Népsport: Orth György tényleg megérte a pénzét

Négy forduló után azonos pontszámmal állt az örökrangadó előtt az FTC és az MTK 1924 októberében, így aztán joggal volt lelkes a Nemzeti Sport: „Egy nagyszerű színjáték kontúrjai bontakoznak ki szemünk előtt!” Más kérdés, hogy a folytatásban már arról ír a lap, hogy sok esélye nincs a Ferencvárosnak a Hungária úton, elvégre „a pozícióját rendíthetetlenül védő MTK, mint a magyar futball kétségen kívül leghivatottabb reprezentánsa” várja a meccset – Orth György emelkedő formájával és Opata Zoltánnal megerősödve.

Ugyanakkor az FTC-t még az is sújtotta, hogy Amsel Ignác kapus játéka is kérdéses volt, „rozsdás szögbe lépett, sebe gyulladásban van még”. Ezek után: „Ha tehát az FTC összeszedve minden erejét, belefekszik a küzdelembe, tisztességes eredményt érhet el, de még így sem fogja elkerülni a két-három gólkülönbözetű vereséget.”

Ezek után 11:2-re nyert az MTK, a különbség a tudósítás szerint nagyobb meglepetés, mintha az FTC nyert volna. Pedig a Fradi jól tartotta magát, miközben Orth Györgyöt nem tudta tartani. Az MTK kiemelkedő klasszisa szinte egymaga nyerte meg a meccset, öt gólt szerzett, mellette remek cseleivel, passzaival végig uralta a játékteret – „a többi csatár csak, mint sok apró bolygó keringett a nagy Nap körül”. A 11. percben az ő két góljával vezetett már 2:0-ra a csapata, s ez megroppantotta az egyébként becsülettel harcoló ellenfelet (Blum Zoltán volt a legjobb fedezet a pályán). Jellemző, hogy a remek komikus, az MTK örök híve, Salamon Béla a 11. gól után így kiáltott fel: „Fiúk hagyjátok már abba! Én is ember vagyok! Nekem is van szívem!”

Az MTK-drukkerek boldogsága teljes volt, hiszen a második csapat (3:0), az ifi I (2:0), II (2:0) és III (2:0) is legyőzte az FTC-t, legfeljebb Gerő Ferenc bírót szapulták, mert „az MTK publikuma nem tudta elfelejteni régi averzióját Gerő ellen, ami néha hangos tüntetésre adott alkalmat.”

A Nemzeti Sport megállapította, hogy „az FTC csapata mélyen elszomorított minden futball-hívőt”, másnap pedig már arról beszélt, hogy válaszúton van a klub, elvégre alaposan lemaradt az MTK mögött, elsősorban építkezésben. A Hungária úton ugyanis angol trénerek teremtették meg az alapokat, John Tait Robertson (1911–1913), Jimmy Hogan (1914–1921) és Herbert Burgess (1921–1922) nyomán egységes és eredményes stílusa lett valamennyi csapatának, a gyerekektől kezdve a legjobbakig. Az angol edzők szerződtetése horribilis költséggel járt, de megérte.

Szigeti Imre, az Üllői úti futballvezér jól látta a lényeget: „Az FTC előtt most ott áll az a probléma, ami az egész magyar futballsport elé mind élesebben kivetülő kérdőjelként mered: professzionisták legyünk vagy amatőrök? Az MTK választott, és ma egy esetleges vizsgálat esetén még az MLSz is kénytelen lenne igen sok játékosát professzionistává nyilvánítani, az FTC azonban ebben a harcban hátramaradt.” 

Néhány nappal később volt egy „bizalmas vacsora”, amelyen a klub összes régi vezére megjelent. Leszögezték, hogy „szakítani akarnak a mai vegyes rendszerrel és a tiszta amatőrség intézményes megvalósítását követelik; garanciákat is hozzá, hogy ez az állapot az FTC-ben ezután megmaradjon és hogy a futballszakosztály semmi szín alatt se térjen el ettől az iránytól”.

A garanciákra várhattak, mert az aktuális vezérkar a profizmus híve volt. „Tiszta bort a pohárba! Ez a jelenlegi vezetőség programútja s annyi bizonyos, hogy akárhogyan dönt a választmányi ülés, az az állásfoglalás emlékezetes marad a magyar futball történetében” – írta a Nemzeti Sport. Végül a profizmus előkészítése mellett döntöttek, s az esztendő végén már egyeztettek az MTK-val a teendőkről.

