Szabó Miklós hajszálanként gyűjtötte az előnyt

Nagy esemény, ha úgy tetszik, sporttörténelmi randevú volt 1934. január 7-én a városligeti Gundel étteremben. Alakuló ülését tartotta az atléták Európa-bizottsága, az európai szövetség elődje. Azonnal megválasztották elnöknek Stankovits Szilárdot, a honi atlétika első emberét, s egyúttal bejelentették, hogy szeptember elején Olaszország rendezheti meg az első kontinensviadalt. Amiért Stankovits kitartóan harcolt, már 1926-ban javasolta, hogy két olimpia között, négyévente legyen ilyen verseny.

Az olaszok Torinót nevezték meg helyszínnek, felajánlották, hogy száz versenyző összes költségét (szállás, ellátás) állják (tőlünk kilenc indulóét a 15-ből), vasútjuk 70 százalékos kedvezményt biztosít. Megjegyzendő, hogy az első Eb-n csak férfiak indulhattak, ám a másodikon (1938, Párizs) már ott voltak a hölgyek is.

Ezek után már csak készülni kellett a versenyre. A mieink szorgalmával nem volt baj, ám azért jócskán akadtak konfliktusok. Az augusztus végi magyar–olaszon (76–65) a 100 méter és a 110 gát után példátlan esemény történt. Stankovics elnök úr nem fogadta el a hivatalos bírák mérését, és saját stopperjére hivatkozva módosította az időeredményt Sír Józsefnél (100 m: 10.4 helyett 10.5) és Kovács Józsefnél (110 gát: 14.4 helyett 14.6). A Sporthírlapban Tabi László találóan jegyezte meg: „Vajon egy magánmérő azonnal hivatalossá válik, ha az illető olyan előkelő magánmérő, mint például Stankovits?” Aki egyébként a célvonaltól úgy két méterre állt.

Lévén szó az elnökről, a versenybírók felháborodásán és a hírlapi füstölgésen kívül nem volt következménye az ügynek. Különben is, jött az újabb konfliktus: hogyan álljon fel a 4x100-as váltó?

A BBTE-ből három jelölt volt (Kovács, Minai-Minach Márió és Sír), a stafétát edző (de az összeállításban nem kompetens) Vida Bélának az volt a véleménye, hogy összeszoktak annyira, hogy csak negyedik ember kell, aki Forgács László (UTE) vagy Gyenes Gyula (MAC) lehet. Mert ugyebár a váltásnál az összeszokottság a legfontosabb. Végül Minai-Minach maradt ki.

Két nappal a rajt előtt indult útnak a magyar küldöttség, a beszámoló szerint a városban „ólmos égből álmos eső esik”, a Keleti pályaudvar előcsarnoka viszont roppant békés, csendesen búcsúznak az atléták. „A futballistaindulásokhoz szokott fül nem győz álmélkodni azon a letompított, halk hangulaton, ami itt a légben terjeng. (…) Senki sem késett el, senki sem gyűjtött römikártyára” – enged kitekintést az újságíró egy másik világra.

Az utazás kényelmes volt, a MÁV gondoskodott különkocsiról, a csatlakozásokat elérte a küldöttség, egyedül Kovács József, azaz „Kléri” nem volt százszázalékos, még nem heverte ki a fogműtétjét, így „most aszpirinban igyekszik rekordot felállítani – már a negyediknél tart”.

Torinóban a szálloda közel volt a pályaudvarhoz. „Háromszáz lépés – ezt még a sprinterek is kibírják” – írta a Nemzeti Sport tudósítója, Kultsár István. Meglátva a hotelt és lepakolva, a mieink nem voltak igazán megelégedve a körülményekkel. „Nem rossz éppen, de nem is tiptop. A vezetők kijelentették, hogyha a koszt nem lesz kiváló, el is megyünk innen. Erre azonban nem került sor, mert – mint kiderült – nem minden a külső, a koszt nagyszerű” – tette még hozzá Kultsár.

Az Európa-bajnokság előtt Torino polgármestere fogadta a mezőnyt, Rövid beszédére Stankovits Szilárd válaszolt – franciául. Bejelentették, hogy aki nem vesz részt az ünnepélyes megnyitón, nem indulhat a versenyen, hiába „az olaszok ünnepélyességben nem ismernek tréfát”.

Aztán már a versenyek. Nem a legjobb előjelekkel, hiszen Kovács „Klérinek” még mindig dagadt volt az arca fogműtét után, de bizakodott: „Nem baj! Nekem eddig mindig jó kabala volt, ha elhullattam egy fogamat.” Ugyanakkor Sír József („Kaja”) megfázott az első edzésen, forró teával kúrálta magát, ám azt elmondta, hogy annyit nem izzadhat, hogy legyőzze a nagy esélyes holland Chris Bergert.

