fejlesztésére megy el” – jelentette ki.

A laza fizetési plafon bevetése sokkal könnyebbnek tűnik, hiszen abban szabadabban lehet gazdálkodni a bérekkel, a felső határt túl lehet lépni, de azért kemény büntetést kell fizetni, amit aztán a központi szerv szétoszt a szabályokat betartók között. Minden major sportban akadnak renitensek, az NBA-ben a talán legkirívóbb példa a Golden State Warriorsé, amely 178 millió dolláros bérkeret mellett 170 millió dollárt fizet be luxusadóként a kasszába. De még így is bőven megéri a csapatnak, az Oracle Arena ugyanis „termeli” a pénzt, nem utolsósorban az 1000 dollárnál is magasabb átlagos jegyár miatt... Ha a futballban valaki ugyanígy képes lesz kihozni az olykor horrorisztikus fizetéseket, tegye, csak könyörgök, ha lesz ilyen szabály, ne olyan komolysággal vegyék figyelembe a szervek, mint például a pénzügyi fair playt. Mert akkor ennek sem lesz értelme. „Remélem, a nagy európai ligák megegyeznek egymással. Versenytársak vagyunk, de a döntő pontokon közösek az érdekeink. És a közös piacokon az európai politika is az igazságos versenyben érdekelt” – véli Hopfen. Ugyanakkor nem győzte hangsúlyozni, minden szabályozási törekvés közepette figyelni kell arra, nehogy lefelé tartó spirálba kerüljön a német klubfutball.

Merthogy azért van baj elég. A szurkolókat vissza kell hozni a lelátóra (a jelenlegi törvényi szabályozás szerint sehol sem lehetnek 15 ezernél többen, miközben például Angliában semmiféle restrikció sincs), illetve aki otthon marad, annak lehetőséget kell teremteni a korrekt televíziós hozzáféréshez. Merthogy a DAZN az év elején 40 százalékos áremelést hajtott végre, így ha valaki az összes meccset látni akarja, összesen 70 eurót kell fizetnie havonta (!) a különböző társaságoknak. Közben meg akadnak olyan streaming platformok, amelyek tíz euró környéki tarifával dolgoznak...

Ennél is nagyobb feladat lesz a szövetséggel (DFB) való viszony rendezése. Ahogy a távozó elnök, Seifert fogalmazott, ez jelenleg abszolút mélyponton van, hiszen a DFB vezetői és morális válsággal is küszködik. Újra kell tárgyalni a két szervezet közötti pénzelosztási rendszert, a DFB utánpótlás-nevelési és bírói koncepciója is minimum hibás, ahogyan a női futballal kapcsolatos elképzelés is. „A labdarúgás több lehet” női mozgalom (amelyet a jelenlegi DFB-vezérkar gyakorlatilag ellehetetlenített) vezetője mindenesetre már üdvözölte Hopfen érkezését. „Nagyszerű DFL-főnök lesz belőle. Szimbolikus erejű, hogy egy nő kapta meg ezt a hatalommal járó pozíciót. A friss látásával a saját útját járva megfelel a kihívásoknak” – bizakodott Katja Kraus.

És akkor a legnehezebb ügyről, a 2006-os vb rendezése körüli botrányról még nem is ejtett szót senki. Az arról készült jelentést titkosították, viszont a mindenkori DFL-elnök bármikor belenézhet az aktákba. Egy „bólogató János” talán hallgatna erről, az „olyan nincs, hogy nem megy” mottóval érkező Hopfen aligha fog.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!