Mert akkor már békés volt a viszony a két klub között. Az örökrangadó után ugyanis Klement Sándor FTC-intéző így beszélt: 

„Most látszik csak, hogy a bajnokság nem nyílt küzdelem, hanem igazságtalan hendikep. Nem egyenlő mértékkel mérnek és mindig mi vagyunk az áldozatok. Az győz, aki jobban győzi!” – utalt az MTK anyagi lehetőségeire. A Hungária úton persze felháborodtak, és elégtételt követeltek. Itt is Szigeti lépett közbe, „sikerült egy diplomatikus levéllel lecsillapítani a háborgó kedélyeket és így megszületett a béke, még mielőtt a harc kitörhetett volna”. Mentegette az intézőt azzal, hogy nagyon letörte a katasztrofális vereség, de a lényeg az utolsó mondat: „Az FTC nem azonosítja magát Klementtel.”

A Ferencváros válsága mellett természetesen Orth Györgyről esik a legtöbb szó. „Lerázta magáról a játékát megbénító lethargikus kedvetlenséget, bámulatos lelkesedéssel, kedvvel és tűzzel feküdt bele a játékba, három helyett is dolgozva, mindent elsöprő elánnal dobta a frontba csatársorát, minden labdára ráment, minden helyzetből lőtt, úgy, hogy nem is csoda, hogy nem akadt védelem, amely helyt tudott volna állni vele szemben” – így a vélemény, a játékos pedig – akit a vállukon vittek az öltözőbe a társai – mindennek alájátszott: „Magam sem tudom, hogy történt! Minden sikerült, minden jól ment és dacára annak, hogy sokat dolgoztam, még csak fáradt sem vagyok!”

Azért voltak úgymond, kézzelfogható előzményei a frenetikus produkciónak. Nem volt olcsó az MTK-nak hazacsábítania Orthot Bécsből, ahol már csak alá kellett írnia a szerződését a Viennához. De a vezérnek, Brüll Alfrédnek minden pénzt megért, üzlettársaival megteremtette a lehetőséget, hogy a játékos feladja banktisztviselői állását és sportboltot nyisson. 

„Végre megvan az új üzlethelyiségem is, Uram! Itt a szerződés, ni! Mégpedig a legnagyszerűbb helyén, az Andrássy út és a Nagymező utca sarkán, az Andrássy-út 33. szám alatt! Már csak ez hiányzott, hogy minden jól menjen. A gyár nagyszerűen működik, már üzlethelyiség is van, így azután lehet dolgozni! A konjunktúra ugyan nem a legjobb, a konkurencia meglehetősen nagy, hiszen szemben »srég visa-vis« virul Kertész Vili sportárukereskedése, úgy, hogy határozottan éppen elegen vagyunk már ezen a pályán, de azért meg vagyok elégedve” – nyilatkozta Orth október végén.

Azt is elmondta, hogy mindent a feleségének, Mihályi Vilcsinek köszönhet, aki feladta primadonna státuszát, visszavonult a színpadtól, és csak azzal törődik, hogy ő a legjobb formában legyen.

Mielőtt azt hinnénk, hogy tisztviselőként Orth nélkülözött, álljon itt a Nemzeti Sport helyzetjelentése 1923 elejéről: „Orth György banktisztviselő az Angol-Osztrák Bankban. Fizetése 36 900 korona. Futballból szerzett jövedelme 100 000 korona. Összjövedelme tehát 136 900 korona, amelynek kereseti adója 19 780 korona. Az adófelügyelőségnek tudomására jutott, hogy Orth György, a legkiválóbb magyar futballjátékos a sportból óriási hasznot húz. A külföldi túrákon szerzett jövedelme például, tekintve a valutadifferenciákat, igen nagy összeget tesz ki. Azon kívül Orth olyan fényűző életmódot folytat, amelyre tisztviselői fizetéséből semmi esetre sem telik. Állandóan autózik, a lehető legdrágább helyekre jár”.

Mielőtt bárki a fogát szívná, leszögezem: megérdemelte. És hogy hitele is legyen a kijelentésnek, idézem Pluhár Istvánt, a jeles kolléga az 1942-ben kiadott A sport című könyvében így írt: „Orth György az álamatőr kor legjobban fizetett játékosa volt, s a közvélemény elismerte, hogy neki joga van bármilyen nagy összeget kérni a játékáért.”

Egyébként tavasszal az Üllői úton teljes csapattal visszavágott az FTC az MTK-nak (2:1), de a vesztes lett a bajnok, 8 ponttal előzte meg legyőzőjét.

EMLÉKEZTETŐ
MTK–FTC 11:2 (5:1)
1924. október 19., Budapest, I. osztály, 5. forduló
Hungária út, 18 ezer néző. Vezette: Gerő
MTK: Kropacsek – Mándi, Senkey – Nyúl I, Nyúl II, Nádler – Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny. Edző: Takács Béla
FTC: Amsel – Ruprich, Jancsár – Furmann, Blum, Matkovich – Héger, Sándor, Steczovics, Szalay, Kohut. Edző: Bródy Sándor
Gólok: Orth (3., 11., 47., 62., 89.), Molnár (26., 34., 86.), Opata (60.), Jeny (66.), Mándi (70., 11-esből), illetve Kohut (40., 11-esből), Héger (83.)