A mi favoritjaink közül elsőként Szabó Miklós futott 1500 méteren. A rajt után szinte azonnal az élre vágott, „bátor, erős tempót vett”, később bezárták, de a hajrában „Beccali kiugrik és vele együtt Szabó is. Egyszeriben szétszórják az egész mezőnyt, Szabó a fordulóban teljesen rámegy Beccalira, Beccali megnézi magának Szabót és aztán finiselni kezd. Szabó az utolsó 50 méteren erősíteni igyekszik, de Beccali ezt a rohamot is könnyen veri vissza”.

Csalódás, mert mindenki győzelmet várt Szabótól. Aki nem véletlenül volt korának klasszisa, másnap 800 méteren első lett, a hazaiak reménységét, Mario Lanzit előzte meg. „Erre aztán senki sem számított. Szabó fő száma az 1500 volt, tréningbe is erre a távra volt beállítva és hogy ott csak második lett, 800-as szereplését csak amolyan levezető mozgásnak vélték. Csak Szabó bízott magában. Ez a csendes, nyugodt fiú a kudarcai után sohasem szokott kétségbeesni, ha elparentálták, mosolygott és készült a következő feladatára” – így a tudósítás, benne még: „Az utolsó 50 méter heroikusan nagyszerű küzdelemben telik el. Szabó hihetetlen erőfeszítéssel hajszálanként gyűjti össze az előnyt”.

Másik aranyérmesünk a fogával küzdő Kovács József lett, 110 gáton nyert, egy tizeddel előzte meg a német Erwin Wegnert. „Úgy vakított a nap, hogy a hófehérre festett gátakból semmit sem láttam” – magyarázta utána, mire valaki azonnal rávágta: „Most már értem, miért nem döntöttél egy gátat sem. Nem láttad a gátakat.” Csodálatos teljesítmény volt Kovácsé „és meg kell érteni egy gátfutó szakember csodálkozó megjegyzését: »Mi lesz ebből a fiúból, ha még meg is tanul gátat futni…?«.”

Sír 200 méteren valóban nem tudta megelőzni Bergert, második lett mögötte, ami szép siker, hiszen „a hűléstől meggyötört fiút csak helyre vártuk, arra nem számítottunk, hogy csupán centiméterekkel szorul a világklasszis Berger mögé”. Aztán 100 méteren is szerzett egy érmet a náthás bajnok, harmadik lett. Ahogy a diszkoszvető Donogán István is. Örülhetett neki, hiszen a győztes svéd Harald Anderssontól 4.47, a második francia Paul Wintertől 1.99 métert kapott.

A váltót nem véletlenül féltették. „Nem tudta azt a formát mutatni, amelyet vártunk tőle. Kovács fáradt volt, három erős gátverseny és két erős kétszáz kissé elővette, és noha Forgács és Sír kiválóan futott, de az első három nem tudott annyi előnyt szerezni Gyenesnek, amennyi elég lett volna Borchmeyer megveréséhez” – így a németek nyertek. A tényekhez tartozik, hogy Gyenes fél méter előnyben kapta a botot

Gyenes: „Kicsit lassú volt a váltás és én is lassan kezdtem. Ha Kovács helyett pihent ember fut, nyertünk volna.” Sír: „A 200 előtt olyan fáradt voltam, hogy gondolkoztam a kiugráson. Persze a stafétában is éreztem a fáradtságot, de úgy mentem, ahogy tudtam. Nagyon rosszul esett, mikor utána Dombóvári azt mondta, hogy Kléri és Kaja vesztette el a versenyt.” (Dombóvári Sándor távolugróként indult Torinóban, 8. lett.) Kovács: „Borzasztóan kivoltam. Még délelőtt is dolgozott rajtam a fogorvos. Tályogot vágott fel a számban.”

Aztán már itthon, a Keleti pályaudvaron. Kovácsot sürgeti a családja („Gyere, a fogorvos már tűkön ülve vár!”), Dombóvárit a váltó után mondottakról kérdezik („Áh hagyjuk... Jobb lett volna nem kimenni... Majd mesélek”), az itthonról drukkoló Vida váltóedző pedig előbb dicsér, majd kifakad: „A staféta, mely ilyen előzmények után végigfut anélkül, hogy diszkvalifikálnák, sőt 41.4-et fut, minden szép reményre jogos.” Majd: „Fegyelmi vizsgálat megindítását fogom kérni, vizsgálja meg az atlétikai szövetség az ügyet, nézzen a kulisszák mögé, hogy a jövőben ezek tudatában védekezni tudjon, meg tudja védeni az atlétika érdekeit az ilyen előkészület ellen.”

De mindez már a dolgos hétköznapok napirendje.

EMLÉKEZTETŐ
I. Atlétikai Európa-bajnokság
1934. szeptember 7–9. Torino
A magyar érmesek
Arany: Kovács József (110 m gát: 14.8), Szabó Miklós (800 m: 1:52)
Ezüst: Szabó Miklós (1500 m: 3:55.2), Sír József (200 m: 21.5), Forgács László, Kovács József, Sír József, Gyenes Gyula (4x100 m: 41.4)
Bronz: Donogán István (diszkoszvetés: 45.91), Sír József (100 m: 10.7)